III. évfolyam, 30. szám (2010. december 23.)
Kleinhappel Miklós 2010.12.23. 16:45
Nyugat-magyarországi Egyetem
Savaria Egyetemi Központ
Hallgatói Hírlevél
III. évf. 30. szám, 2010.12.23.
szki@sek.nyme.hu
Ezúttal rendhagyó hírlevelet kapnak a Savaria Egyetemi Központ hallgatói. Ebben nem a megszokott híreket, tudósításokat lehet olvasni, hanem a karácsony és az év vége közeledtével a december és az ünnepek hangulatához illeszkedő szórakoztató írásokat. Elsőként egy kriminovellát, amelyből kiderül, a főhős hogyan bizonyosodik meg arról, hogy a Mikulás nem létezik. Majd az édes élet gondolatának jegyében fogant, az előzőhöz képest sokkal komolytalanabb „hangulatjelentés” következik. Harmadikként Reich Pált, a Savaria Egyetemi Központ meseíró biztonsági őrét ismerhetik meg az olvasók, végül pedig egy rövidke vers kapott helyet. Ezekkel kíván minden hallgatónak boldog karácsonyt és új évet a Szolgáltató és Kommunikációs Iroda.
Kedves Mikulás!...
Tommy Singer az ágyán feküdt és a hófehér plafont bámulta. Kusza és követhetetlen gondolatok kergették egymást a fejében. Igenis létezik a Mikulás, ebben biztos volt – ám a szülei azt mondták, hétévesen már elég nagy, hogy megértse, a fehér szakállas, piros ruhás öregember éppen olyan férfi, mint bárki más. A kinti szürkület lassan sötétségbe fordult. Az eddig békésen szállingózó hópelyheket a városon végigsöprő szél most vadul az ablakoknak csapkodta. A tetőszerkezet mintha megmozdult volna a lökések erejétől, és rémtörténetekből ismerős hangokkal töltötte meg a csendes házat. A kertkapu elromlott zárja megadta magát és nyikorogva ki-be csapódott. Tommyt hirtelen elfogta a félelem, de néhány pillanat múlva megnyugodott. Tudta, ezek csak ártalmatlan hangok. És nem először fordult már elő, hogy szülei néhány órára magára hagyták. Hiszen elég nagy fiú már... Zajok, egyáltalán nem nyugtalanítóak. Egyszerű, hétköznapi, természetes zajok. Majd valami más. Nyugtalanító, félelmet keltő zaj. Valahonnan fentről. Egyre közeledik!
***
Ahogy lefelé ereszkedett a kéményben, Ronald Hoodot hatalmába kerítette a hiányérzet. Gyermekkorában számára nem adatott meg egy igazi, kéményből leereszkedő Mikulás. Szülei és rokonai megpróbálták ugyan elkápráztatni néhány félresikerült alakítással, de hiába volt jelmezük, ő már az első percekben rájött, kit takart a maskara. A kéményen át a kandallóba, onnan a nappaliba jutott. Felkattintotta elemlámpáját, majd néhány értékesebb tárgyat a puttonyába csúsztatott. Az emeleten minden helyiségbe benyitott és felmérte, érdemes-e belépnie. Néhány szakértő pillantás után rutinosan osztályozta a szobákat attól függően, mekkora zsákmányra bukkanhat. Kezdőként egy a Hood-skálán százdolláros szobával is elégedett volt, most ötszáz dollárnál nem adta alább. A gyerekszoba következett. Vidám, színes tapéta, Mickey egeres lámpa és különféle játékok szerteszét heverő darabjai. Lámpája az ágyon két fehér zokniba bújtatott lábat világított meg. Ronald feljebb pásztázott és csakhamar egy kisfiú alakja bontakozott ki előtte. A gyerek rámeresztette nagy, kerek szemeit. Látta, mennyire rémült. – Szia, én vagyok a... A fiú megköszörülte a torkát és felült. A félelem helyét kíváncsisággal vegyes izgatottság vette át. – A… Mikulás? – Igen, a Mikulás. – Az én nevem Tommy. – És azt is tudod, mit jelent a neved? – Nem. – Katonai fejadag vagy ellátmány, ahogy tetszik. Ez egy régi angol szleng-kifejezés. Tudod, mi az a szleng? – Hát persze! - vágta rá büszkén. – Megkaptad a levelem? – kérdezte ezután. Ronald elbizonytalanodott. Agya sebesen működött, megpróbálta kitalálni, mire gondolhat a fiú. Ahogy teltek a másodpercek, homloka verejtékezni kezdett. Milyen levélről lehet szó? A megvilágosodás egyik pillanatról a másikra jött. Hát persze, ő is írt a Mikulásnak gyermekkorában! – Természetesen – felelte. – Nagyon szép az írásod. Az egyik legszebb, amivel találkoztam. – Igazán? – Hidd csak el. Tudom, hiszen naponta rengeteg levelet kapok. – Ugye nem árulod el, milyen ajándékot hozol nekem? – Szeretnéd, ha megtenném? – Azért nem árulod el, mert… nem hozol semmit? – kérdezte félénken. Tommy újra választ várt. Biztosan azért mondta ezt, mert rossz fát tett a tűzre. De a gyerekek annyiszor tesznek ilyet akarva vagy akaratlanul. Nem tudta, mit feleljen, ezért válasz helyett puhatolózni kezdett. – Mire gondolsz? Lesütötte a szemét. – Hogy nem kapok semmit, mert rossz voltam. Ronald egyre jobban élvezte a szerepét. Megkötözhette volna a fiút, és amíg kiszabadítja magát, összeszedi az értékeket. Ha valaki meglátná amint puttonnyal a hátán kisétál a házból, nem fogna gyanút. Attól sem kell tartania, hogy használható személyleírást adnak róla – a dús fehér szakáll, a fejébe húzott sapka és kabátjának gallérja szinte teljesen eltakarja az arcát. De ha egyszer megírja az élettörténetét (az átkozott élettörténetét, ahogy mindig fogalmazott), akkor ez egy frankó sztori lesz benne. És a frankó sztoriknak köszönhetően szép az élet, nem? – Igaz, nem volt helyes, amit az osztálytársaddal tettél, de már bocsánatot kértél tőle és újra szent a béke – mondta. – Szinte minden gyerek elkövet valamilyen vétséget az osztálytársa ellen, amit később megbán és az ellenségek újra barátokká válnak. Tommyt mintha egy bűvész kápráztatta volna el valamilyen trükkel, száját tátva nézett Ronaldra. Majd újra felragyogott az arca és azt kérdezte: – Miért jöttél? Kacsintott. – Ez legyen az én titkom. Nehogy elfelejtsd alaposan megtisztítani a csizmádat! – Nem felejtem el – jött a válasz, miközben Ronald hátára vette a lába mellett lévő puttonyt. A férfi kilépett a szobából és lement a nappaliba. A kandallón át a kéménybe mászott és elindult felfelé.
***
Tommy megbabonázva ült az ágyán. Ha valaki azt mesélné neki, hogy találkozott a Mikulással, biztosan kételkedne abban, hogy igazat mondott. Vele most mégis ez történt! Fülelt. Hallotta, ahogy a piros ruhás, szakállas ember léptei nyomán meg-megnyikordul a falépcső. Jót nevetett saját butaságán, hogy az előbb annyira berezelt. Szerencse, hogy nem használják a kandallót; a benne felhalmozott tűzifa csak dísz. Hisz akkor a Mikulás nem jöhetett volna ide. Bár... Miért is ne?! Elvégre őt nem állíthatja meg a tűz! De ami a legfontosabb, hogy bebizonyosodott, mégis létezik! Megkapta a levelét, még az írását is megdicsérte, tudta, hogy két héttel ezelőtt összeverekedett Barry Wilkinsonnal (erről a szüleinek sem beszélt), és tudott a kibékülésükről is. Ekkor futó ötlete támadt, ám annyira jónak találta, hogy még idejében nyakon csípte, mielőtt végleg elvetette volna. Újra fülelt. Hallotta a férfi lépteinek zaját. Most már nem a lépcsőről, de még nem is a kéményből. A helyzet ideális, a körülmények cselekvésre ingerlők! Tommy talpra szökkent és lefutott a konyhába. A szekrényben rövid kutatás után rátalált arra, amit keresett, majd a nappaliba ment. A kandallóhoz lépett. Szíve heves kalapálásba kezdett. Leguggolt. A szekrényben talált gyufa segítségével meggyújtotta a mostanra teljesen kiszáradt fahasábokat. Azonnal lángra lobbantak. Néhány másodperc múlva vadul lobogva égtek olyan meleget árasztva, hogy hátrébb kellett lépnie. Nézte a tüzet, ahogy a lángnyelvek magasra csapva táncolnak és várt. Fülsértő, vad, már-már állatias üvöltés töltötte be a nappalit. Önkéntelenül újra hátrált néhány lépésnyit. A Mikulás nem létezik!, hallotta újra szülei szavait. Elégedetten, de kissé csalódottan indult a szobájába. A kandallóban továbbra is vad táncot járt a tűz, ropogó, pattogó hangokkal töltve meg a nappalit. A „Mikulás” ordítása csak lassan halt el. Odakint a vihar újabb és újabb rohamra indult.
(Kleinhappel Miklós)
Carpe Diem!
Carpe Diem! Élj a mának! Ragadd meg a pillanatot! Kakaós csiga és kóla. Sokak szerint gyilkos párosítás. Kalóriabomba. Az inzulintermelés csúcsra járatása. Finom puha, édes, porcukorral megszórt sütemény és (természetesen nem cukormentes) üdítőital. Ha ezt a Schobert ,,Aerobik” Norbi megtudná… Semmi update. Semmi mozgás, csak tespedés a számítógép monitorja előtt és evés, ivás. 1-es kód, 2-es kód? Ki tudja? Kit érdekel? Kódolatlan élvezet. Édes élet. A pillanat legteljesebb megélése. Ahogy beleharapok a csigába, a fogaimat bevonja a már-már krémszerű kakaó. Akkor is nevetni kezdek. Mert élvezem, hogy fekete fogakkal vigyorgok. Mint a tejbetök. Isteni, hogy annyi kakaó van benne. Ilyenkor szeretem a világot. Aki a világot szereti, rossz ember nem lehet. De miért is szövegelek erről ennyit? Vannak dolgok, amiket nem kell megmagyarázni. Sőt, ha magyarázni tudjuk, akkor már elveszít valamit. A lényegét. Miért vagy szerelmes ebbe a lányba? Mert…, mert… Hát ezért. Mert jó. Mert ha később esetleg fáj is, most határtalan boldogságot jelent. Fogfájás? Fogkefe, fogkrém. Túlsúly? Diéta, edzőterem. Valamit valamiért. Hogy ez túlságosan férfiúi gondolkodás? Nem baj. Férfi vagyok és ez így van jól. Így gondolkozom, mert ez jó nekem. Vagy jó nekem, ezért gondolkozom így. Carpe Diem! A gyöngyöző, fekete színű italba kortyolok. Mmmm, de édes. Olyan édes vagy nekem. Súlyfelesleg, toka, elhízás. Így sosem lesz Rubint Rékám. Semmi baj: nem mind rubint, ami fénylik. Hogyan is énekelte Cipő? Lehet fejőnő, kurtizán, óvó néni vagy rendőrlány / egy varrógép kezelője, terrorista, a munka hőse. Rajtam kívül észrevette valaki más is, hogy amióta ennyire egészséges, a Norbi mintha évtizedeket öregedett volna? Én így látom. Hiúság, férfi a neved. Harapok. Majd újra. Az aranysárgára sült, puha sütemény belseje a legfinomabb. Ott gyűlik össze a legtöbb kakaó, ami aztán a sülés közben megolvad és… és… leírhatatlan. Nem is próbálkozom vele. Ez az érzés nem a papírra kívánkozik, ezt az ízlelőbimbók segítségével kell átélni. Végül pedig az utolsó korty kóla. Méltó záróakkordja egy tökéletes percnek. Carpe Diem!
(Kleinhappel Miklós)
A SEK meseíró biztonsági őre
Útépítő mérnök, rendőr, nyugdíjazását követően biztonsági őr, ez utóbbi mellett pedig napjainkban (csaknem ötven évesen) meseíró – röviden így foglalható össze Reich Pál, a Savaria Egyetemi Központ egyik portásának eddigi pályafutása. A szerző első könyve, a lányai illusztrációit tartalmazó Palimesék – rögtön tízezer példányban – nemrég került az olvasók elé. „Új szín jelenhet meg munkáival a mai magyar gyermekirodalomban”, „Meg tudta őrizni magában, és művei segítségével át is tudja adni a játszó gyermeket” – ilyen és ehhez hasonló méltató szavakkal illették Reich Pál műveit, azok, akiknek megmutatta zsengéit. Az előbbi gondolatok Devecsery László író, költőtől, utóbbiak dr. Czetter Ibolya irodalomtörténésztől származnak. „Kettőjüktől nagyon jelentős lelki támogatást kaptam, elismerésük önbizalmat adott a folytatáshoz” – mondta el kérdéseinkre válaszolva a szerző. S bár fentebb azt írtuk, Reich Pál majdnem ötvenéves korában kezdett – a jelek szerint igen termékeny – meseírói munkásságba, az igazsághoz hozzátartozik, hogy a (siker?)történet 1983-ra nyúlik vissza. „Két hónapos volt a fiam, amikor huszonhét évvel ezelőtt bevonultam katonának. Az első időszakban nagyon ritkán lehetett hazajönni, fél évig szinte nem is láttam a családomat. Ezekben a hónapokban egyrészt hosszú, akár nyolc–kilenc oldalas leveleket is írtam a feleségemnek, másrészt elkezdtem verselni. Akkor alkottam meg a Palimesék után – a terveim szerint karácsony előtt – megjelenő könyvem főszereplője, Páfránymanó első kalandjait tizenegy versszakban, amit hazaküldtem, a feleségem pedig ezt olvasgatta a fiamnak. Majd később a nagyobbik és a kisebbik lányomnak is.” Reich Pál verses meséket ír. Négysorosakat. Mint mondja, ez nem tudatos döntés eredménye, így hozta az élet. „Általános, majd középiskolában én is, mint mindenki, tanultam magyart, de ezen kívül soha nem foglalkoztam azzal, hogy komolyabb irodalmi jártasságot sajátítsak el. Ha csak annak révén nem tettem szert ismeretekre, hogy mindig rengeteget olvastam. A pergő ritmusú műveket kedvelem, s inkább a verseket, mint a prózát. Kedvenceim között van Gazdag Erzsi, Fekete István, Weöres Sándor, Arany János, Radnóti Miklós.” Az elmúlt alig kevesebb, mint három évtized tehát Reich Pál számára nem az írásról szólt. A 2008-as év azonban nem csak azért jelentős, mert január elsejével nyugdíjba vonult, hanem mert az esztendő őszén került elő az egyik fiókból az 1983-ban írt verses mese. Újraolvasta a művet, majd arra gondolt, folytatja. „Az útépítő üzemmérnöki, majd később a rendőri munkám is állandó szellemi készenlétet kívánt. Nyugdíjasként a heti néhány, szolgálatban töltött nap mellett jobbára a ház körüli teendőket láttam el. És az csak enyhítette a szellemi éhséget, hogy újra sokkal többet olvastam, mint aktív éveimben. A versírás megtermékenyítette a fantáziámat, általa izgalmas szellemi kalandokat élhetek át.” Reich Pál meséinek hősei állatok. Sün, tücsök, manó, mosómedve, macska – hogy csak néhányat említsünk. S a mesékben fontos szerepet kap a környezetvédelem. Páfránymanó például azokat az állatokat gyógyítja, melyek az emberek hibájából betegedtek meg: például az erdőbe lerakott szeméttől, ami megmérgezte a táplálékukat. „Úgy vélem, a gyermekeket mesével, játékosan meg lehet tanítani arra, hogyan viselkedjenek helyesen a különféle élethelyzetekben. Mondjuk arra, hogy rosszul cselekednek, ha a szemetet elszórják. Hiszen a mesében is megbotlott például az őzike az eldobált üvegekben. Így felnőhet egy olyan korosztály, amely tudatosan védi a környezetét, és ezt a mintát fogja átadni az ő gyermekeinek is.” A meseíró „magánemberként” szintén fontosnak tartja a környezet védelmét. Környezettudatosan él. Szelektíven gyűjti a szemetet, és álma egy olyan ház, amely részére napelemek szolgáltatják az energiát. A történeteiben megbúvó tanító szándékot a Palimeséket megjelentető novum pro Kiadó is nagy erénynek tartotta. És ha már szóba hoztuk az erényeket, akkor írunk még néhány, a kiadótól, az irodalmároktól származó elismerő gondolatot. „Műve kreativitásról és eredetiségről tanúskodik. Történetét gyermeknyelven tolmácsolja, melynek során az apró olvasók közel kerülhetnek a természethez. A gyermekek igényeinek megfelelő témát választott, és azt eredeti köntösbe bújtatva segíti a szülők és nevelő munkáját. Megírt műve a gyerekeknek szóló vidám és tanulságos történetek széles spektrumát öleli fel. A mű felépítése és kidolgozottsága az érdeklődés fenntartásával továbbolvasásra ösztönöz. Képalkotása újszerű, változatos, a gyermekek számára érthető és élvezetes. Verseivel nem csupán örömet szeretne szerezni ifjú olvasóinak, s az olvasás élvezetét, hanem tartalmas gondolatokat is közöl. Célszerű írásait kötetbe rendezni, hogy a lehető legszélesebb körben elérhetővé váljanak, s szülők, nagyszülők, pedagógusok hasznos és tartalmas olvasmánya legyen. Az írónak nem csak a meseszövéshez van tehetsége, hanem művei zenei élményt is adnak a népdalok melodikájának prezentálása által. Ösztönös tehetség, s műveiben az ember önmagát is meg tudja találni. Verses meséi a személyiségéből áradó derűt, nyugalmat, kellemességet árasztják.” Reich Pál manapság folyamatosan ír. Vagy ha mégsem, akkor legalább átolvassa, javítgatja az addigi termést. Azt mondja, ha ezek kimaradnak a napjából, hiányérzete támad. „Bíztattak, írjak még prózát, akár kisregény terjedelműt. Devecsery László két dolgot mondott. Egyrészt azt, hogy úgy érzi, hosszabb lélegzetű írásokra is képes lennék, ezért próbálkozzam meg néhány oldalas mesék írásával. Illetve szerinte tudnék úgynevezett rövidkéket, azaz egy-két soros verseket alkotni. Megfogadtam a tanácsát, de először túlságosan görcsösen próbálkoztam, ezért nem jártam sikerrel. Majd spontán elkezdtem papírra vetni pár soros műveket, állítólag egészen jók lettek. Ezek komolyabb, felnőtteknek szóló versek. Mint például a Ködhajnal című, amelyet a ködön átsütő hajlani napfény szépsége ihletett. De annak ellenére, hogy a vers közelebb áll hozzám, mint a próza, elképzelhető, hogy születnek majd ilyen művek; több olyan ötletem van, amelyek prózában megírva is szépek lehetnek.” A családfő új életmódját gyorsan megszokta a felesége és a gyermekei. Olyannyira, hogy már meg sem lepődnek azon, ha egy fáradt nap után fürödni megy, majd rövidesen megjelenik a szobában, hogy a hirtelen jött gondolatokat papírra vesse. Még azt is engedélyezték számára, hogy amennyiben másképp nem lehetséges, felesége rúzsával írja fel a fürdőszoba tükrére az új gondolatot. A Palimesék egyébként igazi családi vállalkozás, hiszen a szöveget az apa, az illusztrációkat pedig a két Reich-lány, illetve a meseíró egyik barátjának kislánya készítette. Húsz rajz kapott helyet a könyvben. Az együttműködés akkora sikert aratott, hogy ez a jövőben, a későbbi köteteknél is így marad – a kiadó elégedettségére.
(A Palimesék szombathelyi bemutatóján készült fotók a http://www.sek.nyme.hu/szki/NYME%20SEK%20KPTR/Forms/AllItems.aspx?RootFolder=%2Fszki%2FNYME%20SEK%20KPTR%2F2010%2FPalimes%C3%A9k%20%2D%20K%C3%B6nyvbemutat%C3%B3%20a%20SEK%20K%C3%B6nyvt%C3%A1r%C3%A1ban&View={84F047D4-F770-4DEE-9DB1-C55FE7A7ECAE} címre kattintve tekinthetők meg.)
(Szöveg és fotó: Kleinhappel Miklós)
Ordítsunk csendet
Ordítsunk csendet, bele a zajba. Állítsuk fejre a felfordult világot.
Harapjunk tavaszt, mélyen a télbe. Bő vízzel locsoljunk minden virágot.
(Kleinhappel Miklós)
|