- Segíthet, már hogyne segíthetne! - mordult fel az egyik, az, amelyik a megtermettebb volt.

Wayne megborzongott. Nem, ezek nem olyan típusú fickók, akik eljegyzési gyűrűt keresnek vagy meg akarják lepni a feleségüket egy szép ékszerrel. Megint kirabolják! Az utóbbi hónapokban nagyon elszaporodtak a rablások a környéken. Őt már kétszer is kirabolták, és a környékbeli üzlettulajdonosokat sem kímélték. A rendőrség pedig tehetetlen. Csupán annyit tudtak mondani, senki ne kezdjen magánakcióba, a fegyveres fickók veszélyesek lehetnek. Hogy használják a kapitányságra bekötött riasztóberendezést. Wayne - nek mostanra elment a kedve az egész üzlettől. Túl öregnek érezte már magát ahhoz, hogy rablókkal hadakozzon. Hatvankét éves volt, nyugalomra vágyott. Mostanában azt fontolgatta, eladja az üzletet és nyugdíjba vonul. De a sorozatos rablások miatt alig akadt érdeklődő a környékbeli üzletek iránt, és ha mégis, azok is csak aprópénzt kínáltak értük. Wayne jól tudta, valójában mennyit ér az üzlete, kevesebb pénzért nem volt hajlandó eladni. Több, mint huszonöt éve vezette már a boltot, ami ugyan nem volt a legelőnyösebb környéken, de mégis stabil vásárlói körrel rendelkezett.

- Segíthet, igen - mondta most a másik fickó. A két ,, vásárló " tekintete összetalálkozott, mindketten bólintottak, ezután egyszerre húzták elő kabátjuk alól a fegyverüket.

Bár Wayne számított rá, hogy ez fog történni, most, hogy már biztos volt benne, rablókkal áll szemben, mégis elakadt a lélegzete. Félni kezdett. Eddig egyetlen rabláskor sem alkalmaztak erőszakot, a tudat mégsem nyugtatta meg. Túlságosan fenyegetőnek találta a fegyverek látványát. Ismét csak rádöbbent, neki már a meleget árasztó kandalló mellett lenne a helye egy hintaszékben ülve, egy jó könnyvvel a kezében, egy pohárka wiskyt szopogatva.

- Nem vagyunk válogatósak - mondta a soványabbik, miközben egy vászonzsákot dobott Wayne elé, a pultra.

Wayne lassan, ám határozottan ékszereket kezdett pakolni a zsákba. Remélte, ha mindent úgy tesz, ahogy mondanak, nem esik bántódása. Tekintete a pult alatt lévő piros gombra tévedt. Ha megnyomná, azonnal riasztaná a rendőrséget. A két fickó talán nem venné észre a mozdulatot. Az előző két alkalmommal sem vették észre. Csakhogy az előző két alkalmommal is kellett vagy tíz perc, mire az első járőrkocsi ideért. Addigra a rablók már régen elmenekültek. Ez most sem lenne másként. Sorra rakta az ékszereket a zsákba, kipakolt egy, majd két kisebb vitrint is. Egy pillanatra felnézett - a két férfi minden mozdulatát követte. Két kemény, elszánt tekintet. Világos volt, ezúttal észrevennék, ha megnyomná a gombot.

- Remélem, nem töri semmi ostobaságon a fejét - mondta a sovány. - Nem szeretnénk használni a fegyvereket, de ha rákényszerít, megtesszük!

Észrevennék és lelőnék! Wayne nagyon öregnek és kimondhatatlanul fáradtnak érezte magát.

Hirtelen eszébe jutott egy fiatalkori élménye. A sarki kis vegyesbolt, ahova mindig vásárolni jártak, azon a délelőttön is éppen olyan melegséget árasztott, mint mindig - egészen addig, amíg be nem lépett az ajtón az a férfi. Fura mód Wayne egyáltalán nem tudott visszaemlékezni arra, hogy nézett ki, milyen ruhát viselt, csak a szemeire. Arra a hideg, ám kristálytiszta szempárra. Azelőtt sosem látott még ilyet, mégcsak hozzá hasonlót sem. És azután nem is akart még egyszer. Mindig azt hitte, annak az embernek a tekintete, aki rablásra, gyilkolásra adja a fejét, dühöt tükröz, elkeseredettséget, netán őrületet, vagy ezek valamilyen arányú keverékét. De legalább egy szikrányi látható valamelyikből. Ebben a szempárban azonban valami egészen mást látott: sugárzott belőle az intelligencia, mint nyári napból a forróság. Épp ezért volt sokkal félelmetesebb. De ezeknek a fickóknak nem ilyen a tekintete! - hallotta a saját hangját a fejében. Nem, valóban nem. Mégis félt.     

A zsák megtelt. Wayne szótlanul adta át az egyik férfinak, miközben egy másikat nyomtak a kezébe.

- Siessen, öreg! Nem érünk rá egész nap - sürgették.

A teli zsákot a testesebb fickó a ballonkabátja alá süllyesztette.

Ekkor kivágódott az üzlet ajtaja és két férfi rontott be rajt.

*                              *                              *

Amikor kivágódott az ajtó, Wayne ijedtében elejtette a félig megtelt zsákot. Először azt hitte, a rendőrök valahogy mégis megneszelték, mi folyik az üzletében, ám ezt a gondolatot azonnal el kellett vetnie.

- Rablás! Senki se mozduljon!

Ezeknek is volt fegyverük, de ők már úgy léptek be az üzletbe, hogy a kezükben volt. Azonnal a másik két fegyvereshez léptek és a tarkójukhoz szegezték azokat.

- Nyugalom! Dobjátok el a pisztolyokat!

Wayne nem akart hinni a szemének. Ez egyszerűen nem lehet igaz! Félelme egy pillanatra átadta helyét a döbbenetnek. De a félelem visszatért - még kínzóbb formában. Néhány percen belül kétszer is kirabolják! Újabb esély arra, hogy ne ússza meg ép bőrrel ezt a napot!

- A francba! - mondta a testesebb, miközben mindketten a földre pottyantották a pisztolyukat. Az egyik az újonnan érkezettek közül arrébb rúgta a két fegyvert.

Wayne eközben azon tűnődött, az előző két rablás alkalmával is ezekkel a fickókkal találkozott - e? Nem tudta eldönteni. Az újonnan érkezettek arcának nagy részét maszk fedte, ők is hosszú kabátot viseltek. És a hangjuk ( legalábbis Wayne számára ) épp olyan fenyegető volt, mint két társuké.

- Kik vagytok és mi a fenét kerestek itt? - méltatlankodott a soványabb.

- Egy hangot se, vagy szétloccsantjuk a fejeteket! Örüljetek, ha megússzátok, amiért beleköptetek a levesünkbe. Te pedig - fordultak Wayne felé - siess már azzal a zsákkal!

Wayne, miután felvette a földről, ezúttal gyorsabban kezdte az ékszereket a zsákba gyűjteni. Két zsákot pakoltattak vele tele, majd lassan hátrálni kezdtek kifelé az üzletből. Wayne feszülten figyelt, készen arra, hogy egy szempillantás alatt a pult mögé, a padlóra vesse magát, ha ezek négyen lövöldözni kezdenek. A négy rabló is feszülten figyelte egymást, már - már vibrált közöttük a feszültség. Wayne aggódva látta, ahogy az először érkezettekben egyre jobban elhatalmasodik a legyőzöttségből eredő bosszúvágy. A férfi tudta, ha ezekkel most magára marad, könnyen lehet, hogy rajta vezetik le a feszültségüket. Esetleg mégis megölik - manapság nem kell különösebb indok ahhoz, hogy megöljenek valakit. Talán mégiscsak meg kellene nyomnia azt a gombot? Talán nem vennék észre most, hogy egymással vannak elfoglalva. De a rendőrség akkor sem érne ide időben, ha már percekkel ezelőtt megnyomtad volna! - vitatkozott a fejében egy gúnyos hang. Nem is ezért akarta megnyomni. Úgy érezte, ad neki némi biztonságérzetet, ha tudja, a rendőrség már úton van. Wayne jobb keze megmozdult, egyúttal nagyon lassan, mintha egy lassított film peregne éppen, egy lépést tett előre. Egyre közelebb került a riasztó gombjához, már - már el is érte, amikor az egyik kifelé hátráló férfi ránézett. Wayne megdermedt. Szíve olyan hevesen kezdett dobogni, hogy néhány másodpercre elsötétült előtte a világ. Le fog lőni!, gondolta. Észrevette, hogy mire készültem és le fog lőni!

- Hé, öreg, mit matatsz a pult alatt?! - kiáltott rá a rabló.

A két férfi megállt. A másik is Wayne - re nézett. Wayne látóterének peremén eközben érzékelte, amint a másik két férfi hirtelen megmozdul. Azonnal kihasználták, hogy ha csak rövid időre is, de elterelődött róluk a figyelem. De csak rövid időre, mert amint amazok megmozdultak, a másik kettő azonnal elkapta a tekintetét Wayne-ről. Lövések dörrentek. Az első két rabló a padlóra zuhant. Egyikük kezéből esés közben egy pisztoly hullott ki.

Wayne ezalatt mindvégig mozdulatlanul állt. Mikor meglátta a hirtelen előkerülő pisztolyt, azt hitte őt lövik majd le. Amikor lövések dördültek, már biztos volt benne, hogy megölik. Bénultságában eszébe sem jutott, hogy lebukjon a pult alá. Ösztönei is cserbenhagyták, most azonban mintha egy láthatatlan kéz felkattintott volna a testében egy kapcsolót, a pult alá bukott. Rettegett. Sosem féltette még ennyire az életét.

Meglátta a riasztó piros gombját a feje felett, ahol guggolt. Gyors mozdulattal megnyomta, majd még egyszer és még egyszer. Újra és újra. Egészen addig, akár egy megszállott, a gombot nyomogatta, amíg meg nem hallotta az üzlet ajtaja fölé szerelt kis csengő hangját. Csilingelt egyet, majd még egyet. Reménykedve mozdult, hogy feláll, de aztán meggondolta magát. A két csengetés azt jelentette, hogy kinyílt majd becsukódott az ajtó. De a rablók talán még az üzletben vannak! Talán csapdát állítottak neki! Talán azt hiszik, a pult alatt fegyvert tart. Wayne tudta, az utóbbi időkben történt rablások miatt néhány üzlettulajdonos vásárolt magának fegyvert. Ő persze nem. Sosem volt fegyvere, és nem fog éppen hatvankét éves korában cowboyt játszani. Aztán rájött, a rablóknak semmi okuk rá, hogy kicsalogassák a pult mögül. Nem látta az arcukat, csupán olyan személyleírást tud adni a rendőrségnek, hogy két ballonkabátos fickó kirabolta. A két férfi tehát már nincs az üzletben. A pult bal széléhez mászott és óvatosan kidugta a fejét. Ahogy sejtette, a két földön fekvő rablón kívül senkit sem volt az üzletben. Felállt. A rendőrség már úton van. Bár tudta, a veszély már elmúlt, ez a tény nyugtatta meg leginkább. Odalépett a padlón fekvő férfiakhoz, hogy meggyőződjön róla, meghaltak - e. Csak egy - egy golyót kaptak, és társaiknak vaktában kellett tüzelniük, de azok mégis olyan jól irányzottak voltak, hogy mindkettő meghalt.

- A csudába, az ilyesmit nekem már csak egy könyvben kellene olvasnom, nem az egyik szereplőjének lenni! - mondta Wayne fennhangon.

Ez az újabb rablás megintcsak nem segíti majd, hogy megfelelő áron adja el az üzletet. Mert eladja, ezt eldöntötte. De... Ekkor meglátta az egyik fickó, a testesebb ballonkabátja alól kikandikáló vászonzsák nyakát. A hirtelen támadt ötlettől újra úgy kezdett dobogni a szíve, mint amikor akár egy sóbálvány, a pult mögöt állt. Csakhogy ez az érzés egészen más volt. Az álma a kandalló melletti gondtalan órákról ebben a pillanatban realizálódott. Meghirdeti az üzletet, eladja annyiért, amennyit kínálnak érte, szövögette a tervét. A biztosító kifizeti az elrabolt ékszerek után járó biztosítási díjat. Azok után is, amiket az első zsákban gyűjtött össze. Lehajolt és elvette a férfi ballonkabátja alól a zsákot. Ezek a darabok az első vitrinből valók, bizományba vette át őket. Nem fizetett értük, erre akkor került volna sor, ha már eladta őket. Ismer egy orgazdát, így ha ezeket értékesítette, a biztosítótól és az üzlet vásárlójától kapott pénzzel kiegészítve, levonva az ezek után a darabok után áltata vállalt biztosítási díj összegét, körülbelül annyi pénzhez jut, amennyiért optimális esetben eladta volna az üzletet.

Wayne az eladótérből nyíló kis ajtón át egy szűk helyiségbe jutott. Rejtett páncélszekrényébe tette a zsákot és visszament a pult mögé, hogy megvárja a rendőröket. Míg megérkeztek, arról ábrándozott, milyen nyugalmasak is lesznek majd a napjai a kandalló mellett egy jó könyv és egy pohárka whisky társaságában a hintaszékben.