Kepes András: Nem szeretném megunni magam
Kleinhappel Miklós 2006.06.26. 09:32
Az elmúlt hetekben kétszer is előadást tartott a Művelődéstudományi és Kommunikációs Tanszéken Kepes András, intézményünk címzetes főiskolai tanára. Akárcsak az őszit, ezeket a látogatásait is nagy érdeklődés kísérte. Gondolatébresztő szavakat hallottunk közvetlen stílusban, kellő humorral fűszerezve, ezért a hallgatóság nem habozott, amikor a tévés játékra hívta őket. A játék neve: tanuljunk meg gondolkodva televíziót nézni.
- Az életútját szemlélve azt láttam, ha befejez egy munkát, nem dől hátra és élvezi a gyümölcsét, hanem folyamatosan dolgozik. Gondolom, most sincs ez másként, hogy nem látjuk a televízióban?
- Mindig több dolgot csináltam párhuzamosan: forgattam, tanítottam, írtam. Jelenleg egy új műsort készítek elő, könyvet írok, előadásokat tartok. Évek óta nem kötök hosszabb távú szerződéseket a televíziókkal, csak egy-egy adott sorozatra. A munkafolyamatok közül valamennyi izgalmas, az anyaggyűjtéstől a sugárzásig, de különösen azoknál a műsoroknál, amelyek utazással járnak, természetesen a forgatás a legszórakoztatóbb. Majd az is nagyon érdekes, amikor kiderül, hogy a felvett anyagból milyen műsort sikerül készíteni, és amikor adásba kerülés után szembesülök azzal, hogy tetszett-e.
- Sorozatokra köt csak szerződést. Ezek az újabb vállalkozások egyúttal újrakezdések is?
- A saját műsoraimat én találom ki, persze a munkatársaim közreműködésével. A műsorok többsége ma már úgynevezett licencműsor, de ilyet még sohasem készítettem.. Az persze előfordul, hogy a korábbi ötleteimet gondolom tovább. Ez történt tavaly tavasszal, amikor az RTL Klub kérésére elkészítettem a Desszert című műsorom újabb négy adását. Annyiban nem újrakezdésről van szó, hogy a televíziós-társaságok ismerik a munkáimat. Nem én jelentkezem náluk, hanem ők keresnek. Az utóbbi években az RTL Klubbal alakult ki jó kapcsolatom. Tudom, szerencsés vagyok, kollégáim többsége nem így dolgozik. De újrakezdésről beszélhetünk abban az értelemben, hogy minden műsoromhoz úgy állok hozzá, mintha most tanulnám a szakmát. Nem a több évtizedes rutinra, hanem az új ötletekre és megoldásokra helyezem a hangsúlyt. Ez persze szükséges is, hiszen a szakma és a közönség igénye napról-napra változik. Aki ezt nem veszi figyelembe, az lemarad.
- Tudatosan építi a pályáját?
- Ösztönösen. Munka közben soha nem az járt a fejemben, hogy ez a műsor milyen fontos állomása lesz majd a pályámnak. Mindig azért készítettem egy-egy műsort, mert érdekelt a téma, és közben reménykedtem, hátha más számára is izgalmas.
- Bármilyen sikeresek voltak a műsorai, egyik sem ívelt át hosszú éveken.
- Azért a Stúdiót, és később az Apropót hét évig szerkesztettem, vezettem, és a Desszert is futott vagy négy évig. De való igaz, egy idő után elkezdenek új dolgok érdekelni. Az elmúlt években ez egyre inkább így van. Az emberek többsége boldogan ül a babérjain, én jobban szorongok a kiüresedett rutintól, mint az újdonsággal járó rizikótól.
- Ez az Ön sötét pincéje, ahova fél lemerészkedni?
- Alkati kérdésről van szó. Leginkább az foglalkoztat, amikor valamit kitalálok. Gyorsan megunom saját magamat, és mindig az jut eszembe, ha már én is unom magam, hogy unhat a néző. Eddig pedig nem szeretnék eljutni.
- Úgy tűnik, nem is kerül rá sor. Alig volt rá példa, hogy egy műsora nem hozta a szokott nézőszámot.
- Szerencsére szkeptikusabb vagyok magammal szemben, mint a megrendelők, és ez megvéd a bukástól. Jó példa erre új Desszert. Egy évvel ezelőtt az RTL Klub vezetői egy felmérésre hivatkoztak, amiből az derült ki, hogy a nézők annak idején nagyon a Desszertet, és engem is hiányolnak a képernyőről. Ezért felkértek a folytatásra. Komoly kétségeim voltak, hiszen a Desszert a ’90-es évek jellegzetes műsortípusa volt. Az emberek ma sokkal pergőbb belső óra szerint élnek, nincs idejük arra, hogy leüljenek, és egy órán át azt nézzék, ahogy négyen a vacsoraasztal körül beszélgetnek. Már arra sem képesek, hogy egymást meghallgassák. Az ilyen műsorok felett eljárt az idő, vagy éjfél körül láthatók. Hiába készítettünk a korábbiaknál pergőbb adásokat, hiába maradt ki a reklámblokk, közel sem volt olyan sikeres, mint amire az előzetes felmérések alapján számítottak. Ellentétben például a Világfaluval, amiben a csatorna vezetői kevésbé hittek, és ők is meglepődtek mekkora siker lett, sőt, hogy még a DVD változat is jól fogy.
- A kereskedelmi televíziózásban a bevétel a legfontosabb szempont. Sok néző, sok reklám, sok pénz.
- Mindenkinek vannak a béklyói. Tisztában vagyok vele, hogy bizonyos műfajú munkákkal, annak ellenére, hogy kedvező lenne a fogadtatásuk, nem lehet elérni azt a nézőszámot, amire egy kereskedelmi televízió alapoz. Néhány százezres nagyságrend nem elég ahhoz, hogy a műsort olyan idősávban sugározzák, amikor az emberek többsége televíziót néz.
- Nem feltétlenül jellemző a sikeres emberekre, de úgy érzem, Ön kellően önkritikus.
- Én is ezt gondolom. Vagy legalábbis szeretném ezzel hitegetni magamat.
- Mi mindennel hitegeti még magát?
- Fontosnak tartom, hogy reálisan lássam, ki vagyok. Ezért azzal hitegetem magamat, hogy ezt meg tudom valósítani. Ha mások szembesítenek a hibáimmal, azt nehezen viselem. Például emiatt igyekszem ezt megelőzni.
- És a dicsérő szavak?
- Jól esnek. Kollégáim egy részével ellentétben, akik azon siránkoznak, hogy nem tudnak végigmenni az utcán, mert széttépik őket a rajongók. Engem még sosem téptek szét. Fekete szemüveget sem hordok, hogy álcázzam magam. Örülök, ha rám mosolyognak, ha érzem, hogy szeretnek. De szerencsére nem zaklatnak fel különösebben mások értékítéletei. Arra törekszem, hogy a belső mércémre hagyatkozzam, miközben szívesen meghallgatom a pozitív és a negatív kritikákat is, és megpróbálok belőlük profitálni.
|