– Zenei általános iskolába jártam, innen vettek fel a Magyar Rádió Gyermekkórusába, ahol éveken keresztül énekeltem. Pályám következő állomásai: konzervatórium, Zeneművészeti Főiskola, az amerikai Jazz Akadémia Zongora–ének szakja.

            – Hogy lettél mégis popzenész?

            – Rengeteget vendéglátóztam itthon és külföldön is. Kikerültem Amerikába, Los Angelesbe, ahol négy és fél évig zenekarral egy klubban zenéltünk. Billentyűztem és énekeltem. Ott valóban más stílusú zenét játszottam, a west cross-tól kezdve a bules-ig sok mindent. Majd hazajöttem, 1988-ban elindultam az Interpop fesztiválon, ahol szerzői és előadói díjat nyertem. Mindenképpen magyar popzenét akartam játszani, nem lenyúlt irányzatokkal, angolszász beütéssel. Ez volt, van a lelkem mélyén. Az elmúlt 12 év engem igazolt, hiszen sikerült elérnem azt, hogy a lemezeim mindig a legjobban keresett albumok legyenek.

            – A nem mindennapi hangodra hogyan figyeltek fel?

            – Véletlenül. Még Amerikában elmentünk a zenekarral egy buliba. Jó kedvünk volt, és csupán diliből elkezdtem énekelni, Louis Armstrong és Ella Fitzgerald hangon improvizálni. Ezt hallva az egyik kollégám azzal az ötlettel állt elő, hogy kezdjünk el a zongora basszusától felfelé haladni, kipróbálva, meddig vagyok képes kiénekelni a hangokat. Skálázni kezdtünk hangonként, félhangonként, és csak néhány billentyű maradt a zongorán, amikor elértük a hangterjedelmem felső határát. De később nem nagyon foglalkoztam ezzel. Arra jó volt, hogy a világon Ima Summac (ő egy perui népdalénekes volt) után jegyzik a nevemet. Tenor beállítottságú énekesnek érzem magam, de az, hogy a magas C fölé énekelek még két egész hangot, kiválóan hasznosítható amikor egy szép lírai dalt adok elő.

            – Nem is kellett képezni a hangodat?

            – Ezzel születni kell. Úgy szoktam megfogalmazni, hogy ez az én születési rendellenességem, ami ha megadatott, foglalkozni kell vele, ki kell használni. De a tanárokat nem lehet nélkülözni. Sokat kell tanulni a légzéstechnikától kezdve addig, hogy az ember a magas C-t ne csak egyszer tudja kiénekelni. Én erre tettem fel az életem.

            – Valahol azt olvastam rólad, hogy azok között az emberek között vagy, akik ha nyugatabbra születnek, világhírűek lennének. Nem bosszant ez néha?

            – Nem. Amikor az USA-ban voltam, minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy nem egy lehetőségem lett volna, hogy ott csináljak karriert. Ma már talán világhírű lennék. Csakhogy akkor ott kellett volna élnem. De az egy másik világ, soha nem éreztem hozzá lelki kötődést. Ennélkül pedig nem érdekel a siker.  Nagyon jó érzés volt az, amikor Amerikában hétvégeken öt-, hatezer ember előtt játszottunk, hatalmas volt az ováció, imádtak bennünk. De mindig itthon vágytam arra, hogy ha kimegyek az utcára, akkor az emberek átölelnek. Ha meglátják, hogy én ülök mellettük a kocsiban a piros lámpánál, integetnek. Ezt semmilyen világsiker sem tudja pótolni. És ez nem demagóg duma, nem is frázis, hanem ezt érzem, és remélem, hogy aki ezt a cikket elolvassa, elhiszi nekem.

            – Mit gondolsz, hogy a rajongóid, akik hallgatják, ismerik a dalaidat, olyannak ismernek ezek által, amilyen valójában vagy, azaz romantikus, érzelmes embernek?

            – Nem vagyok romantikus, realista vagyok. De érzelmes vagyok, született érzelmekkel rendelkezem. A romantika olyan formáját szeretem, ami nem azt jelenti, hogy álmok között élek.

Mindenkinek a saját joga, hogy eldöntse, az az ember, aki egy dalt énekel, milyen lehet. És ez így szép. Nem biztos, hogy meg kell ismernem azt, akinek a dalait szeretem, mert csalódhatok. A rajongóim évek óta azt írják, hogy azért szeretik a dalaimat, mert úgy érzik, hogy ezek igaz dalok. Én soha nem írtam arról, hogy zöld a fű és kék az ég. Reális dolgokról írok, tehát arról, ami a lelkünkben van, amit érzünk vagy érezhetnénk a másik ember iránt.

– Tudsz olyan szomorú vagy vidám eseményeket mondani, amik felidéződnek benned, ha meghallassz egy-egy dalodat?

– A dalaimnak történése van. Arról mesélnek, hogy valahol, valamikor, valakivel –nem feltétlenül velem- megesett valami. Rossz nyelvű emberek mindig voltak és lesznek is: Jimmy a slágergyáros, mondják, csak a pénz miatt csinálja. Ha ez így volna, évente nem csak egy lemezt adnék ki, hanem sorban készíteném őket. Ha kiadok egy új albumot, az a szívemből jön. Ha nem jön semmi, akkor nem írok semmit, mert nem tudok miről írni.

– A legutóbbi lemezednek Dalban mondom el a címe. A címadó szám arról szól, hogy nem sikerül elfelejtened a bánatodat, ezért énekelsz róla. Ez tényleg jó búfelejtő?

– Van, aki iszik, más magába zárkózik, ha bánatos. Én ilyenkor a családomhoz fordulok, vagy megírom egy dalban azt, amit érzek. Ez segít. De az én vállamon is elsírhatja bárki a bánatát. Burkoltan, talán nem olyan tényszerűen, de mindent elmondok a dalaimban, amit érzek. Az, hogy őszinte ember vagyok, néha nem jó. Erre az évek alatt rájöttem. Aki viszont nem őszinte, az sunyi. De így nem tudok viselkedni, ezért inkább őszinte maradok.

– Sebezhetővé tesz ez az őszinteség?

– Sebezhető vagyok, igen. Mert eléggé lelkis, nagy érzelmekkel rendelkező pali vagyok. De azért oroszlán vagyok. Grundos, bevállalós férfinek érzem magam, túl azon, hogy tudok könnyezni is. Kerülök mindenféle konfliktust.

– Nehezen viseled a ,,sebeket”?

– Hosszú időn át nehezen viseltem, de aztán megértettem, hogy ez a világ ilyen. Sajnos onnan tudod meg, hogy hova jutottál el, hogy sokan vagy kevesen irigyelnek-e. Minél többen, annál nagyobb sztár vagy. De az évek folyamán megtanultam szelektálni. Azok az emberek, akik csak a lehúzást, az irigykedést, a mélybe süllyesztést képviselik, nem érdekelnek. Szerencsére sokan vannak azok is, akik a produkció mögötti munkát nézik.

– A realizmus ezek szerint az egyik fontos tulajdonságod?

- Igen. Gyermekkoromban nagyon szerettem a meséket, de ma már nem. A gyerekeimnek mesélek, de kis túlzással elmondhatom, hogy a Hamupipőkét is megpróbálom reálisra fordítani.

– Milyen női tulajdonságok ragadnak meg?

– Muszály, hogy szép legyen. És mint férfi, csak én létezzek számára. Ne legyen áru, ne legyen állat. Nő legyen. Egy nő attól nő, hogy értékei vannak. Tisztessége. Ez a legfőbb. Ha ezt elveszíti, akkor baj van. A többi nem érdekel, mert azt a magamévá tudom tenni.

– Tudatosan formáltad, formálod a nőket?

– Szándékosan nem. A feleségemmel 18 éve vagyunk házasok. Úgy érzem, sok szép nő megkísértett már, de nem tudtak elvenni tőle. Ez annyit jelent, hogy elég jól formáljuk egymást.

– Ha visszanézel a húsz, huszonöt évvel ezelőtti önmagadra, mit látsz?

– Egy olyan palit, aki a tinédzser korát és a fiatalkorát maximálisan kiélte. Nem a drogokra és hasonlókra gondolok, hanem arra, ami a legszebb dolog az életben, a nőkre. Imádtam, ha három, négy csajom volt egyszerre. Ha csak egy, már aggódni kezdtem, hogy mi történt. Nagyon szerettem több szálon gombolyítani a fonalakat. Persze előfordult, hogy túlgombolyítottam őket, de ez így volt rendjén. A gyerekeimtől is azt várom, hogy ne akkor kezdjenek el vadászni, amikor már felelősséggel tartoznak valaki felé, házasok és gyerek van. Amíg szabadok, vágjanak bele bármilyen őrültségbe. A fiatal kort ki kell használni, hogy aztán az ember meg tudjon pihenni, le tudjon nyugodni.

– Melyek azok a tulajdonságaid, amikre azt mondod, hogy a lételemeid?

– Az őszinteség.

– És azok amiket nem szeretsz?

– Nyugodt embernek tartottam magam, de ez a világ már nem nyugodt. Minél többet dolgozom (márpedig hála Istennek, nagyon sokat), annál inkább felőrli az idegeimet. Erre talán nem volna szükség. De a 2000-es év lételeme, hogy az ember túlfűtött. El tudnám képzelni az életemet kevesebb gonddal is, de akkor mit kezdjek magammal? Maximalista vagyok, ezért néha lobbanékony. Nem kellene maximalistának lennem, és akkor nem lennék lobbanékony. De erről nem tudom, hogyan szokjak le. Ha nem lennék ilyen, semmit sem értem volna el. Mert a feleségemen kívül soha senki nem segített.

– Hogy tudott segíteni?

– Csodálatos dolog eltűrni azt a sok hülyeséget, amit néha csinálok. Kedvesen szól, de nekem tele van a fejem a problémákkal, ezért agresszívebben válaszolok. Aztán öt perc múlva bocsánatot kérek. De mindezek ellenére úgy élünk, hogy ha a feleségem elmegy például vásárolni ha csak egy órára is, akkor is megpusziljuk egymást. Csodálatos érzés, hogy tudom, hogy ha az éjszaka közepén érek haza a munkából, akkor is megvár. Van valaki, akit szeretsz, és ő is szeret. Enélkül az összes többi semmit sem ér.

– Valahol azt írták rólad, hogy hosszú és keserves küzdelmet vívtál, míg elérted ezeket az eredményeket. Ez mit jelent pontosan?

– 12 éve ,,létezem” itthon. Előtte is a szakmában dolgoztam, de nem jegyezték a nevemet. ,,Bokszolni” kellett volna, de erre nem voltam hajlandó. Inkább külföldre mentem vendéglátózni. Igen mesterkélten mellőzött előadó voltam, de megértem azokat, akik elkövettek mindent, hogy keresztbe tegyenek nekem. Féltek. Most nagyon szemtelen leszek, és lehet, hogy nagyképűen hangzik majd, amit mondok, de éppen itt az ideje, hogy a tehetségtelen emberek eltűnjenek. És vannak elég sokan az úgynevezett nagy öregek között is. Akik egy fillért sem értek és mindent megtehettek, csak mert három akkordot meg tudtak fogni a gitáron. De a jóistennek hála, bármennyire is fáj nekik, ma már sikeresnek mondhatom magam.

– Hobbid a motorozás. Mesélj erről.

– Nagyon sokáig lovagoltam, de az időmbe nem fért bele, hogy gondozzam a lovakat. Így maradt a motor. Bár erre sem jut annyi időm, mint amennyit szívem szerint rászánnék. Régen sokat motoroztam, csapatokba verődve jártuk az országot, külföldre is elmentünk. Soha nem száguldoztam. Azt kedvelem, amikor komótosan haladunk, jól nézünk ki a cuccunkban, jól érezzük magunkat. Mondjam azt, hogy szabadok vagyunk?

– Olvastam, hogy gyerekkorodban gyakran voltál ministránsfiú. Ezek szerint fontos szerepet játszik az életedben a vallás?

– A hit a fontos. A családunkban hagyomány volt, hogy bizonyos alkalmakkor eljártunk templomba. Ebből alakult ki felnőtt koromra egyfajta belső érzés, ami nem párosul bigott vallással. A lelkem mélyén hiszek istenben, ezt próbálom a gyerekeimnek is átadni.

– Miben hiszel még?

– Ezt nagyon nehéz megfogalmazni. Hiszek abban, hogy a nagyon sok rossz után rengeteg jó is jöhet. Hiszek istenben, az ő jó akaratában, s hogy előbb-utóbb mindenkit meg fog segíteni. És sajnos az Antikrisztusról sem szabad elfeledkezni. Benne is hinni kell. Ő most kicsit erősebb. De remélem, hogy ez majd megváltozik.

– Sorra adod a neved jótékonysági akciókhoz. Honnan ered ez a segíteni akarás?

– Lehet, hogy azért van ez így, mert nekem nem segítettek? Nem tudom. Nem szoktam magamnak megfogalmazni, hogy miért segítek. Szerencsére nekem nem azt kell mondanom, hogy szoba-konyhában, szerény körülmények között nőttem fel, mert gyönyörű gyermekkorom volt. Apám esztergályos, édesanyám idegenvezető volt, öten vagyunk testvérek. Nyaralónk volt, divatosan öltözködtünk, nem volt gondom hangszerre, tehát amit csak lehetett, megadtak nekünk. Később, amikor önállósodtam, akkor laktam csak szoba-konyhába, és volt olyan, hogy a cigarettát a felénél eloltottam, mert nem volt pénzem. Miért adakozok? Mert addig jó, amíg adni tudsz. Ha már kapnod kell, akkor gond van. Azt nem tudom megtenni, amiről ezer nekem írott levélből ötszáz szól, hogy küldjek pénzt.

– Sok levelet kapsz?

– Rengeteget, különösen mióta elindult a Péntek esti vígadó. Igazán megható, amikor azt olvasom, hogy valaki kórházban volt, és úgy érezte, könnyebben viseli a megpróbáltatásokat, amikor a dalaimat hallgatta.

– Volt akitől azt hallottam veled kapcsolatban, hogy egyedül a hosszú hajaddal nem tud megbarátkozni.

– Tinédzser koromban rövid hajam volt. Sok nőnek tetszik így; ezért sem válnék meg tőle. Az életem, hogy szeressenek a nők. Egy férfinek amíg él, ez a legfontosabb. Ez az egyik (nagyon nyomos) ok. A legmodernebb trendeket szeretem ruhában, de a hajamon nem változtatok. Ha létezik egyáltalán imázs, akkor nekem ez az imázsom. Dús a hajam, göndör, és talán nem válok egoistává, ha kimondom, hogy jó is. Nem ritka, rossz minőségű; ebben az esetben biztosan rövidre vágatnám.

– Mit teszel meg azért, hogy szeressenek a nők?

– Amíg a lelkemet nem hazudtolom meg ezzel, addig mindent! A feleségemért és a gyerekeimért meghalnék, ha szükség lenne rá. De amikor mész a kocsiddal, és két fiatal lány jön utánad, követnek, integetnek… Egy férfit ez inspirál, hogy ne legyen száz kiló, ne hagyja el magát. Ha kimész az utcára és tízből hét nő nem mosolyog rád, vége az életnek.

– Korábban mondtad, hogy szeptembertől hetente jelentkezik majd az RTL Klubon a műsorod…

– Az egyik héten marad a Péntek esti vígadón belül a Dalban mondom el című blokk. A következő héten pedig egy órás műsort láthatnak a nézők, amit meglepetésnek szánok.

– Koncertek, új lemez?

– Korábban évente kétszer körbeturnéztam az országot. Most ezt nem tudok az egyéb munkáimmal egyeztetni. Kevesebb bulit fogok vállalni. Az idén is szándékomban áll új albumot kiadni. De ezúttal nem szerzői lemez lesz, mert még nem ,,értek be” a dalok. Karácsonyra egy olyan anyagot állítok össze, ami a tavaly karácsonyi önálló televíziós show-műsoromnak lesz a folytatása. Erre a lemezre igazi szép magyar karácsonyi dalokat szeretnék felénekelni. Olyanokat, amiket te is, én is éneklünk a karácsonyfa alatt. Remélem, ez a kiadvány is olyan sikeres lesz majd, mint az eddigiek.