kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél : IV. évfolyam, 25. szám (2007. május 03.)

IV. évfolyam, 25. szám (2007. május 03.)

Kleinhappel Miklós  2007.05.03. 12:02

Teljes szám

BDF HÍRLEVÉL

IV. évfolyam 25. szám 2007.05.03.


Idén is a BDF Vegyeskara a legjobb
            Kiemelt vegyeskari kategóriában Arany I. minősítésben részesült a BDF Vegyeskara a 11. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen. Vinczeffy Adrienne, a Zenei Tanszék és a vegyeskar vezetője érdeklődésünkre elmondta, a megmérettetésen a kötelező darab Kodály Zoltán Jézus és a kufárok című legnagyobb szabású motettája volt, amelyet az indulók a cappella adtak elő. Vegyeskarunk ezen kívül Orbán György Timor et tremor, Lisznyai Szabó Gábor: Ott függ a néma bárány és Liszt Ferenc Christus oratótiumának Petrus tételét szólaltatta meg. „Annak ellenére, hogy főiskolai kórusként az ifjúsági kategóriába tartozunk, akárcsak a novemberi kórusversenyen, ezen is nagy vegyeskari kategóriában indultunk. Csupán egy bonni kórus előzött meg minket, így a BDF Vegyeskara idén is azzal büszkélkedhet, hogy Magyarország legjobb énekegyüttese. 2007-ben ez már a második, világviszonylatban is jelentős szakmai elismerésünk, hiszen március 2-án a Nemzetközi Karvezetés Konferencián műsorunkkal katarzist okozva Haydn- és Kodály-műveket adtunk elő a Kodály Zoltán halálának évfordulójára megrendezett ünnepséget záró koncerten”, tudtuk meg Vinczeffy Adriennetől.

(Kleinhappel Miklós)


Gulash vagy gulyás?
            Gulash vagy gulyás? címmel rendezi meg következő összejövetelét a Nyelvápoló Baráti Kör május 6-án, vasárnap 14 órakor a Vasi Múzeumfaluban. A rendezvény vendége prof. dr. Balázs Géza, az Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék vezetője lesz. A szakmai program után gulyásfőzésre várnak minden érdeklődőt.

(Kleinhappel Miklós)


Jelentés a közoktatás helyzetéről
            A Jelentés a magyar közoktatás helyzetéről szóló, most megjelent kötetből kiderül, az ágazatban az alulfinanszírozottság a jellemző, az iskolák közötti teljesítménybeli különbség a vizsgált országok közül Magyarországon a második legmagasabb, valamint, hogy a pedagógusok jövedelme csökkent, átlagéletkoruk viszont nőtt, adta hírül az Országos Közoktatási Intézet. A kiadvány célja, hogy átfogó képet adjon a magyar közoktatási rendszerben tapasztalható folyamatokról, a rendszert érő kihívásokról és a kormányzati politika ezekre adott válaszairól. A könyvet mindazoknak ajánlják, akik akár állampolgárként, akár a közoktatásban érintett döntéshozóként vagy azok előkészítőjeként, illetve egyszerűen ezek befolyásolására törekedve érdeklődnek a közoktatás ügye iránt. A kötetről bővebben a
http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=kiadvany&kod=Jelentes2006 címen lehet tájékozódni.

(Kleinhappel Miklós)


A gazdasági és a műszaki diploma a legjövedelmezőbb
            A gazdaságtudományi szakokon diplomázók jövedelme a legkecsegtetőbb, de a műszaki és természettudományi területen elhelyezkedők sem panaszkodhatnak, derült ki a hiányszakmákban diplomát szerzett szakemberek bérezésének alakulását vizsgáló felmérésből, mely az Országos Felsőoktatási Információs Központ megbízásából készült. Az összegzés arra is rámutatott, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végzettek átlagjövedelme magasabb, mint az azonos végzettséggel rendelkező, más intézményben diplomázóké. Részletek a
http://www.felvi.hu/index.ofi?mfa_id=26&hir_id=7630&oldal=1 címen.

(Kleinhappel Miklós)


McDonald’s-effektus és személyazonosítás
            A jó állapotú holttesteket általában két héten belül azonosítani tudjuk, mondta dr. Magyar Lóránt Gergely, a SOTE Igazságügyi Orvostani Intézetének igazságügyi orvos rezidense a Biológia Tanszék szaknapján megtartott előadásában. A szakember a csontmaradványok alapján történő igazságügyi személyazonosításról szólva bevezetőjében emlékeztetett: az élőlények számára nélkülözhetetlen, hogy meg tudják különböztetni egymást, ezért mindegyikünk végez személyazonosítást. Az intézetükbe szállított maradványokról összehasonlító anatómiai módszerekkel elsőként azt kell megállapítaniuk, hogy emberi eredetűek-e. A halál beálltának időpontjára a hullamerevség, a hullafoltok, a szemnyomás és a testhőmérséklet alapján tudnak következtetni – „friss” holttestről harminc perc, az egy hetesről egy óra, az egy hónaposról egy hét, az egyévesről két-három hét eltéréssel lehet ezt megállapítani. A nem meghatározásakor a koponya és a medence vizsgálata a leglényegesebb: a nők agytérfogata a férfiakénál kisebb, illetve a medencebemenetük ovális, a férfiaké pedig kártyaszív alakú. Az életkor megállapításához támpontot adhat egyebek mellett a fogak kopása, bár az úgynevezett McDonald’s-effektus következtében keveset rágunk, fogaink kisebb mértékben kopnak, ezért ez napjainkban kevésbé hatékony módszer. Ha a holttestnek van bölcsességfoga, akkor elmúlt 18 éves, és a koponyavarratok belső elcsontosodását vizsgálva is megbízható eredményre juthatnak a szakemberek, mivel a folyamat huszonöt éves kor környékén kezdődik és körülbelül hatvan éves korban fejeződik be. A testmagasságot és a testtömeget a hosszú csöves csontok mérésével határozzák meg. Minden populációra saját táblázatot kellene létrehozni, de hazánkban ennek hiányában az amerikait alkalmazzák. A halál okára csak kivételes esetekben lehet a csontokból következtetni, de vizsgálni és értékelni kell a rajtuk található sérüléseket, hiszen a halál előtt keletkezettek egyéni személyazonosító jegyek, a halál időpontjára datálhatók, a halál körülményeire utalnak. Az egyéni személyazonosító jegyekről elhangzott még: későbbi életében mindenki úgy öltözik, ahogy azt 25–30 éves kora között tette, ezért egy a holttest mellett talált alumíniumgomb fontos támpont az életkor meghatározásához. A körmök, főképp a lábkörmök ápoltsága ugyancsak „elmondja”, kik vagyunk. További érdekesség, hogy egyes japán kutatók az ujjlenyomathoz hasonlatosan egyedi homlokvonal alapján azonosítanak, míg egy indiai szakértő az orrgyöktájék alapján vizsgálódik. Egy kecskeméti „kukacszakértő” a holttesten talált, az abból lakmározó kukacok vizsgálata után például meg tudja határozni, kábítószer-túladagolás következtében állt-e be a halál. Az eredményes személyazonosításhoz a holttestet rejtő talaj fajtája is hozzájárul: homokos talajban a csontok sokkal inkább épen maradnak, mint az agyagos földben lévők, ahol fél év után „eltűnnek” a maradványok.

(Kleinhappel Miklós)

 
Naptár
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!