kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél : IV. évfolyam, 31. szám (2007. augusztus 30.)

IV. évfolyam, 31. szám (2007. augusztus 30.)

Kleinhappel Miklós  2007.08.30. 12:13

Teljes szám

BDF HÍRLEVÉL

IV. évfolyam 31. szám 2007.08.30.


Holnap tanévnyitó
            Holnap 11 órakor tartja intézményünk tanévnyitó ünnepségét a Művelődési és Sportházban. Köszöntőt mond prof. dr. Gadányi Károly rektor, dr. Szövényi Zsolt, az Oktatási és Kulturális Minisztérium főosztályvezetője, valamint prof. dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora. Az elsőéves hallgatókat dr. Molnár Katalin, prof. dr. Veress Márton, illetve dr. Gáspár Mihály fogadja a főiskola, dr. Ipkovich György pedig Szombathely város polgáraivá. 

(Kleinhappel Miklós)


Hallgatók a tárgyi feltételekről
            A gazdálkodási, a vállalkozásszervező, valamint az üzleti kommunikáció karok között 3,8-es osztályzattal a harmadik helyen áll intézményünk, alig elmaradva az éllovas Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolától, adta hírül a HVG. A hetilap a főiskolákra és az egyetemekre járó hallgatóknak a tantermek felszereltségét, az iskolák megközelíthetőségét, a kollégium színvonalát, valamint az étkezési, a kulturális és a sportolási lehetőségeket értékelő válaszaiból közölt összesítést. Ebből az is kiderül, hogy a biológiát tanuló diákjaink véleménye szerint a negyedik, a történelmi stúdiumokat hallgatók pedig az ötödik hely megszerzéséhez elegendő jegyekkel értékelték a karukra jellemző tárgyi körülményeket. A részletek A hazai felsőoktatás infrastruktúrája című írásban, a
http://hvg.hu/hetilap/200733HVGFriss119.aspx címen.

(Kleinhappel Miklós)


Elérhető az új közoktatási törvény szövege
            Elérhető a szeptember 1-jén hatályba lépő közoktatási törvény szövege az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján. A változtatásokkal eltörlik a különdíjazás nélküli plusz órákat, bővítik a halmozottan hátrányos helyzetűek fogalmát, valamint bevezetik a szakiskolások és a szakközépiskolások pályakövetési rendszerét. Az Országgyűlés által június 25-én elfogadott dokumentum szövegét a
http://www.okm.gov.hu/letolt/kozokt/kozokt_tv_070823.pdf, az 1993-as törvényt módosító 2007. évi LXXXVII. törvényt a http://www.okm.gov.hu/letolt/kozokt/kozokt_tv_modosito_lxxxvii_070823.pdf linkre kattintva lehet megtekinteni.

(Kleinhappel Miklós)


Biztos alapok és non-profit elv
            A társaság gazdálkodása biztos alapokon áll, a diákhitel-rendszer stabil, és eleget téve az alapítók szándékának, non-profit elven üzemel, adta hírül közleményében a Diákhitel Zrt. az első félévre vonatkozó gyorsjelentésében. A diákhitelezés önfenntartó, önfinanszírozó rendszere nem terheli a költségvetést, ugyanakkor a hasonló szabad felhasználású banki hiteleknél jóval kedvezőbb feltételekkel képes kölcsönt nyújtani a felsőoktatásban tanulók számára. Az előző év hasonló időszakához képest 24 ezer fővel nőtt a diákhitelt igénybevevők száma. Ezzel együtt 26 milliárd forinttal emelkedett a hallgatói hitelállomány is, amely a maga 143 milliárdos összegével az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a mérlegfőösszeg (152 milliárd forint) több mint 90 %-át teszi ki, olvasható a sajtóközleményben.

(Kleinhappel Miklós)


Hallgatókat vár az Erasmus Kollégium
            Kutatócsoport szemináriumain, műhelymunkákon és szakmai hétvégéken, nyelvórákon, valamint retorikai kurzusokon való részvételre nyújt lehetőséget az Erasmus Kollégium. A tanulmányaik mellett tudományos munkát végző, akadémiai pályára készülő, kiemelkedően tehetséges egyetemi és főiskolai hallgatók számára kiírt pályázat nyertesei az őszi félévre a kollégium tagjaivá válnak. A szeptember 12–18-ig, az
info.erasmus@gmail.com címre benyújtható anyagoknak a jelentkezés céljáról szóló kétoldalas motivációs levelet, az életpályájára vonatkozó elképzeléseket, a kutatni kívánt téma rövid leírását, a témaválasztás indoklását a várható eredményt (például publikáció) és egy amerikai típusú önéletrajzot kell tartalmazniuk. Egy korábbi rövid írás is csatolható. A kiválasztás szóbeli fordulója szeptember 24–26. között lesz. További információk a http://www.erasmuskollegium.hu/news/31/felveteli oldalon. 


(Kleinhappel Miklós)

 
Naptár
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!