kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél : IV. évfolyam, 33. szám (2007. szeptember 07.)

IV. évfolyam, 33. szám (2007. szeptember 07.)

Kleinhappel Miklós  2007.09.07. 15:01

Teljes szám

BDF HÍRLEVÉL

IV. évfolyam 33. szám 2007.09.07.


274 hallgatót hozott a pótfelvételi
            274 hallgatót vett fel intézményünk augusztusban a pótfelvételi eljárás keretében a júniusban bekerült 1032 fő mellé, így a tavalyi elsőéves létszám 82,5%-a kezdheti meg tanulmányait a jövő héttől a Berzsenyi Dániel Főiskola három karán, tájékoztatta hírmagazinunkat Márkus Attila. A Tanulmányi Hivatal vezetője elmondta, hogy a látványos eredmény a főiskola képzéseit népszerűsítő minden eddiginél intenzívebb médiakampánynak is köszönhető: a pótfelvételi lehetősége több országos, illetve régiós nyomtatott, valamint digitális sajtótermékben megjelent, de a fiatalok között népszerű IWIW felületén is toboroztunk hallgatókat. Idén a kommunikáció és médiatudomány, a gazdálkodás és menedzsment, illetve a rekreáció és egészségfejlesztés szakok bizonyultak a legnépszerűbbeknek. Olyannyira, hogy az utóbbi képzés gyakorlati vizsgájára szabad kapacitás hiányában 23 hallgatót nem lehetett behívni. „A 2006 tavaszán hatályba lépett felsőoktatási törvény értelmében a főiskoláknak és az egyetemeknek 2009-ig akkreditáltatniuk kell a hallgatói létszám kiszolgálására alkalmas, az infrastrukturális háttér és személyi állomány alapján megállapított kapacitásaikat, addig nem léphetik túl a minisztérium által, a 2005. október 15-i statisztikai adatok alapján megállapított keretszámokat. Így fordulhat elő, hogy egyes képzéseinkre több, viszonylag magas pontszámú jelentkezőt nem tudtunk felvenni. E szakok esetében tehát nem a kis számban jelentkező, gyenge teljesítményt nyújtó, hallgatók jelentik a problémát, ezért úgy vélem, a jövőben keresni kell a kapacitásbővítés lehetőségeit”, tudtuk meg Márkus Attilától.

(Kleinhappel Miklós)


Szavazatokat vár a BDF könyvtára
            Intézményünk könyvtára pályázik az Év könyvtára 2007 cím elnyerésére, kérjük tehát annak látogatóit, hogy támogassák a benyújtott pályázat sikerét! A kezdeményezés célja, hogy a könyvtárakat megújulásra, szolgáltatásaik minőségének javítására késztesse. A múlt évhez hasonlóan az értékelésnél ezúttal is figyelembe veszik a könyvtárhasználók véleményét, jelezve, hogy a könyvtár egyebek mellett csak akkor lehet jó, ha a használó annak tartja. Szavazataikat a www.ki.oszk.hu/evkonyvtara címen található kérdőív kitöltésével szeptember 12-ig adhatják le.

(Kleinhappel Miklós)


Régi könyvek az interneten
            Szeptember 1-től elérhető az E-könyvek igény szerint elnevezésű szolgáltatás az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK). A nyolc ország (Ausztria, Dánia, Észtország, Magyarország, Németország, Portugália, Szlovákia és Szlovénia) 13 könyvtára közreműködésével létrejött együttműködés az Európa minden régi könyvéből legyen e-könyv – elérhető áron küldetés megvalósítása érdekében jött létre. A szolgáltatás elsősorban azok (például kutatók, diákok, gyűjtők) érdeklődésére tarthat számot, akik szeretnék élvezni a technológia adta lehetőségeket, például a szöveg kereshetőségét, valamint a kényelmes otthoni használatot. A nehezen beszerezhető 1500 és 1900 között megjelent kötetek így saját tulajdonba kerülhetnek, és tárolásuk is viszonylag egyszerűvé válik. A szolgáltatás révén lehetőség van online megrendelésre, fizetésre és letöltésre. A digitalizálás költségeit az olvasók fizetik meg. A szolgáltatás nem profitorientált, a szolgáltató csupán a tárolás és a fenntartás költségeire tart igényt. A digitális másolat a könyvtár gyűjteményébe kerül. Az elképzelést támogatja az Európai Unió, hiszen a kulturális szférában új üzleti modellt kíván kidolgozni a régi könyvek digitalizálására. Az együttműködés további bővítése érdekében az OSZK a nagyobb egyetemi könyvtárak részvételére is számít. A szolgáltatás elérhetősége az Országos Széchényi Könyvtár honlapjáról: http://www.oszk.hu/hun/ujszolg/ujszolg_e-konyvek_hu.htm További információkat a szalokig@gmail.com címen lehet kérni.

(Kleinhappel Miklós)


Oktatóink kedvenc filmjei az Örökmozgó műsorán
            Dr. Fűzfa Balázs főiskolai docens és Katona Attila főiskolai adjunktus egy kedvenc filmje is látható lesz a jeles Szombathelyiek kedvenc filmjeit csokorba gyűjtő sorozatban a BDF Örökmozgó Művészmozi műsorán, mely hétfőtől újra várja a filmbarátokat a Savaria Filmszínház Kamaratermében. A vetítések hétfőn, kedden, valamint szerdán 20.15-kor kezdődnek, és a fenti mozikon kívül újabb animációs filmek, a skandináv, illetve a latin kultúrát, valamint a bezártság és a bűn ihlette bizarr látomásokat bemutató alkotások elevenednek meg a vásznon. Csak néhány cím a kínálatból: A Simpson család, Bőrnyakúak, Sin City, A legtöbb ember Kínában él, Elszabott frigy, Ember a felvevőgéppel, Egy nehéz nap éjszakája, Ópium – Egy elmebeteg nő naplója. Részletek a http://www.muveszmozi.com/ oldalon.

(Kleinhappel Miklós)


A magyar dialektológia időszerű kérdéseiről
            A magyar dialektológia időszerű kérdéseit boncolgató konferenciának adott otthont augusztus végén a Berzsenyi Dániel Főiskola. A BDF Magyar Nyelvészeti Tanszéke, a Magyar Nyelvtudományi Társaság Szombathelyi Csoportja és a VEAB Magyar Nyelvészeti Munkacsoportja közötti együttműködésnek köszönhetően megtartott V. Dialektológiai Szimpozion résztvevői 57 előadást hallgathattak meg. A szakmai tanácskozáson a magyar nyelvjáráskutatás és -oktatás mai eredményeinek számbavétele mellett a dialektológia aktuális feladatairól, valamint az együttműködési lehetőségekről is szó esett. A társadalmi szemléletű nyelvjárástanban, a szókészletben, a változásvizsgálatokban, valamint az atlaszmunkálatokban jártas előadók a hazai és a határon túli felsőoktatási intézmények, illetve kutatóintézetek magyar nyelvészettel foglalkozó szakemberei voltak. A rendezvényt az új magyar nemzeti nyelvatlaszról szóló kerekasztal-beszélgetés zárta.

(Kleinhappel Miklós)

 

 
Naptár
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.