Egyéb cikkek : Vas megyei gazdaságfejlesztési célok 2013-ig (2.rész) |
Vas megyei gazdaságfejlesztési célok 2013-ig (2.rész)
Kleinhappel Miklós 2007.10.23. 15:38
Az innovatív gazdaság szélesítése, a mikro-, a kis- és a középvállalkozások jövedelemtermelő-képességének, illetve a gazdasági együttműködések erősítése, valamint a befektetés-ösztönzés és a telephelyi infrastruktúra fejlesztése szerepel a Vas megyei területfejlesztési koncepció és program 2007 és 2013 közötti időszakra vonatkozó, a gazdaságról szóló fejezetének alprogramjai között. A fentiek közül ezúttal az első kettő leírásából szemezgettünk.
Az innovatív gazdaság szélesítése
A program célja a technológia-transzferek elősegítése, az innovációs együttműködések kialakítása és a vállalkozások innovációs kapacitásának növelése.
Vas megyében a Berzsenyi Dániel Főiskola (BDF) és a megyében működő vállalkozások közötti együttműködés megteremtése vontatottan halad. A szombathelyi főiskola képzési struktúrájában a tanárképzés dominanciája miatt, illetve főiskolai státusza következtében az elmúlt években Vas megyében nem jelenhettek meg új típusú kezdeményezések, például kooperációs kutatóközpontok vagy regionális egyetemi tudásközpontok. A helyzet javítása érdekében a lehetséges további kapcsolódási pontok megkeresését követően el kell mélyíteni a kapcsolatot a megye szakképző intézményeivel és a határon túli képző intézetekkel. Fontos lenne csatlakozni a Győr központú Autopolisz Fejlesztési Pólus Programhoz. Az innovatív gazdaság megteremtését támogató szolgáltatásoknak és az innovációhoz kapcsolódó tanácsadásoknak célszerű a megyeszékhelyre koncentrálni.
Az innovatív gazdaság megteremtését leginkább a technológiai inkubátorházak specializált szolgáltatásai segíthetik (például innovációs tanácsadás, speciális tudásátadás, technológiai transzfer közvetítése). Jelentős lemaradás behozásának szükségességéről van szó, hiszen kooperációs kutatóközpont, egyetemi tudásközpont, innovációs vagy technológiai központ nem található a megyében. Az alprogram eredményessége érdekében a szolgáltatások palettájának kialakítását és fejlesztését a BDF-el karöltve lehet megvalósítani.
Támogatandó tevékenységek:
- folytatni a Berzsenyi Dániel Főiskola képzési palettájának szélesítését, különösen a helyi gazdaság által igényelt műszaki ágazatokban
- az alkalmazott kutatóhelyek, illetve a „hídképző” intézmények infrastruktúrájának fejlesztése
- az innovációt, a K+F tevékenységet támogató IKT eszközök beszerzése
- az innovációs központok tevékenységének továbbfejlesztése tényleges innovációs és technológiai funkciók megteremtésével
- az innovációhoz és a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó intézmények és szervezetek bekapcsolása a nemzetközi hálózatokba
- a kutatás-fejlesztés és az innováció megteremtése a vállalkozásokban
- technology rating (üzleti angyal) típusú szolgáltatások
Ha a kis- és a középvállalkozók (kkv) bekapcsolódnak a kutatási hálózatokba, kialakul a megyei alkalmazott kutatások együttműködése a Berzsenyi főiskola szellemi irányítása mellett. Mindez a helyi gazdaság alkalmazkodóképességét segíti elő.
Ismert projektötletek:
- tudományos innováció-fejlesztési centrum létrehozása a 11-es Huszár úti laktanya rekonstrukciójával – Szombathely, I. ütem
- a műszaki és a gazdálkodástudományi diszciplínák és képzési formák erősítése a BDF-en
- a megújuló energiaforrásokban a Körmendi kistérség oktatási, gyakorlati képző és kutatási központtá, illetve információs bázissá fejlesztése
Lehetséges forrás |
GOP |
A támogatás formája |
Vissza nem térítendő támogatás |
Adható támogatás/ projektméret: |
Minimum: |
Komplex vállalati technológia-fejlesztés kkv-k számára keretében: 5 millió Ft
Komplex vállalati technológiai fejlesztés keretében: 50 millió Ft
|
Maximum: |
Komplex vállalati technológia-fejlesztés kkv-k számára keretében: 50 millió Ft
Komplex vállalati technológiai fejlesztés keretében: 500 millió Ft |
Saját forrás (%): |
Komplex vállalati technológia-fejlesztés kkv-k számára keretében: 70%
Komplex vállalati technológia fejlesztés keretében: 70% |
Várható projektek száma |
100 |
Számszerűsíthető célok, az alprogram hatásai (monitoring indikátorok) |
Típus |
Indikátor |
Bázis (2005) |
Cél (2014) |
Adat- forrás |
Gyakoriság |
kimenet |
támogatással megvalósított új innovációs és technológiai intézmények száma (db) |
|
+3 |
IH |
a program kezdetén, felében és végén |
eredmény |
K+F ráfordítás aránya a bruttó hozzáadott értékben (%) |
0,13 |
0,5 |
KSH |
Évente |
eredmény |
K+F tevékenységet végzők arányának változása a foglalkoztatottak körében (%) |
0,4 |
5%-os növek-mény |
KSH |
Évente |
kimenet |
technológiai inkubátorházakkal kapcsolatban álló vállalkozások száma (%) |
|
6-7%-os növek-mény |
PGH |
Évente |
A mikro-, a kis- és a középvállalkozások jövedelemtermelő-képességének erősítése
A program célja a kis- és a középvállalkozói szektor modernizációja, a foglalkoztatásban betöltött szerepének erősítése, innovációs képességének javítása, valamint
a szektor vállalkozásainak alkalmassá tétele a nemzetközi vállalatok beszállítói közé való kerülésre.
A kiegyensúlyozott gazdasági növekedésben és a foglalkoztatásban betöltött szerepük miatt kiemelt figyelmet kell fordítani a mikro-, a kis- és a középvállalkozások megerősítésére, jövedelemtermelő-képességük javítására. Ennek különböző eszközei vannak: finanszírozási konstrukciók alkalmazása, korszerű vezetési módszerek átvétele, szervezet-fejlesztés, vállalkozásoknak nyújtott közvetlen támogatások, modern információs- és kommunikációs-technológiai infrastruktúrák bevezetésének támogatása. E vállalkozások számára a tőkéhez és az egyéb forráshoz jutás a nagyvállalatokhoz képest ma még aránytalanul nehéz, a finanszírozási lehetőségeket fajlagosan magasabb költségek megfizetésével vehetik igénybe. A közvetlen támogatásokat elsősorban a műszaki-technológiai korszerűsítés igénye határozza meg. Az információs- és kommunikációs-technológiák megfelelő színvonalú rendelkezésre állása és használata nélkülözhetetlen a tudásalapú gazdaság megteremtéséhez. A vállalati IKT-eszközök felhasználásának ösztönzése egyúttal hozzájárul az információs társadalom erősödéséhez.
Támogatandó tevékenységek:
- technológiai korszerűsítés, a beszállítói kompetenciák megteremtése
- elektronikus kereskedelmi rendszer bevezetése
- minőségbiztosítási, környezetirányítási vagy más rendszerek bevezetése
- szervezetfejlesztés (vezetői döntéstámogató, információs és ügyfélkapcsolati rendszerek kiépítése)
- a nemzetközi piaci megjelenés közvetlen formái
Lehetséges forrás |
GOP |
A támogatás formája |
Vissza nem térítendő támogatás |
Adható támogatás/ projektméret: |
Minimum: |
1 millió Ft |
Maximum: |
5 millió Ft |
Saját forrás (%): |
70% |
Várható projektek száma |
700 |
Számszerűsíthető célok, az alprogram hatásai (monitoring indikátorok) |
Típus |
Indikátor |
Bázis (2005) |
Cél (2014) |
Adat- forrás |
Gyakoriság |
kimenet |
minőségbiztosítási tanúsítvánnyal rendelkező kkv-k száma (db) |
|
10%-os növek-mény |
IH |
évente |
hatás |
működő e-business üzletág a kkv szektorban (db) |
|
8-10 |
IH |
kétévente |
kimenet |
a mikro-, a kis- és a középvállalkozásokban foglalkoztatottak aránya (%) |
52% |
60% |
KSH |
évente |
|