A szakember Az EU és Magyarország tervezési, fejlesztési, pályázati módszerei címmel Szombathelyen megtartott előadásán kijelentette: Magyarországon napjainkban még beszélnünk kell arról, mit jelent a jövő. Nem játszik szerepet benne a véletlen, nem független tőlünk, illetve tervezhető. A közelmúlt és a jelen kényszerpályája, valamint legalább ötven százaléka az általunk kidolgozott és felvázolt koncepciótól függ – igaz ez a legvadabb diktatúrákra is. A jövőképet az Európai Unióban egy szakfogalommal, a vízióval jelölik. Hazánk jövője elsősorban nem a rendelkezésre álló források mennyiségétől, hanem a kidolgozott jövőképektől függ. Fejlesztéspolitikánk sokáig csupán műszaki és technológiai innovációban gondolkodott. Két, három évvel ezelőtt viszont az unió sokkal tágabb innovációs programot dolgozott ki.

Mit kell tehát tartalmaznia a stratégiának?, tette fel a kérdést az előadó. Elmondta: nem elégedhetünk meg csupán annak leírásával, hogy mennyi a nemzeti össztermék, egy kistérségben hány város található, hiszen ezek felületi adatok. A siker érdekében jövővízió felvázolására van szükség: be kell mutatnunk a jelenből következő kényszerpályákat, az ezeket messze meghaladó, már-már utópisztikus jövőterveket, illetve azt, hogy az utóbbiak eléréséhez milyen fejlesztések szükségesek. Forgatókönyvre, pontos tervre van szükségünk. A pályázataink tehát így épüljenek fel: 1. bevezető (az egyediség leírása); 2. külső (európai, közép-európai, illetve magyar) folyamatok és trendek; 3. helyzetkép (a végén a statikus lehetőségeket vizsgáló Swot-, illetve a globális jelenségeket górcső alá vevő V-analízis); 4. jövővízió (legalább 2020-ig); 5. stratégiai célrendszer (beavatkozások, prioritások); 6. a stratégia kifejése; 7. a stratégiából következő projektrendszer; 8. a fontosabb projektek bemutatása; 9. megvalósítási tanulmány.

Nem elég ismert és mindenki által elérhető adatokat elemezni, hallottuk. A stratégiák, valamint a projektek előkészítésére vonatkozóan számos hazai és Európai Uniós módszertani útmutatót lehet beszerezni. De vajon milyen fejlesztési, tervezési módszerekkel élhetünk napjaink tudástársadalmában? Bármilyen fejlesztésbe fogunk, tudnunk kell, hogy az társadalmi erőtérben helyezkedik el. Térképezzük fel, hogy az adott szektorban milyen problémák és válsághelyzetek várhatók. Nem felejthetjük el a döntéshozatali analízist sem, ugyanis a fejlesztések a kormány, a regionális ügynökség, a megyei fejlesztési tanács, és sok más szervezet döntéseitől függnek, melyek modellezése elengedhetetlen a negatív folyamatok kivédése, de legalább optimalizálása érdekében. Piramisrendszerben tervezzük meg a változásokat. Vázoljuk, hogy hosszútávon (2020-ra) milyen eredményekkel zárul majd a projekt, valamint miben hoz változásokat. Ezek ismeretében ábrázoljuk a középtávú (a 2013–2015. közötti időszakra várt) célokat. Világosan mutassunk be az adott projekt szempontjából 8–10 vertikális és 3–5 horizontális célt. A következő szinten szerepeljenek a 2010-ig megteendő konkrét lépések, végül pedig hogy az egyes intézkedéseket hogyan, illetve milyen eredménnyel valósítjuk meg.

         Kidolgoztuk a stratégiát, elkezdődött a projekt tervezése, de hogyan lehet a kivitelezéshez forrásokat gyűjteni? Leglényegesebb, hogy a programokat a pályázati kínálat figyelembevételével tervezzük. Nem csupán a II. Nemzeti Fejlesztési Terv áll rendelkezésünkre, egyre több európai pályázat között is mazsolázgathatunk. Mindezek mellett szükség van saját tőkebevonási programra. Fontos az is, milyen projekttípusban gondolkodunk. Ma gyakorlatilag minden nagyobb projekt a kiemelt kategóriába tartozik; az elmúlt fél évben ez regionálisan egy-, országosan ötmillió forintot meghaladó összeghatárt jelentett.

          Világszerte heves viták tárgya a gazdasági jövő, tudtuk meg. Számtalan új elmélet és az ezekhez alkalmazkodó program született. Észak-Amerikához képest az Európai Unió az 1990-es évek óta hátrányban van, s ennek oka, hogy nem képes áttérni a tudásalapú társadalmi-gazdasági modellre. Sürgető feladatról van szó, hiszen a következő évtizedekben olyan világ köszönt ránk, melyben a mindennapi élethez a mai egyeteminek megfelelő felkészültségre lesz szükség. A tudásalapú gazdaság legfontosabb feladata a kutatásfejlesztés. Nagyon sok olyan projektre lesz szükség, melyek eredményeképp folytatódik a tudástermelés. Néhány más példa: az európai értelmiség egy része ázsiai meditációs kurzusokon vesz részt; itthon leleményes szakemberek egy négyszáz lelkes Nógrád megyei faluban létrehozták az ország első meditációs központját. Finnországban manapság nagy divat egészségközpontokat építeni – hazánkban tíz emberből kilenc egészségtelenül táplálkozik, így számunka is komoly lehetőségeket rejt ez az ágazat. Világszerte erősen apad az energiahordozók mennyisége, ebből adódóan egyre emelkedik az áruk: a biodízeltől az alternatív energiákig terjedő skálán a magyar vállalkozások számára is van mozgástér.

            Az unió számára világos: az elkövetkezendő tíz év egyik vezető ágazata a multifunkcionális központokra alapozott szabadidő-gazdaság lesz. Ugyanilyen fontos a közösség jelző. Magyarországon a jövőben a közösségek újrateremtésének kísérletei is elsőbbséget élveznek majd. Nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy a lokális adottságok mára ugyanolyan fontossá váltak, mint a globális folyamatok. „Minden tervezéskor az legyen a kiindulópont, hogy ne a közelmúltat ismételjük meg. Az európai mozgástérből fakadóan országhatárokon kívül is jelentőssé váló, innovatív, hálózatban elhelyezett projektek kidolgozására törekedjünk”, mondta Varga Csaba.