Géniuszok és kreatív géniuszok

Legnagyobb „természeti” kincsünk az emberi tehetség. Magyarországon ez különösen igaz, hiszen nekünk nincs hosszú évtizedekre elegendő kőolajkészletünk, nincsenek aranybányáink, valamint gazdaságunk sem tartozik a legjobban teljesítők közé. Tehetséges emberek viszont szép számmal élnek közöttünk.

A különleges képességű embereket két csoportba sorolhatjuk. Az egyikbe azok tartoznak, akik tudják, hogy kell érvényesülni, így belőlük lesznek a társadalom vezetői, az igazgatók, a polgármesterek, a miniszterek. Ők azok, akik már gyermekkorukban is nagyon okosak, úgynevezett szivacsagyúak, hibátlanul visszamondják mindazt, amit megtanultak, jól viselkednek, tudják, mikor van az osztályfőnök születésnapja. Magatartásuk is konformista, ezért kiválóan be tudnak illeszkedni a társadalomba. Az ilyen embereket mindenki nagyon kedveli. Felnőttként rájuk van szükség ahhoz, hogy a társadalom működjön. De ott van a géniuszok másik típusa, a kreatív géniuszok. Nekik mindenről más jut eszükbe, mint a társaiknak, óra alatt nem figyelnek, sőt rosszalkodnak, majd a csengetés előtti percekben felemelik a karjukat, és olyat kérdeznek a pedagógustól, amire az nem tud válaszolni. Ők a Teller Edék, a Szilárd Leók, a Szentgyörgyi Albertek. Ezek az emberek nyitnak új utakat, vagy ahogy Bolyai János fogalmazott, ők teremtenek új világot. Kitalálják azokat a jelentős dolgokat, amelyek előbbre viszik a társadalmat. Ám egyúttal ők a „nehéz” emberek, non-konformisták, önpusztítók, ekképp a társadalom nehezen viseli el őket. Hogy lehetne e két csoport között együttműködést létrehozni? Miért fontos ez? Mert az előbbiek a főnökök, az utóbbiak a beosztottak. Csakhogy az eredményes munkához, egy vállalat, település vagy ország sikeres vezetéséhez mindkettőre szükség van.

A társadalom vezetőinek az is a feladatuk, hogy összegyűjtsék azokat az embereket, akik csak jelet akarnak hagyni