„Jó, ha sok könyv van kéznél”
           

         Miután Fűzfa Balázs elég bátor volt ahhoz, hogy megmondja, melyik a 12 legszebb magyar vers, a tavalyi koltói, Petőfi Sándor Szeptember végénjét (újra)értelmező konferencia után most Pilinszky Apokrif című költeménye kerül reflektorfénybe, mondta megnyitó beszédében Majtényi László, miután Jordán Tamás előadásában meghallgathattuk a szóban forgó verset. Az Ezért tanultam járni címet viselő Apokrif-konferencián Vas megye közgyűlésének alelnöke rámutatott: a Pilinszky-konferenciának köszönhetően bővülnek a régió gazdag irodalmi emlékhelyei. De igaz volt ez az előző rendezvény esetében, és minden bizonnyal igaz lesz a következő tíz konferenciára is; Koltón bebizonyosodott, hogy a Széchenyihez kötődő 24, majd a 48 órás felolvasás után az Élményközpontú irodalomtanítási program keretében megvalósított újabb „Fűzfa-projekt” is életképes olyannyira, hogy a 2013-ig tervezett program jövője több mint bíztató. Sipos Lajos egyetemi tanár, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke köszöntőjében emlékeztetett: 1956 júniusában a Csillag című folyóiratban három vers is megjelent Pilinszky tollából. Attól az alkotótól, akinek neve az ezt megelőző 5–6 évben nem szerepelt a magyar nyomtatott sajtóban. A költemények egyike volt a nagy sikerű Apokrif, amely szerzőjének a múlthoz való viszonyát tárja az olvasók elé. De ki is volt Pilinszky János? Az a művész, aki Petőfit fiúistennek tartotta, Vajdának mindössze egyetlen sorára emlékezett, Kosztolányi két, a memorandumról, valamint a költészetről szóló mondatát sokszor emlegetette, a „moderneket” tartotta követendőnek. A Szépirodalmi Kiadó korrektoraként a Toldi által fedezte fel Arany János alkotásainak zsenialitását, Radnótit a példaképének tartotta, József Attila köteteit pedig a számára legfontosabb könyvek között említette, melyeket magával vitt volna arra a bizonyos képzeletbeli szigetre. Az intenzív, gyötrő, kereső élet volt az, ami megérintette Baudelaire és Verlaine műveiben. „Jó, ha sok könyv van kéznél, a szerzők műveihez ugyanis oda lehet fordulni. Sok szerző sok művének párhuzamos olvashatósága a fontos akkor is, ha a magyar próza elmúlt ötven évéből csak Ottlik Iskola a határon című regénye, valamint Pilinszky költészete az igazán jelentős”, mutatott rá végül Sipos Lajos. A konferenciát nyitó előadásban Jelenits István A hazatérés verse címmel osztotta meg gondolatatait a hallgatósággal. Bemutatta, ő hogyan közelítené meg és értelmezné a művet egy érdeklődő diákcsapat előtt. Ehhez segítségül hívta Pilinszky egy kevéssé ismert költeményét, a Viszontlátást. A vers a kötetből kimaradt alkotások között kapott helyet, először 1946-ban jelent meg. Ebben a modern lírikus saját hazatéréséről ír. Mintegy előfutára az Apokrifnak (melyben a szerző a téma teljesebb és tökéletesebb feldolgozását valósította meg), talán ezért nem akarta megjelentetni. Hasonlóság figyelhető meg a később született Utószó című verssel is, melyet az Apokrif titkainak boncolgatásakor nem hagyhatunk figyelmen kívül, hiszen mintegy megmagyarázza azt. A két napos, az irodalmi élet jeles képviselői nevével fémjelzett konferencián előadást tartott még Alfons Jestl, Odorics Ferenc, Tverdota György, Bókay Antal, Láng Gusztáv, Nagy Endre, Alexa Károly, Markó Péter, Várszegi Tibor, Faragó Kornélia, Horváth Kornélia, Szitár Katalin, Szűcs Teréz, Juhász Andrea, Mekis D. János, Végh Balázs Béla, Bányai János, Antonio Sciacovelli, Lőcsei Péter, Fűzfa Balázs, Bokányi Péter, Morsányi Bernadett.

(Kleinhappel Miklós)