Az egykori legvidámabb barakkról 1990-es évek elején az a kép élt, hogy éltanuló a kelet-európai országok sorában, mondja Pogátsa Zoltán. A közgazdász–szociológus ebből a feltételezésből kiindulva Éltanuló válságban címmel országunk jelenét feltáró könyvet is írt, melyet az elmúlt hetekben mutattak be. Ha a mai GDP/fő adatokat vizsgáljuk, folytatja, kiderül, két éve távolodunk az Európai Uniós átlagtól, miközben minden más kelet-európai ország gazdasági növekedése magas. A magyar foglalkoztatottság az OECD-ben Törökország után a legalacsonyabb, ennek ellenére nem vagyunk tisztában a foglalkoztatási válság tényével. Ennek szemléltetésére két újabb adat: a foglalkoztatottság hazánkban az EU-tizenötökhöz képest tíz, az Amerikai Egyesült Államokhoz viszonyítva húsz százalékkal kisebb.

A válságnak különböző szintjei vannak. Az államválság tényét mindössze egy, két éve ismerték el a szakértők, holott a problémák sokkal korábban gyökereznek. Államunk megrekedt az 1980-as években, miközben ma a 2010-es kihívásokra kellene reagálnia. Az állami alrendszerek egyszerűen nem működnek, mert nem fenntarthatóak, nem hatékonyságelvűek és nem konszenzuálisak. A vezető közgazdászok sincsenek tisztában például azzal, hogy jelenleg kik azok, akik a munkaerőpiacon kívül rekedtek, illetve hogy lehet őket visszavezetni a munka világába. Az oktatásnak ekképp nem ad impulzusokat a foglalkoztatási alrendszer – igaz, ha így lenne, a rossz szabályozás következtében akkor sem kellene reagálnia erre. Ezek következményeként oktatási rendszerünk elmaradott, jellemző rá a túlképzés. Közigazgatásunk lassú és nem hatékony. Adópolitikánk visszafogó, bonyolult; gátolja a gazdasági növekedést, a gazdaság szereplői napjainkban képtelenek tervezni, az adók magasak. Önkormányzataink pazarlóak, az állam megfosztotta őket a jogaiktól, így eladósodottak, nem egyszer csődhelyzetbe kerültek. Fejlesztéspolitikánk vegyes képet mutat. Az I. Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) céltalan, prioritások nélküli, áttekinthetetlen volt, s ez tükröződött az „eredményességében” is. A II. NFT jónak mondható, ám megfelelő gazdaságpolitikával kellene párosulnia ahhoz, hogy az ország hasznára válhasson, ne vákuumban működjön, gazdaságpolitikai kapcsolatok nélkül.

A válság második szintjét a gazdaság problémái jelentik. Az alacsony foglalkoztatás következményeként kevés adóbevételhez jut az állam, ezért kénytelen magasra emelni az adókat, ami visszafogja a gazdaságot, és eredményezi azt az egy helyben toporgást, amit az elmúlt időszak egy százalék körüli gazdasági növekedése jelent. Multinacionális cégekre építő second hand kapitalizmus az, amiben Magyarország él, mutat rá Pogátsa Zoltán, aki nem hisz a mostanában sokat emlegetett adócsökkentés megváltó erejében, hiszen nem lehetne olyan mértékben adót csökkenteni, ami a vállalkozások életére érdemben pozitív hatással lenne. A másik óriási probléma a szakemberhiány, ebből kifolyólag nem foglalkoztathatók az emberek, az adócsökkentés nem hozhatja meg a várt többletbevételt. A közgazdász–szociológus a multinacionális cégekről úgy vélekedik, nélkülük nem lett volna olyan puha a rendszerváltás. Alapvetően nincs ellenük, ám az APEH adataiból kiderül, hogy Magyarországon túlsúlyban van az alacsony hozzáadott értékű termelés, de ez is csökken, a vállalatoknak egyre képzetlenebb munkaerőre van szükségük, és ez a multiknak köszönhető.

A fentiekhez hozzáadódik a társadalom mély válsága: hiányzik belőlünk a tudatosság és a koordináció. A társadalom értékrendszere 1980 óta változatlan: túlélésorientált, racionálisan materialista. Az önkifejezéssel szemben együttműködések nélkül, a közösségektől elszakítottan hónapról hónapra élünk, leginkább az elérhető, megvásárolható örömök jelentik számunkra a boldogságot (mobiltelefon vagy egy új autó) a közösségi öröm helyett. Ezek a tények hosszú távra determinálják a társadalom megváltoztathatóságát.

Nincs egyszerű megoldás problémáink orvoslására, hangoztatja Pogátsa Zoltán. Ha választási ciklusokban gondolkodunk, többször négyévnyi időre kell terveznünk. A legfontosabb, hogy el kell kezdeni működtetni az államot. Az állami alrendszerek ma rituálisan működnek, amit csendben elfogadunk, de eközben tisztában vagyunk azzal, hogy nincs ez így rendben. Csehország példája követendő lehet: a kis lépések politikájával, hangyaszorgalommal építkezzünk, és felejtsük el a szokásos magyar tűzijátékokat. A szakember hangsúlyozza: nem spórolhatjuk meg a változások beéréséhez szükséges időt! A folyamatok elindultak, már leszámoltunk a rendszerváltás, mint a sikerhez vezető egyedüli út, vagy az EU-csatlakozás mindenhatóságának illúziójával, a közeli jövőben az adócsökkentés lesz ilyen, ugyanis idővel mindenki belátja majd, hogy az orvosság most nem ez.

Pogátsa Zoltán szerint elsőként a foglalkoztatási helyzeten kellene javítani a foglalkoztatáspolitikai rendszer kicserélésével. Ezt kövesse az oktatási rendszer átalakítása: a szakképző rendszer visszahozása, a túlképzés, és általában az egész felsőoktatás visszaszorítása, valamint kívánatos lenne a tandíj bevezetése. Így bővülne az alacsony hozzáadott értékű munkák sora, aminek következtében növekedne a foglalkoztatás. Eközben a magas hozzáadott értékű munkák ellátására alkalmas munkavállalók tudását tovább lehetne gyarapítani a felsőfokú képzési rendszer hatékonyságának javításával. Mindez eredményezi majd azt a bővülő adóbázist, amire alapozva végrehajthatóvá válik az adócsökkentés, ami így elindítja azokat a kedvező folyamatokat, amelyek az egész gazdaságot lendületbe hozzák.