A társadalom nagy része támogatja a jó ügyeket

– A segítségnyújtás és a szolidaritás az a két kulcsszó, amivel a Vöröskereszt tevékenységét jellemezni lehet, hangzott el szombathelyi látogatásán az elmúlt hetekben, amikor a Nyugat-magyarországi Egyetemmel együttműködési keretmegállapodást írt alá a Magyar Vöröskereszt Vas, illetve Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete. Ezek az értékek viszont már a mindennapjainkban is egyre kevéssé vannak jelen. 2004-ben, a szervezet tizenegyedik kongresszusán történő elnökké választását követően azt mondta, sokkal erőteljesebben kíván lobbizni a Vöröskeresztért. Hogy lehet ilyen keretek között növelni a Magyar Vöröskereszt tevékenységének hatékonyságát?

– Egyrészt úgy, hogy ezt a két erényt mi magunk gyakoroljuk a mindennapokban, függetlenül a társadalmat éppen jellemző attitűdöktől. Másrészt vitatkozom az Ön megállapításával. A Magyar Vöröskereszt elnökeként gazdag tapasztalatokat szereztem a magyar emberek jó szándékáról, adományozókészségéről. A tény, hogy néhány éve több mint 750 millió forintot gyűjtöttünk össze egy sok ezer kilométerrel távolabb bekövetkezett katasztrófa áldozatainak megsegítésére, azt mutatja, hogy a társadalom jelentős hányadában továbbra is erősen él az igény a jó ügyek támogatására.

EU-elnökség: érdekeinket általános európai irányelvekként kell elfogadtatnunk

– A HVG-nek az elmúlt hetekben azt nyilatkozta, haladást lát abban a tekintetben, ahogy Magyarország az uniós tagságból adódó előnyöket megpróbálja a maga javára fordítani. Véleménye szerint jelenleg melyek a legjobban és a legkevésbé kihasznált lehetőségeink?

– Az Európai Unió egyik célja, hogy megteremtse egy kulturálisan összetartozó térség politikai és gazdasági érdekérvényesítésének a lehetőségeit ebben a globalizálódott világban. Magyarország az államalapítás óta ennek a térségnek a szerves része, így EU-tagságunk önmagában is a magyar érdekeket szolgálja. Ugyanakkor látnunk kell, hogy léteznek speciális magyar igények, mint például a kisebbségi magyarok és az anyaország közötti akadálytalan kapcsolattartás, vagy a korábban egységes határ menti régiók gazdasági és kulturális együttműködése. A határok lebontása – mint az európai egységesülés egyik legfontosabb következménye – rendkívül sokat segíthet ezen célok elérésében. A kérdésére válaszolva: ezek olyan lehetőségek, amelyek kihasználására, illetve nem kellő mértékben történő kihasználására egyaránt látunk példát.

– Hogy látja, mely magyar érdekeket képviselhetjük sikeresen 2011-ben, amikor hazánk a spanyolokkal és a belgákkal alkotott trió tagjaként betölti az EU elnöki posztját?

– Magyarország történelmi és gazdasági sajátosságai nagymértékben meghatározzák, hogy milyen fő érdekeket és értékeket kívánunk képviselni Európában. Az ország érthető módon nagyobb hangsúlyt fektet a kisebbségi jogok kérdésére, a regionális együttműködésre, vagy a még nem csatlakozott szomszédos országok integrációs törekvéseinek az elősegítésére. Ugyanakkor érdekeinket akkor képviselhetjük sikeresen, ha törekvéseinket általános európai irányelvekként kívánjuk elfogadtatni. Úgy kell tekintenünk saját jogos elvárásainkra, mint magyar értéktöbbletre, amellyel az egységesült Európát kívánjuk gazdagabbá és erősebbé tenni.

Uniós integrációnk történelmi folyamat

– Mennyire tartja reálisnak azt a csodavárást, amiben sokan egyebek mellett az eurózónához történő csatlakozás miatt élnek, amikor például Surányi György a Napi Gazdaságnak az elmúlt napokban azt nyilatkozta, az eurózóna szabályait nem az olyan felzárkózó, lassú növekedésű országok számára alakították ki, amelyek közé hazánk is tartozik.

– Egy gazdaságilag egységes térség egyenrangú résztvevőjévé válni hosszabb feladat. Uniós integrációnkra történelmi folyamatként kell tekinteni. Optimista vagyok, és meggyőződésem, hogy néhány év múlva már másodlagos szempont lesz, hogy Magyarország 2008-ban ennek a folyamatnak melyik fázisában tartott.

– Az EU-csatlakozással kapcsolatosan több alkalommal nyilatkozta, hogy az politikai és gazdasági biztonságot jelent Magyarországnak. Mennyire lehet elegendő ez a védelem egy olyan ország esetében, amelynek nem egyszer saját magától kellene óvakodnia?