V. évfolyam 43. szám 2008.09.11.
Sporttudományi képzés: kiemelkedő hallgatói létszám
Országosan kiemelkedő a szombathelyi sporttudományi képzés megközelítőleg 550 főt számláló hallgatói létszáma, Magyarországon hasonló adattal csak a Semmelweis Egyetem büszkélkedhet, derül ki a Vas Népe tegnapi számban megjelent A SZOESE merítési lehetőségei című cikkből. A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar sporttudományi képzésein a korábban meglévő két alapszak mellett (testnevelő-edző és rekreáció-egészségfejlesztés) idén immár a sportszervezés, mesterképzésben pedig a testnevelő tanár szakon tanulhatnak a diákok. Igaz, a hallgatók az új szakokon csak levelező képzésen vehetnek részt, ám jövőre nappali tagozatra is jelentkezhetnek. A sok tanulónak köszönhetően tovább javulhat a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület pozíciója, a sportolók által elért eredményekből pedig a megyeszékhely ugyancsak profitálhat. Dr. Gál László, a SZOESE elnöke a cikkben elmondta, a hallgatóknak számos sportolási lehetősége van az egyesületben, ám igény szerint a szakosztályok száma nőhet. „A sok tanuló miatt már most terjeszkedésre van szükség, foglalkozásokat tartunk majd a Pécsi Tudományegyetem Szombathelyi Képzési Központ tornatermében is. De a szakosztályok száma is bővült, a női röplabdázók az NB II-ben indulnak. A csapatainkba az elsős hallgatókat még be kell építeni, de azt várom az előttünk álló évtől, hogy az NB I/B-ben a női kézilabdázók tisztességgel helytálljanak, míg az NB II-es férfi kézisektől és kosarasoktól, illetve a női kosár- és röplabdázóktól jó szereplésre számítok”. Az elnök hozzátette: „Az elmúlt tanév végén a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) röplabdadöntőjét rendeztük meg, de az még kérdéses, hogy idén házigazdája leszünk-e valamilyen eseménynek, illetve milyen formában, tehát külön vagy az NYME többi karával közösen indítunk-e csapatot a MEFOB-on”.
(Kleinhappel Miklós)
Prima-jelöltjeink
Dr. Iker János, a Regionális Pedagógiai Szolgáltató Központ igazgatója a megyei Prima-díj idei jelöltjei között van. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) harmadik éve rendez megyei Prima-fordulót. Az előző évekhez hasonlóan idén is három kategóriában (Tudomány, Kultúra és művészetek, valamint Oktatás és közművelődés) lehet a vas megyei közönségdíjra jelöltekre szavazni a Vas Népe honlapján, a http://forum.vasnepe.hu/primaprimissa/ oldalon. A díjátadó szeptember 18-án lesz a Gyöngyösfaluban található Holdfényligetben.
A Prima Primissima Alapítvány Kuratóriuma, valamint az alapítvány mellett működő Társadalmi Tanácsadó Testület már megválasztotta az idei országos „Primákat”. Magyar tudomány kategóriában prof. dr. Pusztay János, a Bölcsészettudományi Kar Uralisztikai Tanszék vezetője is bekerült a Demján Sándor üzletember és a VOSZ elnöksége által alapított díjra esélyesek közé. A díjakat a Magyar Vállalkozók Napja című rendezvénysorozat részeként december 5-én Budapesten, a Művészetek Palotájában gálaest keretében adják át. Részletek a www.primaprimissima.hu címen.
(Kleinhappel Miklós)
Bibliakör a Szlovén klubban
Felekezetközi bibliakörhöz csatlakozhatnak az érdeklődők szeptember 15-én 19.30-kor, a D–épület 323-as termében található Szlovén klubban. Bővebb információk a 06/20/770-0483-as telefonszámon vagy a bibliakor.bdf@gmail.com címen.
(Kleinhappel Miklós)
Országos Oktatási Konferencia ötödször
Szeptember 15-ig lehet jelentkezni a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) által szervezett V. Országos Oktatási Konferenciára. Az október 16-ai rendezvényen előadásokat tartanak a pontszámítási módszer eddigi és a jövőben várható változásairól, az államilag finanszírozott helyek meghatározásáról, az oktatási reformok menetéről és hatásairól, a jogszabályi változásokról, a Bologna Hungaricumról, elemzik az idei érettségit, beszámolnak az Országos középiskolai kutatás eredményeiről, valamint köz-, illetve felsőoktatási helyzetelemzést és jövőképet vázolnak fel. A felkért előadók az oktatási tárca szakemberén kívül Pongrácz László, az Országos Közoktatási, Értékelési és Vizsgaközpont elnöke, Sió László, a Fidesz-MPP Oktatási Műhely vezetője, Vass László, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola rektora, Halász Zsolt, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Jogi Osztály képviselője, valamint Csikesz Tamás, a FISZ elnöke. További információk a www.fisz.hu/oktatasikonferencia címen.
(Kleinhappel Miklós)
Megjelent az OTKA Hírlevél
Megjelent az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) idei első hírlevele. A pályázati felhívások között megtalálható benne az OTKA kutatási, kutatásismertető cikkpályázat, az NKTH-OTKA OTKA-A08 célzott alapkutatási és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus című pályázatok kiírása. Beszámolót tartalmaz a szervezet tavalyi működéséről, illetve előzetest közöl Magyari Zoltán és az OTKA posztdoktori kutatók konferenciájáról. A hírlevél a http://www.otka.hu/index.php?akt_menu=86&;inc=hlev_arch&hcs_id=8 címen érhető el.
(Kleinhappel Miklós)
Mesterkurzusok pedagógusoknak fél áron
Fél áron vehetnek részt a Magyar Író Akadémia ősszel kezdődő kurzusain a gyakorló általános és középiskolai, illetve a felsőoktatásban tanító pedagógusok. Szépírói, színház és drámaírói, reklám-kreativitás, filmrendezői, valamint Kornis Mihály-mesterkurzus várja az érdeklődőket. A jelentkezés határideje szeptember 20. Részletek a www.iroakademia.hu címen.
(Kleinhappel Miklós)