Mozgalmas ősz várható a politikában, melynek a költségvetés meg-, vagy meg nem szavazása lesz a csúcspontja, foglalja össze egy mondatban a következő hetek várható fejleményeit Giró-Szász András.

          Az utóbbi időben több adóval és költségvetéssel kapcsolatos elképzelés látott napvilágot, amelyek egyrészt a kormány elé kerültek, másrészt különféle szakértői grémiumok hozták őket nyilvánosságra. Nagyon nehéz megmondani, hogy ezekből a kormány egy olyan társadalmi klímában, amelyben a választópolgárok között nagyon alacsony, az Országgyűlésben pedig kisebbségi a támogatottsága, mit mer felvállalni. Az adótörvényt és a költségvetés bizonyos részeit egyértelműen annak rendeli alá, hogy mely elemeit lehet áruba bocsátani a többségi szavazatok megszerzése érdekében. Folyamatos alkuk várhatók az egyes tételek kapcsán, melyek legfőbb célja a kormánypárt hatalmának megtartása; az elmúlt években megtanultuk, hogy ez az a prioritás, ami felülír mindent, mondja az elemző.

Az ellenzékről szólva a politológus kifejti: egyes szakági, szakpolitikai költségvetési kérdésekben az nem csupán nemleges választ adhat. Az alternatíva megjelenítésével el tudja különíteni, szét tudja szedni a többségi voksokat, de legalábbis kísérletet tehet erre. Ezen kívül túl sok lehetősége nincs. S hogy létezik-e olyan program, amely a kormány által augusztus 27-én nyilvánosságra hozott Megegyezés című vitaanyag alternatívájaként szolgálhat? Azt lehet tudni, hogy 2–3 egymástól független csoport is dolgozik gazdaság- és pénzpolitikai fundamentumokon, melyek egymástól nem teljesen idegen módon egyben a társadalmi kihívásokkal is foglalkoznak. Persze továbbra is kérdés, hogy mi az ellenzék érdeke: a kormány mielőbbi bukása, vagy az, hogy kivárjanak 2010-ig. A szocialisták támogatottsági mélypontjuk közelében vannak, ezért a kormány minél tovább marad hatalmon, annál valószínűbb, hogy a rá adott szavazatok száma gyarapszik. Ezen logika mentén az ellenzék érdeke az előrehozott választás. Ha olyan szempontból vizsgáljuk a lehetőségeket, hogy az ellenzék például a kisebbségi kormányzás adta lehetőségek okán korlátok közé tudja szorítani a kormányt, akkor nem feltétlenül a 2010 előtti hatalomváltás a célja, hiszen a kormánnyal végrehajtathat olyan népszerűtlen intézkedéseket, amelyek tehermentesítik a következő kabinetet az e lépések következtében bekövetkező társadalmi támogatottság-vesztéstől.

Melyek lehetnek ezek a korlátok? Ha az ellenzék (minden politikai párt, amelyek nem tagjai a kormánynak) konszenzusra tud jutni abban, hogy nem támogatják a kormányzat bizonyos előterjesztéseit, és meg tud jeleníteni egy olyan irányzatot, amelyet a parlamenti kisebbségben lévő kormány a többség nyomására kénytelen a magáévá tenni, akkor a szocialistáknak olyan úton kell haladniuk, amely sokkal inkább nevezhető az ellenzék útjának. Ám hogy megvalósulhat-e egy effajta együttműködés, azt nehéz megmondani, mutat rá Giró-Szász. Mindkét kis párt komoly feszültségekkel, hatalmi harcokkal terhelt időszakot él át. A Szabad Demokraták Szövetségében (SZDSZ) az elnökválasztással látszólag sok kérdés megoldódott, de a korábbi elnök, Kóka János a frakcióvezetéssel nem engedte el a hatalmat, ez pedig kétfejűséget eredményez. A Magyar Demokrata Fórum (MDF) tisztújítás előtt áll, a párt jelenlegi vezetőjének, Dávid Ibolyának Almássy Kornél személyében kihívója akadt, ezért egyfajta megosztottság uralkodik az SZDSZ-hez hasonlóan az MDF-ben is. Az előbbiekből adódóan kisebb a konszenzus esélye. A helyzet a kormányoldal malmára hajtja a vizet, hiszen könnyebben nyerhetnek meg az egyes kérdésekben ellenzéki politikusokat, akiknek aztán a támogató szavazatokért cserébe felkínálnak valamit.