kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél : V. évfolyam, 64. szám (2008. november 13.)

V. évfolyam, 64. szám (2008. november 13.)

Kleinhappel Miklós  2008.11.13. 19:19

Teljes szám

NYME SEK HÍRLEVÉL

V. évfolyam 64. szám 2008.11.13.


Válság és kormányzás

            Válság és kormányzás: a multik szerepe az új partnerség kialakításában címmel kezd előadássorozatot a Bölcsészettudományi Kar Társadalomtudományok, Nemzetközi- és Európa-tanulmányok Intézet. Ennek keretében november 19-én 14 órakor Volker Schmidt, a Siemens Zrt. gazdasági igazgatója Vállalati felelősségvállalás és teljesítményértékelés címmel tart előadást a D–épület földszinti 1-es előadótermében.

(Kleinhappel Miklós)


Devecsery László köteteit mutatják be

            Devecsery László három kötetét mutatja be az Urbis Könyvkiadó, a Jana ’91 Bt. És Szkladányi Annamária grafikusművész november 21-én 17 órakor a Weöres Sándor Színházban. A könyvek: a Kisbuksi az óvodában, illetve a Kisbuksi testvérkét kap című történetek egy kötetben, a Gomb Gabi kalandjai, valamint Leslie Day Albioni állatságok című Devecsery László által fordított műve. A szerzővel Jordán Tamás színházigazgató beszélget. Közreműködik Kiss Mari, Péter Kata és a Tarisznyások együttes.

(Kleinhappel Miklós)


Az egészségmagatartást vizsgálják

            Egészségi és biológiai állapotfelmérést végeznek november 17. és 21. között a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ (SEK) Egészségmagatartási Kutatócsoport tagjai a Savaria Egyetemi Könyvtár földszintjén. Az Egészség Hete című rendezvénysorozat keretében az Egészségmagatartás vizsgálata az aktív korú munkavállalók körében című kutatás a résztvevők egészségmagatartási attitűdjeit veti össze az egészségtudatossággal. Különböző kutatások és felmérések adatai alapján megállapítható, hogy a magyar lakosság egészségi állapota kedvezőtlen, illetve gyakran előfordulnak a negatív egészségmagatartási minták. Az egészségfejlesztés egyik legfontosabb célja az életmód megváltoztatása. Ehhez az egyéni törekvéseken kívül társadalmi akarat és cselekedet, valamint a lakossághoz szóló megelőző programok szükségesek. Az utóbbiak megalkotása a háttértényezők alapos és sokoldalú feltárása után lehetséges. A SEK kutatói két módszerrel vizsgálódnak. Kérdőív segítségével az egészségmagatartást alapvetően determináló motivációs hátteret, a fizikai aktivitási szintet, a táplálkozási szokásokat, a stresszkezelő, illetve -tűrő képességet, az addiktív viselkedést, és a szociális hátteret vizsgálják. A biológiai és az egészségi állapotot többek között a túlsúly megállapításával, vérnyomásméréssel, boka-kar index meghatározásával végzik.

(Kleinhappel Miklós)


A spekuláns a leggyengébbre „támad”

            A spekulánsok nélkül nem létezhet a tőkepiac. És hogy az elmúlt hetekben miért éppen Magyarországot „nézték ki” maguknak? A tőkepiacon – ugyanúgy, mint az állatvilágban –, jelen van a természetes szelekció elve, ezek az emberek a leggyengébbre „támadnak”, mondta el Tóth Attila, a Budapesti Értéktőzsde Zrt. (BÉT) vezérigazgató-helyettese tegnap a tőkepiacról, illetve a tőzsdéről szóló előadásán. A szakember kifejtette: hazánk a szerződés aláírása előtt elárulta gyengeségét azzal, hogy közzétette, a Nemzetközi Valutaalaphoz fordul pénzügyi segítségért, ami növelte a spekulációt. A spekuláns ugyanakkor a tévhittel ellentétben nem maga a gonosz, hangsúlyozta. Ő az, aki a piacon a legnagyobb kockázatot vállalja. Rövid távon, akár egy napos intervallumban gondolkodik. Elképzelése van arról, mi történik majd egy pénzügyi eszköz árával (például egy részvény árának emelkedésében bízik), és ezt „megjátssza”. Ha minden az elképzelései szerint alakul, hatalmas haszonra tesz szert, amennyiben nem, óriásit bukik. Mindebből az is következik, hogy a tőzsdén extra profithoz csak nagy kockázatvállalással lehet jutni, a viszonylag biztonságos befektetések jóval kevesebb nyereséggel kecsegtetnek. Az előadó mégis a hosszú távú befektetéseket ajánlotta az előadáson részt vevőknek. Egy látványos, ám a valóságtól kissé elrugaszkodott és egy realista példával támasztotta alá ennek az előnyeit. Az első: ha a tökéletes befektető – aki minden információ birtokában van – 1900-ban egy dollárt fektetett be, és minden évben átcsoportosította a befektetéseit abba a piacba, ami a legjobb hozamot adta, 1999 végére 9,6 trillió dolláros vagyont könyvelhetett el magának. A másik: minden ingadozás és krach ellenére az Amerikai Egyesült Államokban tíz év alatt a részvények ára 12, a kötvényeké 3 százalékkal emelkedett évente. A hazai tőzsde 2007-ben érte el az eddigi csúcsot, de az elmúlt másfél évtizedben számos válságos időszakot átélt már. Mindezeket túlélte a piac és elkezdődött az emelkedés. A vezérigazgató-helyettes biztos abban, hogy a jelenlegi válság elmúltával a BUX-index a tavalyi legjobb eredményét is túlszárnyalja majd. Mint mondta, a piac pszichológiájából adódóan a történelem ismétli önmagát, s bár az elmúlt hetekben inkább a pszichológiai tényezők irányították a folyamatokat, hosszabb távon a közgazdasági alapokon nyugvó történések a meghatározók. Az előadáson szó esett még arról, hogy napjaink egyik slágertémája az ingatlanalapok kérdése. Egy tanács is elhangzott: ki kell böjtölni ezt a nehezebb időszakot, nem éri meg többször kivenni és újra betenni a pénzt a rendszerbe, hiszen a hosszabb távú befektetések esetében ez jelentős ráfizetéssel járhat. Ugyanez igaz az értékpapír alapokra. A pénzpiaci alapokkal már más a helyzet, akik ekképp fektették be a pénzüket, azok most komoly veszteségeket könyveltek el. A BÉT második embere felhívta a figyelmet az információ fontosságára. A tőkepiacon ez a legfontosabb muníció. Hogy mekkora „hatalmat” jelent, azt kiválóan példázza az United Airlines esete. A cégről a közelmúltban szárnyra kapott egy hatéves hír, miszerint csődvédelmet kért maga ellen. Ennek következtében a részvényei 15 perc alatt 75 százalékot estek, ami csaknem bedöntötte a légi közlekedési vállaltot. Előadása végén Tóth Attila összefoglalta a jó tőzsdéző ismérveit. Eszerint az eredményes kereskedéshez önismeretre, a piac ismeretére, türelemre és mértéktartásra van szükség.

(Kleinhappel Miklós)


Próféta a saját hazájában
           

            „Arról szól ez a könyv, amiről a legjobb irodalmi művek: boldogságról, szenvedésről és a szerzőről”, mondta dr. Iker János, a Regionális Pedagógiai Szolgáltató Központ igazgatója az elmúlt héten, Bognár Stefánia Szerelem királyi korban című versdrámája bemutatóján. A forrásközpont házi szerzője – ahogy az igazgató a Berzsenyi Dániel Főiskola egykori oktatóját nevezte – immár sokadszorra töltötte meg a Konferenciatermet. E tényt dr. Balázs Tibor, a kötetet megjelentető Littera Nova Kiadó igazgatója sem hagyta szó nélkül. Boldog az a szerző, akinek törzsközönsége van, mutatott rá. Ez azt bizonyítja, hogy lehet valaki próféta a saját hazájában. A könyvkiadó vezetője a közönséget a könyv születésének körülményeibe is beavatta. „Egy kiadónak nem csak az a feladata, hogy piacra dobja a köteteket. Emellett meg kell látnia a szerzőiben rejlő lehetőségeket. Bognár Stefániában például azt, hogy képes régies, ízes nyelven, kötött formában szavakba foglalni a szerelmet.” Való igaz, mindenki Stefije nem kalandozott még a fikció világába. „Kitalált történetet eddig soha nem írtam, több ilyen próbálkozásom talán nem lesz”, jelentette ki, ám a Littera Nova Kiadó első embere gyorsan megnyugtatta a kiadványt érdeklődve lapozó közönséget: a szonettkoszorúkkal és az aforizmákkal kapcsolatosan ugyancsak elhangzott hasonló kijelentés, az előbbiből mégis több mint 30, az utóbbiból 1400 született már – eddig.

(Kleinhappel Miklós)


A szociális szakma archívuma az interneten

            Ferge Zsuzsa, Gönczöl Katalin, Mezei György, Solt Ottília és Szalai Júlia szociálpolitikával kapcsolatos írásai is elérhetők a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Szociológiai gyűjteményének weblapjáról, tájékoztatott a Szociális Munka Napja – november 12. – alkalmából Karbach Erika, a könyvtár osztályvezetője. A Szociális Szakma Digitális Archívumában, a http://www.fszek.hu/szociologia/szszda/ címen a magyar szociális szakma 25 kiválóságának fotókkal illusztrált életrajza, önéletrajza, publikációs jegyzéke és a róluk szóló irodalom található meg helyenként teljes szövegű eléréssel. Az archívum számára 70 dokumentumot digitalizáltak, melyek terjedelme 6500 oldal.

(Kleinhappel Miklós)

 
Naptár
2025. Január
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!