A rendszerváltást követően Magyarország jó irányba indult el, de évről-évre egyre rosszabb teljesítményt nyújt, értékeli Heller Ágnes hazánk elmúlt húsz évét. Kifejti: a negatív tendencia azzal kezdődött, hogy a lakosság nem adott elég türelmi időt a rendszerváltó pártoknak, ezt követően pedig megosztottá vált az ország. Ez utóbbi ráadásul nem csupán a különböző politikai elképzelések szembenállásában figyelhető meg, hanem olyan vonatkozásban is, hogy az egyik és a másik tábort képviselők lényegében nem kommunikálnak egymással. Ellenségesség alakult ki ott, ahol a vitának, a versenynek kellene megvalósulnia. Ez nagyon kedvezőtlen fordulat az ország életében, olyan súlyos helyzet, amelyből mihamarabb ki kellene lábalnunk. S hogy miképp valósítható ez meg? „Úgy gondolom, a felemelkedéshez ma két dolog hiányzik: a demokratikus politikusok és a demokratikus magatartás”, mondja.

Emellett gazdasági, társadalmi, morális válságba jutott az ország, halljuk sok helyütt. Válság – nagyon nehéz ez a szó, mutat rá a filozófus. „Ha valamely betegség során krízis alakul ki, a válság azt jelenti, meghal vagy meggyógyul a beteg. Ezért nem beszélek válságról. Azt mondom, egyfajta visszaesés következett be, vesztettünk a demokratikus szellemiségből, ahelyett, hogy az elmúlt csaknem két évtizedben egyre inkább magunkévá tettük volna”. Nem jó a szavakkal játszani, figyelmeztet. Sokszor a kontextuson kívül eső kifejezéseket használ a közélet. Fasisztáznak, kommunistáznak, kádáristáznak, a megszólalók nem képesek megtalálni a helyes arányokat. Válságról beszélni véleménye szerint aránytévesztés, ugyanakkor tisztában van vele, hogy a politikusok szeretnek erős kifejezésekkel élni, ám – teszi hozzá – nem szerencsés a legélesebben fogalmazni, a legszélsőségesebb kifejezéseket használni, ha azok szociológiailag nem támaszthatók alá.

Arról, hogy az emberek vajon érzékelik-e ezeket a különbségeket, vagy bele kell törődnünk, hogy egyre drasztikusabb szavakkal lehet csak figyelmet kivívni, mert az ingerküszöbünk sosem látott magasságokba került, ekképp gondolkodik: „Ha egy politikus válságról beszél, ez annyit jelent, hogy a másik vitte válságba az országot, és neki ’kell’ hatalomra kerülnie. Nagyon világos stratégia ez egy jövendő választás megnyerése érdekében folytatott harcban. Taktikai jelentősége van tehát mindennek, de nem írja le, hogy mi történik hazánkkal”. Mire való a pártpolitika, ha nem arra, hogy segítségével egy-egy politikai erő kézbe vegye az állam irányítását?, hangoztatja. Abban látja a problémát, hogy ennek érdekében olyan retorikát használnak, ami nem tesz jót hazánknak. Éppen ellenkezőleg, kárt okoz! Minél inkább sulykolják, hogy ilyen, olyan, amolyan válságba jutottunk, annál rosszabb helyzetbe kerül az ország. „Látni kell, Magyarországot eddig nem a demokratikus berendezkedés jellemezte. Kezdők vagyunk, és nem állt rendelkezésre elegendő idő ahhoz, hogy kitanuljuk ezt a mesterséget. Mert ez egy mesterség, amit tanulni kell, nem lehet a gyakorlásához szükséges képességekkel születni. Eddig sem a politikai vezetők, sem az ország lakossága nem fejlődött jelentős mértékben a demokratikus politika játékszabályainak kialakítása, valamint a játékszabályokra reagálás szempontjából. Az utóbbiak is minél többet gyakorolják a demokratikus politikához történő hozzáállást, annál inkább az életük részét képezi majd”, mondja Heller.

Egy ilyen légkörben nyilván a fiatal politikusgeneráció megjelenése, illetve térnyerése jelenthet gyógyírt a bajokra, de felmerül a kérdés, ki tanítja majd őket demokráciára? „A fiatalok között látok olyanokat, akiknek szerintem van tehetsége a demokratikus politikához. Nincsenek előtérben, de tudunk róluk. És ami még lényegesebb, úgy érzem, ígérnek valamit, amit a mai nemzedék se nem ígért, se nem váltott valóra, vagy ha ígért, nem tartott meg. Rendelkezésre áll a tehetséges, tanulékony következő generáció, de ez nem elég. Politikai gyakorlatot is kell szerezniük. Szerintem a jövőben nem lesz hiányunk olyan politikusban, aki tud demokratikusan viselkedni és politizálni. Persze nagyon nagy hibákat kell felülírniuk. Az emberek meg vannak győződve arról, hogy minden politikus tisztességtelen. Rossz a politikáról, mint foglalkozásról alkotott vélemény. Ez nagyon veszélyes állapot. Ha a választók azt hiszik, hogy a politikusok tisztességesek, az ország javát akarják, akkor azok igyekeznek majd legalább látszólag tisztességesnek lenni. Ám rossz kölcsönhatás, ha úgy vélekednek, hogy csalók, hiszen annál inkább azokká válnak. Mi emberek felnövünk vagy lehanyatlunk ahhoz a képhez, amit kialakítottak rólunk. Érdemesebb jobb véleménnyel lenni a politikusokról, hiszen akkor kihúzzák magukat. Nem védi meg senki a politikusi mundér becsületét, ugyanakkor szerintem nem lop több politikus, mint ahány orvos, utcaseprő, tanár, csak az előbbiek a kirakatban vannak, és az ellentábor látványosan rájuk húzza a vizes lepedőt. Megint csak azt mondom, jó ez a taktika a választások megnyerése szempontjából, de rossz stratégia a lakosság szemszögéből”.

Arra a kérdésre, hogy az Európai Uniós tagság vezeti-e lépteinket a demokratizálódás felé vezető úton, azt feleli: „Szerencse, hogy Magyarország az EU tagja, mert bizonyos szélsőségek ennek következményeként kirekesztődnek. De az európai közösség tagjának lenni ilyen értelemben csupán formalitás, a tagság nem alakít ki automatikusan demokratikus viszonyokat, mint ahogy sok más, ma már demokratikus állam esetében sem történt ez így. Az Európai Uniós tagság lehetőségeket ad és korlátokat szab – de nem végzi el helyettünk a munkát”, hangsúlyozza.