A témával kapcsolatosan dr.Nemes József, a Nyugat-magyarországi Egyetem Természettudományi és Műszaki Kar főiskolai docense végzett kutatásokat. Eredményeit az elmúlt hetekben egy konferencián ismertette. Most arra kértük, beszéljen az ALON olvasóinak a részletekről.

A kezdetek

A villamosság felfedezése és alkalmazása után a társadalmi és a gazdasági fejlődés egyre inkább sürgette, hogy az egymástól távol fekvő országok nagyipari és gazdasági vidékei állandó, megbízható és gyors érintkezést tartsanak fenn egymással. A nagy távírórendszerek 1837-ben elkezdődött kiépülése alapjaiban átalakította a hírközlést. Az elektromos távírók hálózatainak összekapcsolása, valamint a nagy, tenger alatti kábelek lefektetése révén a 19. századi ember példátlanul hatékony kommunikációs rendszerre tett szert. A telefon újdonsága abban rejlett, hogy a távíróval ellentétben közvetítő nélkül lehetett vele személy–személy közötti kapcsolatot kialakítani. Az eszközt kezdetben nem értékelték. Jó példa erre az az eset, amikor Bell felkínálta telefonrendszerét Nagy-Britannia kormányának. A brit Post Office azt válaszolta, Angliában van elegendő kisfiú, akik az írásos üzeneteket hozzák-viszik, csak az amerikaiak tudnak egy ilyen eszközt hasznosítani.

A rádiókommunikáció alapjait megteremtő akadémiai kísérletek eredményeit a tudósok már az 1890-es években ismerték. Julius Hertz 1887-ben bizonyította be, hogy a villamos szikrakisüléssel gerjesztett elektromágneses rezgések hullámtermészetűek, a fény sebességével terjednek, a tér távolabbi pontján – ám mindössze néhány méteres távolságban – is érzékelhetőek. Ekképp Hertz nem hitt abban, hogy megvalósulhatna a rádióhullámokkal történő hírközlés. Néhány évvel később Branly elektromos hullámvevője alkalmas volt a távíróknál használt rendszer szerint kódolt jel felfogására.

Magyarországon a kiegyezés után a kormány egyik első feladata a távíróhálózat átvétele volt. Baross Gábor, a „vasminiszter” 1887-ben egyesítette a postát és a távírót. Ezzel megteremtette a távíró és a távbeszélő fejlesztésének pénzügyi alapjait. Felismerte a két eszköz jelentőségét, és elhatározta, hogy ezeket az üzemeket korszerű műszaki színvonalra emeli. A távíró és a távbeszélő fejlődésével ezért a kormány mérnököket alkalmazott. A 19. század második felében kiépítették a távíró- és a távbeszélő-vonalakat.

Amikor Szombathely még tényleg központ volt

Szombathely ebben az időben a régió kisugárzó oktatási, kulturális, tudományos, ipari, kereskedelmi és közlekedési központjává fejlődött. Ekkoriban kísérleteket végzett a telefonnal dr. Kunc Adolf főgimnáziumi igazgató: 1877 decemberében a fizikaszertár és a tanári szoba között létesített telefonos kapcsolatot. A kísérletbe hamarosan bekapcsolódott Gothard Jenő is, aki öccsével és Edelmann Sebővel telefonkapcsolatot létesített Szombathely és Herény, majd Szombathely és Kőszeg között. Kunc és Gothard ezután a távíró vezetéken is folytattak kísérleteket. 1891-ben a szombathelyi kereskedők és iparosok mozgalmat indítottak a helyi telefonhálózat létesítése érdekében. 1893. június 4-én a Vasvármegye című lap 61 előfizetőt sorolt fel az egyelőre csupán helyi beszélgetéseket lehetővé tevő szombathelyi állami távbeszélő névsoraként. A helyközi beszélgetésekre 1894 decemberétől nyílt lehetőség.

A "szombathelyi Marconi"

E társadalmi és technikai környezetben kezdett dolgozni a városi távírdában Musits Zsigmond. A vezeték nélküli telefonnal végzett kísérleteiről elsőként a Zalai Közlöny 1900. július 28-i száma ír:

„Musits Zsigmond szombathelyi posta- és távírótiszt föltalálta a drót nélkül való telefont. A kísérletek szépen sikerültek. A föltaláló a Nagykar utcai lakásából a Perint patakon keresztül az árvaházi kertbe történt a telefonozás drót nélkül. A beszélő készülékbe mondott egyes szavak, valamint egész népdalok tisztán hallatszottak az árvaházi népkertben elhelyezett hallgató készüléken. – Musits azt mondja, hogy találmánya tökéletesítve alkalmas nagyobb távolságra is. Találmánya szerkezetét egyelőre titokban tartja.”

A tudósítás állításait Musits szabadalmai támasztják alá. Első bejegyzett szabadalmát Richard von Horvath és dr. Etienne Hagyi-Ristic bécsi lakosokkal az osztrák szabadalmi hivatalhoz nyújtotta be 1901. május 13-án Berendezés vezeték nélküli telefonos átvitelre címmel. A következőt 1901. június 3-án Tökéletesítések jelek vagy hangok elektromos átvitelére elnevezéssel az angol szabadalmi hivatalhoz, 1901. október 26-án pedig a svájci szabadalmi hivatalhoz nyújtott be szabadalmat; ennek leírásában az angliaival ellentétben már szerepelt a vezeték nélküli megnevezés is. A találmány egy olyan elektromos jelátvivő berendezés volt, amely két állomás között vezeték nélküli kapcsolatot létesített, miközben az egyik állomást adó-, a másikat vevőkészülékként kapcsolták az áramkörbe. Az oda- és a visszavezetést a talaj képezte. Ahhoz, hogy az áramkör záródjon, egy-egy megfelelő töltetű fémtartályt helyeztek a földbe. A tartályok közé kapcsolták az egy mikrofonból, egy helyi áramforrásból, egy átkapcsolóból és egy hallgatóból álló telefonkészüléket.

A Kőszeg és Vidéke című lap 1902. tavaszán megjelent számában ez áll:

„A drótnélküli telefonnal feltalálója, Musits Zsigmond postafőtiszt, a szombathelyi távíró-hivatal ellenőre most már hosszabb távon, az Adrián és a Dalmát tengerparton folytatott érdekes kísérletezéseket. Ma már sikerült olyan készüléket előállítani, mely 4–5 km távolságban is szabatosan működik úgy, hogy nemcsak a beszéd hangzik egész tisztán ily távolságból a készüléken át, hanem a zene is teljesen érvényesül tisztán, minden árnyalatával hallatszik. A drótnélküli telefon, amelynek legnagyobb jelentősége a hadihajókon lesz, igen olcsó műszer, amely könnyen kezelhető. Némi módosítással – amint a feltaláló állítja – ugyanez a készülék, mint biztonsági jelzőkészülék is nagy szolgálatot tehet főleg a vasúti s hajóforgalomban, mert 400 méterről hangos jelzéssel figyelmeztet a szemben jövő vasútra vagy hajóra. A magyar találmány iránt különben már a külföld is kezd érdeklődni s e feltalálónál már többen kérdezősködtek találmánya felől úgy Angliából, mint Svájcból. A kísérletek most nagyobb titoktartás mellett folynak, mert egyre tökéletesedő készülék nagy jövőre számíthat.”

Musits napjainkig fellelt negyedik szabadalmát 1902. november 24-én az Egyesült Államok szabadalmi hivatalához nyújtotta be Vezeték nélküli telefon címmel. Az 1902–1908. közötti időszakról nem állnak rendelkezésre források. 1909-ben a Vasvármegye arról számolt be, hogy Musits „a dróttalan távbeszélő céljaira most egy értékes újítást talált föl. Az eléghetetlen mikrofon az új találmány”. Egy 1911-es újságcikkben ez olvasható:

„A szombathelyi Marconi találmánya. …egy úgynevezett hangos telefont talált fel a szombathelyi Marconi, a drótnélküli távíró első felfedezője. Ez a készülék egy kis ládácskából áll, melyen egy hallgató, egy beszélő (mikrophon) van alkalmazva két-két elemmel. A ládácska elhelyeztetik például az úri szobába vagy ahonnan beszélni akarunk. Ahová beszélünk, oda egy hallgatót akasztunk a falra minden más készülék nélkül. A beszélgetést az úriszoba minden csengetés vagy felhívás nélkül azonnal kezdheti, mire aztán a beszéd a távoli hallgatóban oly erővel jelentkezik, hogy a szoba vagy iroda bármely részében tökéletesen érthető, éppúgy, mintha a távoli partner velünk szemben állana és vele négyszemközt beszélnénk. Süketek, nagyothallók részére egy fejhallgatót alkalmazhatunk és velük bármit könnyen elintézhetünk.”

A szakember egyéb, a távközléstechnikával kapcsolatos fejlesztéseket is végzett ugyancsak Szombathelyen, illetve Vasvármegyében. Műszaki fejlesztéseiről, találmányairól jelenleg ennyi ismert; tevékenységét még alig tárták fel. A helyben elismert, ám Magyarországon alig-alig számon tartott feltaláló már Marconi előtt sikeresen kísérletezett a drótnélküli távíróval. Készülékére több szabadalomban, és a témakörrel foglalkozó szakkönyvekben hivatkoztak. Azok a fejlesztések, amelyekkel foglalkozott, a későbbiekben mind megvalósultak. Innovatív szemléletmóddal rendelkezett, ám közvetlen felettesei nem érzékelték azon munkák fontosságát, melyekkel foglalkozott. Ezért anyagi támogatást sem kaphatott, holott a műszaki fejlesztésekhez a szakmai tudáson kívül sok pénzre van szükség. Lehetőségei így nagymértékben behatároltak voltak.

Egy találmány nem a semmiből keletkezik, hangsúlyozta dr. Nemes József. A vezeték nélküli távíró, telefon, illetve rádió találmány elkészítéséhez is szükségesek voltak azok a kísérletek, amelyeket Musits végzett. Ha megvizsgáljuk a technikatörténetben ismert személyeket, akkor észrevesszük, hogy egyikük sem elsőként készítette el a gépét vagy eszközét. Többen készítettek például gőzgépet, gőzmozdonyt, gőzhajót vagy izzólámpát. Watt, Stephenson, Fulton és Edison „csak” a gyakorlatban jól hasznosíthatókat, megbízhatóbban, egyszerűbben működőket