kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Egyéb cikkek
Egyéb cikkek : Feketén-fehéren: Milyen volt Vas megyében a nyári idegenforgalmi szezon?

Feketén-fehéren: Milyen volt Vas megyében a nyári idegenforgalmi szezon?

Kleinhappel Miklós  2009.09.04. 15:28

Környékünkön felemásra sikeredett az idei nyári szezon. Pozitív fejleményekről sehol nem számoltak be, stagnálás és visszaesés volt. A magyarok többsége üdülési csekkel fizetett, ezért sok, ma még nem panaszkodó turizmusból élő kerülne nehéz helyzetbe, ha a jövőben kevesebb utalvánnyal rendelkeznének a munkavállalók.


Gyenge kezdet után hozta a tavalyi eredményt a Tófürdő

Május 23-tól augusztus 30-ig várta a vendégeket a szombathelyi Tófürdő – tudtuk meg Tatai Pétertől, a SZOVA Zrt. szolgáltatási osztályának vezetőjétől. Ez idő alatt 42 ezer látogatót regisztráltak – körülbelül annyit, mint tavaly.

„Gyengén kezdődött a szezon, a június az átlagosnál hűvösebb, csapadékosabb volt. Ez meg is látszott a vendégforgalmon, hiszen ahogy országosan, úgy Szombathelyen is jóval elmaradt a várttól a látogatószám. A hatodik hónapban mindössze 4100-an keresték fel az egyszerre 3500 főt befogadni képes létesítményt.”

Júliusban és augusztusban javult az időjárás, bár nem hajtotta a fürdőt üzemeltető részvénytársaság malmára a vizet, hogy szinte nem volt olyan hétvége, melynek mindkét napján strandidő volt.

„Nem lehetünk elégedetlenek a megismételt tavalyi eredménnyel, de el kell mondanom, hogy idén több fürdővendégre számítottunk. A Tófürdő egy korszerű szabadtéri szezonális létesítmény, az ország egyik legszebb fürdője. A szombathelyiek talán már megszokták, ám a más városokból, országokból érkezők lelkesen dicsérik a szinte golfpálya minőségű füvet, a medencék vizét, a parkosítást.”

Tatai Péter elmondta, a strand színvonalán túl vendégcsalogatónak a nyár minden napjára terveztek valamilyen szórakoztató vagy sportprogramot. Ezek vezetéséről animátor gondoskodott. Hogy mégsem sikerült túlszárnyalni a 42 ezres látogatószámot, az több okkal magyarázható. Ezeknek csak egyike az időjárás.

„Az utóbbi négy-öt évben Vas megyében a fürdők vonatkozásában túlkínálat alakult ki. A régi kis strandok továbbra is várják a vendégeket, emellett a nagyobbakat korszerűsítették, és számos új is épült Szelestétől Celldömölkig. És természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a pénzügyi-gazdasági válság hatásait sem.”

Tatai Péter az idei tapasztalatokról szólva a fentiekhez hozzátette: a közelmúlt balesetei hatására több, a fürdőket ellenőrző hatóság vizsgálódott a Tófürdőn, de ezek semmilyen műszaki, üzemeltetési és személyzeti problémát nem tártak fel. A létesítmény megfelel a hatósági követelményeknek.

Idén bevezették a karszalagos beléptetést. Korábban a vendégek nyolc-tíz százaléka jutott be a fürdő területére úgy, hogy nem fizette meg a belépőjegy árát. Az elmúlt bő három hónap alatt mindössze három vendéget kellett felszólítani, hogy a karszalag hiánya miatt hagyja el a Tófürdőt.

Még a kempingben sem panaszkodnak

Nem zárt a tavalyinál rosszabb szezont az ugyancsak szombathelyi Tópart Kemping sem. A kempingvezető azt mondta, a szezon egészére vonatkozó mérleg nem készült el, de a havi adatokból is látszik, hogy náluk nem érzékelhető a válság.

„Bevételünk körülbelül 40 százalékát azok a hazai vendégek adják, akik üdülési csekkel fizetnek. Ők nem egy-két napig, hanem akár két-három hétig is nálunk bérelnek helyet vagy bungalót. Idén egyébként nőtt a magyar vendégeink száma.”

A Tópart Kemping vezetőjének számításai szerint hat-nyolc magyarra jut egy külföldi vendég. Ők hollandok, svédek, németek, csehek, lengyelek. Utóbbi kettő tagjai főképp átutazók, Horvátország vagy Olaszország felé tartva pihennek meg Szombathelyen.

„Májusban és a júniusban, valamint szeptemberben, az osztálykirándulások időszakában kempingünket osztályok is előszeretettel keresik fel. Hazai és külföldi visszajáró csoportokat szintén fogadunk; egy osztrák úszócsoport például rendszeresen nálunk száll meg. Ismertségünket növeli, hogy kapcsolatban állunk az európai kempingszövetségekkel, ennek köszönhetően amellett, hogy megjelenünk az úti katalógusokban, kedvezményeket lehet igénybe venni nálunk.”

Van, ahol idén eddig öt-hat jó hét volt

A sárvári Hotel Aqua-ban jelenleg kevés a vendég és a foglalás, ahogy fogalmaztak, úgy tűnik, a hotel számára, véget ért a szezon.

„A tavalyi nyárhoz képest az utóbbi öt-hat hét kivételével jelentősen csökkent a forgalmunk. Már hónapokkal ezelőtt voltak erre utaló jelek. Télen előfordult, hogy üresen álltak a szobák. A tavasz is nagyon gyenge volt, 21 szobánkból átlagosan mindössze nyolc-tízet foglaltak el a vendégek.”

A sárvári hotelbe sok vendéget vonz a gyógyfürdő. A másik nagy tábort azok az ausztriai és németországi munkások alkotják, akik a Flextronicsnál dolgoznak. Ha a Pannónia Ringen versenyt rendeznek, szintén nő a forgalom; egy olasz motoros csoport például rendszeres vendég.

„Továbbra is sok a cseh és a szlovák vendég, de az osztrákok, illetve a németek száma mérséklődött. Ezen kívül kevesebb a készpénzzel fizető magyar. A magyarok száma a tavalyi nyárhoz képest egyébként nem csökkent, ám aki a Hotel Aqua-ban száll meg, szinte biztos, hogy üdülési csekkel fizet.”

Csökken a vendégéjszakák száma

A büki Rigótanya Étterem és Panzióban érdeklődésünkre válaszolva azt mondták, tíz-húsz százalékkal kevesebb vendéget hozott az idei nyári szezon, mint a tavalyi.

„Jellemzően a hazai vendégek veszik igénybe a szolgáltatásainkat. A külföldiek közül a németek szinte eltűntek. Néhány cseh vendégünk volt.”

A hat szobával rendelkező étterem és panziót főképp családok keresik. Ám egyre kevesebb időre, többségében egy-két éjszakára.

 
Naptár
2025. Augusztus
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!