kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél : VI. évfolyam, 38. szám (2009. október 07.)

VI. évfolyam, 38. szám (2009. október 07.)

Kleinhappel Miklós  2009.10.07. 19:49

A teljes szám az NYME SEK honlapján érhető el!


NYME SEK HÍRLEVÉL

VI. évfolyam 38. szám 2009.10.07.


Húsz éves a Hangműhely 
            A Zenei Tanszék volt és jelenlegi hallgatói, valamint az Oktató Műhely tanárai adnak műsort Húsz éves a Hangműhely címmel október 9–10-én, a Liszt-teremben. A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Központ jogelődjében, a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Zenei Tanszékén húsz éve alakult az a diák-alkotóműhely, amely Hangműhely néven vonult be a köztudatba. A műhely műfaji korlátok nélkül adott otthont minden alkotói-előadói tevékenységnek, sok emlékezetes produkciót eredményezve. A jubileumi találkozó kiváló alkalomul szolgál arra is, hogy az egyes korszakokban végzett hallgatók megismerkedjenek egymással, illetve egymás produkcióival, valamint, hogy a jelenlegi hallgatók bemutatkozzanak. A program keretében találkozni lehet a Hangműhely alapítóival (Szabó Csilla angoltanár, szinkrontolmács, fuvolistával; Rápli Róbert zenetanár, fúvószenekari karnagy, újságíróval; Zányi Tamás, többszörös Aranymikrofon-díjas hangmérnökkel). Slágerparádén, művészbálon, a Berzsenyi Dániel Vegyeskar műsorán szórakozhatnak a résztvevők. Természetesen a Hangműhely bemutatói sem maradnak el: a produkciók között egyebek mellett operett, opera, musical, zeneszerzői ősbemutató, tánc és vers szerepel. A program a Rendezvénynaptárban elérhető.

 

(Kleinhappel Miklós)


Könyves vasárnap a SEK könyvtárában is
            A Savaria Egyetemi Könyvtár is csatlakozik a Könyves Vasárnap című országos rendezvénysorozathoz, október 11-én 15 és 20 óra között számos programmal várja a látogatókat. A C–épület aulájában, valamint a könyvtárban egyebek mellett a Kőrösi Sándor Utcai Óvoda óvodásai mesélnek, lesz Activity, felolvasó délután, vetítés a Mindentudás Egyeteme című sorozat adásaiból, szó lesz a mozgás, a test és a lélek harmóniájáról, a szépkorúakat slágermúzeum várja. Program a
http://www.bdf.hu/konyvtar/archiv/2009/konyves_vasarnap/plakat.htm címen.

 

(Kleinhappel Miklós)


Tudományos ülés 
            Tudományos ülést tart a Szombathelyi Tudományos Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia Vas Megyei Tudományos Testülete október 13-án 15 órakor a Tanácsteremben. A rendezvényen prof. dr. Veress Márton, a Természettudományi és Műszaki Kar (TTMK) dékánja A karrok, dr. Gönye Zsuzsanna, a TTMK főiskolai docense Végtelenbe elszökő geodetikusok a hiperbolikus felületeken címmel tart előadást.

(Kleinhappel Miklós)

 
Naptár
2025. Augusztus
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!