VI. évfolyam, 41. szám (2009. október 15.)
Kleinhappel Miklós 2009.10.15. 19:32
A teljes szám az NYME SEK honlapján érhető el!
NYME SEK HÍRLEVÉL
VI. évfolyam 41. szám 2009.10.15.
Előkelő helyen a kommunikációs képzés
Új szereplőként lépett be a Nyugat-magyarországi Egyetem a Heti Válasz által idén is összeállított Felsőoktatási Rangsor című kiadvány kommunikációs képzéseket értékelő összesített listájára, ahol a negyedik helyen áll. Az NYME kommunikációs képzése a túljelentkezés szempontjából ugyancsak a negyedik, a tanár–diák arányt tekintve holtversenyben az első a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel, az oktatói összetétel alapján a hatodik, a foglalkoztatók véleménye szerint a tizenötödik, a munkaerő-közvetítők véleményét figyelembe véve pedig a tizenkettedik. Az egyetem ugyancsak jó eredménnyel büszkélkedhet a közgazdász képzéseket végző intézmények rangsorában, hiszen az összesített listán a hatodik helyre került. Igaz, a túljelentkezéseket szemlélve nincs az első tízben, hiszen a tizennegyedik hely jutott neki, ám a tanár–diák arányt alapul véve a hatodik, az oktatói összetételt és az OTDK-eredményeket vizsgálva pedig a hetedik a sorban. Említésre méltó még az NYME informatikai képzése, amely révén ugyan a tízedik a rangsorban, sőt, tavalyi eredményéhez képest két hellyel hátrébb került, ám a tanár–diák arány alapján az első (tavaly is az volt), az oktatói összetételt figyelembe véve az ötödik. A Heti Válasz felsőoktatási kiadványát a Savaria Egyetemi Könyvtár Olvasótermében lehet tanulmányozni, valamint az interneten, hiszen a könyvtár munkatársai a http://www.bdf.hu/konyvtar/ekonyvtar/pdf/Navigator_felsooktatasi_rangsor2009_A4es_Hetivalasz20091008_p_40-80.pdf címen elérhetővé tették azt.
(Kleinhappel Miklós)
Szimpózium Láng Gusztáv tiszteletére
Láng Gusztáv irodalomtörténész, kritikust, a Bölcsészettudományi Kar egykori oktatóját október 17-én Toldy Ferenc-díjjal tüntetik ki. A professzor tiszteletére 9.30-tól a Megyeháza címertermében szimpóziumot rendez a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és a Vas Megyei Közgyűlés. A rendezvényen a díj átadását követően nyolc előadás hangzik el. A prezentációk témái közül néhány: Kisfaludy Sándor és a kisvárosi társasélet, a kisebbségi kultúra paradoxonai, nemzetfogalom és költészet. Az előadásokat Köbölkuti Katalin, a Berzsenyi Dániel Könyvtár munkatársa zárja, aki Láng Gusztáv munkásságát bemutató bibliográfiával ismerteti meg a szimpózium közönségét. A program a Rendezvénynaptárban elérhető.
(Kleinhappel Miklós)
A könyvtárak ma
A mai könyvtárak célja, hogy a használók megőrizzék, illetve növeljék versenyképességüket a munkaerőpiacon – hangzott el A felsőoktatási könyvtárak szerepe a felnőttoktatásban című szakmai napon. A rendezvényt a Savaria Egyetemi Központ Könyvtára szervezte. Kiss Danuta könyvtári szakinformátor Változó könyvtár a változó világban címmel a könyvtárak múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélt. Megtudtuk, napjainkban senkit sem lehet kizárni a könyvtárból. Például akkor sem, ha egy kisgyermekes édesanyáról van szó, számára is lehetővé kell tenni, hogy akár egy felsőoktatási könyvtárat használjon. Ráadásul más ismeretközvetítésre van szükség, mint a közelmúltig: az olvasók komplex feldolgozott elemekért keresik fel a könyvtárakat. Az információ mennyisége az utóbbi időben nagyságrendekkel több lett, ugyanakkor ezzel párhuzamosan áruvá vált, s ezt a tényt ki kell használniuk a könyvtáraknak. A ’90-es évektől a könyvtár már nem az információs univerzum közepe, hanem az egyik csomópontja. Ennek megfelelően alakul át a szerepe és a működése.
(Kleinhappel Miklós)
Az NFÜ új pályázatai
Új pályázatokat jelentetett meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). A Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében hat pályázati lehetőség közül válogathatnak az érdeklődők. A témakörök: pedagógusképzések, audiovizuális emlékek gyűjtése, képzés-foglalkoztatás hátrányos helyzetűeknek. A pályázati kiírások az NFÜ honlapján, a www.nfu.hu címen, a Pályázatok menüpontra kattintva érhetők el. A pályázatokkal kapcsolatosan lehetőség van kérdéseket feltenni a 06/40/638-638-as telefonszámon, valamint az nfu@nfu.gov.hu e-mail címen.
(Kleinhappel Miklós)
|