NYME SEK HÍRLEVÉL

VI. évfolyam 42. szám 2009.10.19.

Csillagászati és Űrkutatási Hetek
            Október 19–30. között immár harmincadik alkalommal rendezi meg a Csillagászati és Űrkutatási Heteket a Gothard Amatőrcsillagászati Egyesület (GAE). A programsorozat ma 18 órakor a répcevisi Művelődési Ház és Könyvtárban kezdődik, ahol Péntek Kálmán, a Természettudományi és Műszaki Kar főiskolai tanára, a GAE elnöke Piramisok és csillagok címmel tart előadást. További, a Savaria Egyetemi Központhoz kapcsolódó rendezvények is lesznek. Október 27-én 17 órakor a Savaria Egyetemi Központ Könyvtára Konferenciatermében Barta Lajos tudománytörténész a 400 éves távcsöves csillagászatról beszél. Október 30-án 18 órakor az MMIK Konferenciatermében a 40 évvel ezelőtti Holdra szállásról ugyancsak Péntek Kálmánt lehet meghallgatni. Az előadás különlegessége, hogy levetítik a témáról szóló 1969-ben készült NASA-filmet. A csillagászati hét ideje alatt derült idő esetén hétfőn és kedden 18.30-tól, csütörtökön és pénteken 19.30-tól távcsöves bemutatón vehetnek részt az érdeklődők az egyetemi központ C–épületének tetején lévő csillagvizsgálóban. A Csillagászati és Űrkutatási Hetek programja a www.gae.hu címen elérhető.

(Kleinhappel Miklós)

Tanulmánykötet a női irodalomról
            A 20. század női irodalmáról szóló, közel negyven írást tartalmazó tanulmánygyűjteményt mutatnak be október 21-én 17 órakor az Agora–Szalonban. A kötet egyrészt feltárja a tárgyalt időszak nőkkel, női írókkal kapcsolatos előítéleteit, másrészt a Kosáry-család fényképes hagyatékához hasonlatos filológiai ritkaságokat közöl. A 20. század első fele a női írók tömeges megjelenésének ideje volt, így már nem lehetett figyelmen kívül hagyni őket, ugyanakkor továbbra is nagyon korlátozottan vehettek részt az irodalmi életben. A bemutatásra váró gyűjtemény Nő, tükör, írás – Értelmezések a 20. század első felének nőirodalmáról címmel jelent meg. A könyvet Varga Virág és Zsávolya Zoltán szerkesztette. A kötetet, amely kiadását a Savaria Egyetemi Központ támogatta, Bokányi Péter, az Életünk című folyóirat főszerkesztő-helyettese ajánlja majd a nagyközönség figyelmébe.

(Kleinhappel Miklós)

Láng Guszáv Toldy Ferenc-díjat kapott
            Láng Gusztáv irodalomtörténészt, kritikust, a Bölcsészettudományi Kar egykori professzorát Toldy Ferenc-díjjal tüntette ki a Magyar Irodalomtörténeti Társaság szombaton, a Megyeházán. A bensőséges hangulatú rendezvény nem csupán a díjátadásra korlátozódott, hiszen az irodalomtörténeti társaság és Vas Megye Közgyűlése szimpóziumot rendezett a szakember tiszteletére. A rendezvényen olyan előadásokat lehetett meghallgatni (többek között a Savaria Egyetemi Központ több oktatójától), amelyek témája valamilyen módon kapcsolódik Láng Gusztáv tevékenységéhez. Majtényi László, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntőjében azt mondta, néhány éven belül ez a szimpózium a második meglepetés, amellyel a Láng Gusztávnak kedveskednek; három éve a hetvenedik születésnapján sikerült megható és emlékezetes perceket szerezni neki. Az alelnök hozzátette: a humán tudományokban és az irodalomban Vas megye mindig erős volt – és a megye vezetői, valamint az irodalmárok továbbra is azon dolgoznak, hogy ez így maradjon. Sipos Lajos, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke a professzor szakmai tevékenységét méltatva elmondta, kétféle irodalomtörténész van. Az egyik igyekszik követni a valós vagy vélt divatot és részt vesz az irodalmi kánon újraírásában, tehát kihagy, kirekeszt. A másik a művek önértékét nézi, vagyis megőriz, befogad, újraértelmez. Láng Gusztáv a ’80-as években Kolozsvárról Magyarországra költözött, azóta hazánkban figyeli, értelmezi, kutatja a magyar irodalmat. Tevékenységét körülbelül tizenöt könyv és nagyjából hatszáz bibliográfiai tétel fémjelzi. Önmagával viaskodó, nem teátrális tudós, aki egyetemes igénnyel, filológiai pontossággal értelmez, s mint ilyen, méltó gazdája lesz a kutató tudósoknak adható Toldy Ferenc-díjnak – hangoztatta Sipos Lajos. Láng Gusztáv, aki első alkalommal kapott emlékérmet, meghatottan vette át a kitüntetést. „Nem tudom, mik a szokások ilyenkor” – kezdte beszédét. „Feltételezem, hogy illenék egy rövid, magvas, mély értelmű beszédet mondanom. De sajnálattal kell közölnöm, hogy a mély értelműségnek pillanatnyilag híján vagyok. Talán a meghatottságból a rendezvény végére összeszedem magam, s akkor sikerül majd valamit mondanom.” A díjjal kapcsolatban megjegyezte: „Baráti kezektől kaptam az elismerést, s a zsűri, amely nekem ítélte, a szakmához értő emberekből áll. Ezért ha valamire értékelik az elmúlt ötven éves tevékenységemet, az csakugyan ér valamit.” A szimpózium keretében újjáalakult a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Vas Megyei Tagozata, amely ügyvezető elnökévé Kapiller Saroltát, örökös tiszteletbeli elnökévé pedig Láng Gusztávot választotta.

(Kleinhappel Miklós)

„Mindig elmentünk a határig, de sosem léptük át”
            Huszadik születésnapját ünnepelte a Zenei Tanszéken úgynevezett nulla forintos fesztivál keretében a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán alakult Hangműhely nevű diák-alkotóműhely. A kétnapos rendezvény ünnepélyes megnyitóján prof. dr. Neményi Miklós, a Nyugat-magyarországi Egyetem tudományos és külügyi rektorhelyettese beszédében rámutatott, csak jövőbe látó intézményekkel lehet a leendő értelmiséget színvonalasan képezni. Az egyetemeknek figyelembe kell venniük, hogy a tudományos kutatásban lényegesen nagyobb lesz az érzelmek szerepe. „Valamikor a művészet és a tudomány hatott egymásra. Ezt bizonyítja többek között Goethe, Madách vagy Leonardo példája. A közelmúltban ugyan megváltozott a helyzet, de szerencsére napjainkban ez a folyamat megfordulni látszik. Elég csak arra gondolni, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetemen is egyre több és rangosabb művészeti törekvésnek lehetünk tanúi. A professzorok verseskötetei vagy az oktatók által a különféle ünnepségeken előadott zenedarabok mind ezt bizonyítják.” Neményi rámutatott: a művészet és a tudomány célja ugyanaz, csupán a megközelítési módban különböznek egymástól. A rektorhelyettes hangsúlyozta: az NYME Szombathelyen sem a silányt és a középszerűt közvetíti. A művészet–tudományos együtt gondolkodások tesznek egyetemmé egy felsőoktatási intézményt, nem csupán az, hogy a diszciplínák széles körét kínálja. „A művészetek szeretetet közvetítenek, vagyis reményt és jövőt adnak. A művészet–tudomány egysége a Nyugat-magyarországi Egyetemen fokozottan van jelen – ez pedig a sikeres jövő záloga” – hangoztatta Neményi Miklós. 
           Vinczeffy Adrienne főiskolai docens a Hangműhely létrejöttét idézte fel. „Húsz évvel ezelőtt három történelem–ének szakos hallgató, Szabó Csilla, Rápli Róbert és Zányi Tamás ’nem fért a bőrébe’, és elhatározta, hogy a tananyag szabta kereteken kívül is dolgozik. Mint ilyenkor mindig, ezúttal is arról volt szó, hogy különösen tehetséges emberek valami újat, világmegváltót akarnak létrehozni. Jó hír, hogy ez sikerült nekik. Hangműhely néven olyan öntevékeny hallgatói csoportot alapítottak, ami az elmúlt két évtizedben hullámhegyeket és hullámvölgyeket megélve működött. Igaz, az utóbbi években kissé ’belecsúszott’ a Berzsenyi Dániel Vegyeskarba, hiszen – többek között az egyik alapító atyának köszönhetően – az oktatói és a hallgatói műhely közös vállalkozásokba kezdett.” Vinczeffy Adrienne úgy fogalmazott, a Hangműhely szépsége az összművészetiségében rejlik. S ez hogyan valósult meg a mindennapokban? „A Zenei Tanszék épületének egyik falán a mai napig látható egy Hangműhely felirat. Ez alá a hallgatók egy A4-es lapot tettek. Ha valaki megtanulta például Bach A-moll zongoraversenyét, akkor felírta a lapra a saját és a zeneszerző nevét, valamint a mű címét. Egy másik diák felkészült Az ember tragédiája egyik monológjából; ő is felírta magát a papírra. Amikor elég hosszú lett a lista, egy tanár a legalsó alatt húzott egy vonalat, és odaírta, hogy jövő kedd, 18 óra, 12-es terem. Aznap mindenki, akinek a neve szerepelt a lapon, ott ült a teremben és előadta, amit megtanult. Zongora, ének, fuvola, régi zene, blues, vers, jelenetek, sok minden szerepelt egy-egy ’műsorban”. Nagyon boldog, hangulatos órák voltak ezek. Fontos megemlíteni, hogy a Hangműhely fantasztikus arányérzékkel működött: mindig elmentünk a határig, de sosem léptük át.”
           Katona Attila, a Bölcsészettudományi Kar főiskolai tanára humorral átszőtt mondatokkal köszöntötte az alapítókat. Elmondta, ha annak idején agresszívebb lett volna, a három alapítóból valószínűleg középszerű történelemtanár válik. „Akkoriban sokkal kötöttebb volt a felsőoktatási intézményekbe történő jelentkezési lehetőség. A nagyon fiatal hallgatójelöltek történelem–ének szakra jelentkeztek. E párosításnak megvolt az a szépsége, hogy egy tradicionális félreértésen alapult. Az oktatáspolitikusok úgy gondolták, hogy aki a szereti a zenét, az a történelem iránt kevésbé lehet fogékony. Én ebben soha nem hittem. Az értelem és az érzelem nem állítható szembe egymással, hanem szorosan összekapcsolódnak. Úgy tűnik erre lassan a tudomány is rádöbben. És talán az akkori történelem–ének szakosokkal is sikerült beláttatnunk, hogy legalább annyira értenek a történelemhez, mint azok, akik azt hiszik, hogy értenek hozzá. Örülök a sikeres zenei, tanári karrierüknek, és kívánom, hogy húsz év múlva ők legyenek azok, akik egykori tanítványaiknak ehhez hasonló ünnepi beszédet mondanak.”

(Kleinhappel Miklós)