kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél : VI. évfolyam, 45. szám (2009. november 03.)

VI. évfolyam, 45. szám (2009. november 03.)

Kleinhappel Miklós  2009.11.03. 08:41

Teljes szám


NYME SEK HÍRLEVÉL

 

VI. évfolyam 45. szám 2009.11.03.


Szakmai nap és fórum a Bartók fesztiválról
            A Szombathelyi Nemzetközi Bartók Fesztivál szakmai napjának és fórumának ad otthont a Savaria Egyetemi Központ november 3-án 10 és 14 óra között, a Tanácsteremben. A program dr. Czeglédy Csaba szombathelyi alpolgármester és Majtényi László megyei közgyűlési alelnök köszöntőjével kezdődik. Majd Igric György igazgató bemutatja a fesztivált, Mérei Tamás, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója pedig arról beszél, milyen szerepet játszik a zenekar a fesztivál életében. A résztvevők ízelítőt kapnak a Bartók Fesztivál Baráti Köre tevékenységéből, a fesztivál idei és jövő évi programjaiból. Csikósné Tamás Katalin a Bartók fesztivál jelentőségéről ejt szót. Az előadások között részletek csendülnek fel Bartók Duók című művéből a Savaria Szimfonikus Zenekar hegedűművészeinek előadásában, valamint kortárs ütőhangszeres bemutató színesíti a programot. Részletek a Rendezvénynaptárban.

 

(Kleinhappel Miklós)


Gyermektáboroztatás az USA-ban
            Amerikában diákmunkán részt vett fiatalok élménybeszámolóját lehet meghallgatni november 3-án 15 órakor a Tanácsteremben. A program célja, hogy megismertesse a Savaria Egyetemi Központ hallgatóival a tengeren túli kontinensen történő munkavállalás lehetőségeit. A rendezvényt követően november 11-én 15 órakor szintén az A-épület 16-os termében hivatalos tájékoztató várja azokat, akik úgy gondolják, jövő nyáron szívesen dolgoznának egy amerikai gyermektáborban. A részletekről a
www.campleaders.com oldalon lehet tájékozódni.

 

(Kleinhappel Miklós)


Konferencia a régió sportszakembereinek
            Regionális sportszakember-továbbképzési konferenciát rendez a Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar november 4-én 10 órától a Díszteremben. Ünnepi köszöntőt prof. dr. Gadányi Károly, a Savaria Egyetemi Központ elnöke és dr. Ipkovich György, Szombathely polgármestere mond. Bardóczy Gábor, az Önkormányzati Minisztérium (ÖM) főosztályvezető-helyettese Közigazgatás, szolgáltató sportigazgatás a megváltozott gazdasági körülmények között, Göntér Krisztina, az ÖM szakreferense Az Európai Uniós pályázatokban rejlő lehetőségek címmel tart előadást. Dr. Pintérné Csermák Jolán könyvvizsgáló Pályázatírással kapcsolatos ismeretek, Géczi Mariann, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet munkatársa Pénzügyi tervezés és elszámolás a mindennapokban elnevezéssel osztja meg gondolatait a hallgatósággal. Ezt követően Grundmann Béla, az ITHelp igazgatója Info-kommunikációs lehetőségek a sportban és Győrfi János, a Nemzeti Sport Szövetség főtanácsadója Sport a 21. században című előadása hangzik el. Végül Kalmár Attila, a Pannonsport Kft. ügyvezető igazgatója Modern sportmenedzsment, dr. Polgár Tibor, a SEK intézetigazgatója pedig A sporttudomány és a sportgyakorlat kapcsolódásának legmodernebb lehetőségei címmel mutatja be prezentációját. További információk a Rendezvénynaptárban.

 

(Kleinhappel Miklós)


Folytatódik a teadélután-sorozat
            Az idei tanévben is folytatódik a Gondolatok a könyvtárban című teadélután-sorozat a Természettudományi és Műszaki Karon. Az első őszi program keretében Kukolya József Mikrobák és felhasználásuk a környezetvédelemben című előadását lehet meghallgatni november 4-én 14.30-kor, a C–épület 202-es termében.

 

(Kleinhappel Miklós)


Csider Sándor újabb irodalmi díja
            Csider Sándor, a Bölcsészettudományi Kar Andragógia Intézet oktatója harmadik díjat nyert Fohász című versével A levegő vándorai című pályázaton. A megmérettetést amatőr költők részére szervezték. Madarakról szóló versekkel lehetett pályázni Magyarországról és határainkon túlról egyaránt. A Barátok Verslista és a Vizuális Pedagógiai Műhely pályázatára 30 szerző 47 verset küldött be. Oktatónk díjnyertes verse (a pályázaton indult másik alkotásával együtt) a
http://madarak2009.poeta.hu/ címen elérhető.

 

(Kleinhappel Miklós)


Az összes EU-s kiadvány elérhető
            110 ezer Európai Uniós kiadvány 12 millió szkennelt oldalon – ezt kínálja díjmentesen az EU-Könyvesbolt, a
www.bookshop.europa.eu címen. A digitális könyvtárat október 16-án, a Frankfurti Könyvvásáron mutatták be. A fenti címre kattintva az 1952 óta közzétett összes EU-s kiadvány elérhető.

 

(Kleinhappel Miklós)


A hallgatók is eredményesen racketlonoznak
            Sákovics Péter számára a november 19-én kezdődő racketlon világbajnokság főpróbájaként szolgált a harmadik alkalommal megrendezett Vienna HEAD Series elnevezésű verseny. A megmérettetésen a Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar oktatóján kívül két hallgató is részt vett – és egyikük mindössze néhány edzéssel a háta mögött ötödik helyezést ért el. Sákovics az elit kategóriában döntőt játszott, ami nem kis teljesítmény az ő korában. A második kiemelttel kezdett, és nagy meglepetésre tenisz nélkül nyert az osztrák ranglista 8. helyezettje ellen. Majd ugyancsak tenisz nélkül vette az akadályokat a negyed- és az elődöntőben is. A döntőben az a 21 éves ausztriai Scubert várta, aki kétszer játszott U21-es világbajnoki döntőt, az osztrák válogatott erős embere, a világranglista 15. helyén áll. A döntő kimenetele így nem volt kérdéses. A szombathelyi racketlonos a nap negyedik mérkőzésén tisztesen helytállt, de a nagyobb asztalitenisz- és tollaslabdatudás az osztrák malmára hajtotta a vizet. A rekreáció szakos Sági Szabina a női, a testnevelő–edző szakos Mozsolits Gábor a férfi kezdő kategóriában próbálta ki magát. Szabina – teniszmúltjának köszönhetően – eredményesebb volt, az előkelő ötödik helyen végzett. Gábor egyelőre nem tudott győzelmet aratni, de nagyon tetszett neki a verseny és annak lebonyolítása. Sákovics Péterre tehát már ebben a hónapban vár a következő nagy csata: a vb-n két számban indul, és bízik benne, hogy egy érmet szerez majd.

(Kleinhappel Miklós)

 
Naptár
2025. Január
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!