kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Egyéb cikkek
Egyéb cikkek : A rádiózásban is csak a történelmünk dicső: egy kiállítás margójára

A rádiózásban is csak a történelmünk dicső: egy kiállítás margójára

Kleinhappel Miklós  2009.11.03. 16:47

Egy tárlatra legfőképpen azért megy az ember, mert érdeklik a kiállított darabok. De a szombathelyi Puskás iskolában megtekinthető technikatörténeti kiállításra azért is érdemes ellátogatni, hogy lássuk, voltak ennek az országnak világviszonylatban is kiemelkedő időszakai. Nem is akármilyenek. Nosztalgiázzon és reménykedjen velünk.


Nem véletlen a negatív tónusú bevezető, hiszen a Szól a rádió… című, néprádiókat felvonultató kiállítás tulajdonképpen a dicső múltról szól. Arról a korszakról – az 1930-as évek környékéről –, amikor a világon készült rádiók 30 százalékát Magyarország gyártotta; ma egyébként ez az arány kereken nulla százalék.

Rádiózni szokol? Rádiód a Sokol!

Szokol, Tesla, Qualiton, Minerva, Philips, Orion, Grundig – többek között ezekkel a márkanevekkel találkozhat az, aki betér a Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakképző Iskola és Kollégiumba.

Néprádió 1949-ből

Lehet például nosztalgiázni: aki legalább a harmincas éveiben jár, annak a közelmúltban még a mindennapjai része lehetett a Sokol rádió. Vagy egy képzeletbeli, a nem túlzottan távoli múltba tett időutazás révén el lehet képzelni, milyen lehetett, amikor a korabeli „trend” szerint elkészített, alul állomáskeresővel, felül hangszóróval ellátott készülékek világító „varázsszemei” kigyúltak, recsegő hangjuk pedig betöltötte a helyiséget.

Orion, 1955

Ráadásul nem véletlen, hogy a tárlatnak éppen a Puskás ad otthont. Puskás Tivadar ötlete, a telefonhírmondó tekinthető a világ első „rádióstúdiójának”. Ez nem volt más, mint egy telefonközpont. A szakember ismerte fel elsőként, hogy egy közösséghez miként juttatható el az adás. A rendszer olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy a Magyar Rádió 1925. decemberi átadását követően is működött, egészen az 1940-es évekig. A 20. század első felében Magyarország a világszínvonal fölé tudott emelkedni a rádiózásban, illetve a rádiógyártásban. Az első rádióműsort néhány évvel 1925 előtt, 1914-ben Belgiumban sugározták. A BBC 1922-es alakulását három évvel követte a hazai rádió létrejötte.

A Vadásztölténygyár "mellékterméke" - 1955

S hogy mi a jelentősége a hasonló kiállításoknak? A kiállítást megnyitó dr. Nemes József főiskolai docens hangsúlyozta: az ehhez hasonló tárlatok bemutatják, milyen nagy szellemi és tapasztalati tudás gyűlhet össze egy-egy tárgyban. Az utóbbit hazánkban annyira sem becsüljük, mint az előbbit. Ráadásul Magyarországon a tapasztalati tudás átadása az utóbbi időben megszakadt. Ezt pedig megsínyli majd az ország – figyelmeztetett a szakember. Szavait alátámasztandó az egykor Bulgáriában gyártott rádiókészülékek színvonalát hozta fel példaként; a KGST-ben Bulgáriára jutott a rádiógyártás feladata. Az ország gyártott is készülékeket, hiszen a technológia a rendelkezésére állt, de hiányzott a tapasztalat, ezért csak gyenge minőségű rádiókra futotta az erejéből.

Az imperialisták is készítettek rádiókat - Grundig, 1951

A gyűjtemény darabjai Czékus Károly ereklyéi. Megtudtuk tőle, hogy gyűjtőszenvedélye körülbelül négy évvel ezelőtt kezdődött. Az első darab egy lemezjátszó volt, amit rádiók, szalagos magnók követtek. A készülékeket újralakkozta, megjavította és természetesen használta. És használja a mai napig.


A kiállítást 2009. november 23-ig, hétköznaponként 8 és 20 óra között lehet megtekinteni a szombathelyi Puskás Tivadar Szakképző Iskolában.

 

Fotókkal illusztrált cikk: http://www.alon.hu/index.php/article/articleprint/9009/-1/5/ 

 
Naptár
2025. Augusztus
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!