Kleinhappel Miklós

Első körben az jut eszembe, hogy számomra a legjobb takarékoskodás, ha dolgozom. Amennyiben reggeltől estig egyik munka éri a másikat, nincs időm pénzt költeni. Vagy ha mégis lenne, akkor a fáradtságtól nem vagyok képes rászánni magam a vásárlásra, csak azt veszem meg, ami feltétlenül szükséges az életben maradáshoz. Így amellett, hogy megmarad a pénzem, még keresek is hozzá valamennyit.

Aztán ha egy réteggel mélyebbre ások, arra a megállapításra jutok, hogy bizonyos dolgokkal tudok, másokkal nem tudok takarékosan bánni.

Időnként megragad és nem ereszt a fogyasztói társadalom, de próbálok ellenállni. Mostanában tusfürdőfüggővé váltam. Pillanatnyilag körülbelül egy évre elegendő készletem van, mert a különféle tusfürdők olyan jók. Nem új keletű jelenségről van szó, mindig voltak ilyen kicsapongásaim, legfeljebb a költekezés tárgya volt más. És ha valamiből sok van, akkor az ember akaratlanul is pazarol. Ez már csak így van, egyik dolog hozza a másikat.

Hogy filozófiainak tűnő gondolatokat is a mondandómba szőjek: az ember akkor tud hatékonyan takarékoskodni, ha egyúttal a pocsékolás bizonyos szelepeit meg tudja nyitni. Hosszabb távon állandóan katonásan beosztani, félretenni, megtakarítani nem lehet komolyabb lélekkárosodás nélkül. Ehhez talán az kell, hogy az illető átvegetáljon mondjuk egy világháborút, ahogy például nagyszüleink.