Következetlen és halogató gyakorlati politika

„A rendszerváltásnak nevezett folyamat nemcsak az ország életében hozott kiszámíthatatlan változásokat, hanem a magyar felsőoktatáséban is. Csak az utóbbi időszakban kezdődött meg az eredmények és a tévedések áttekintése, mélyebb végiggondolása. A magyar politikai kultúra legszerencsétlenebb hagyománya nyomta rá a bélyegét ezekre az évtizedekre; a jelszavas politizálás és a szellemi dogmatizmus. A pragmatikus megközelítések helyett kipróbálatlan új ideologikus modelleket, mintákat erőltettek, amelyeknek mellékhatása gyakran súlyosabb volt, mint gyógyító ereje” – így kezdődik a bevezetőnkben említett Az egyetemmé válás igézetében című fejezet.

Majd folytatódik: a rendszerváltást követő években két eltérő gazdaságpolitikai instrukció révén (IMF-IBRD versus Brüsszel) összeroppant a magyar gazdaság. „Ilyen körülmények között a felsőoktatásra nem csak az a szerep hárult, hogy szakmailag igényesebb, színvonalasabb és költséghatékonyabb legyen, hanem hogy területi széttagoltságát, szűk profilú képzését megszüntesse. A világos kormányzati szándékokat következetlen és halogató gyakorlati politika követte, ez kiszámíthatatlanná tette a helyi kezdeményezések sikerét, és csak felerősítette az alrendszer lobbista tendenciáit.”

Túlélési stratégiák

„A magyarországi főiskolák számára az egyetemmé válás vagy csatlakozás egy másik intézményhez nem öncélként, hanem a túlélés lehetséges variációjaként jelent meg.”

Az ezredfordulóra viszont bezárultak az ajtók.

„A hűség városának szakfőiskolájából és Erdő és Faipari Egyeteméből 1996-ban Soproni Egyetem, majd újabb csatlakozókkal nyugat-magyarországi Egyetem lett. A győri műszaki főiskolából a többkarú Széchenyi Egyetem jött létre, míg a veszprémi vegyipari Egyetem képzési profiljának viharos gyorsaságú átalakításával a társadalomtudományok felé nyitott. A főiskola nagy létszámú és széles profilú, de magányos pedagógusképző maradt még akkor is, ha nevéből töröltetett a tanárképző elnevezés.”

A magyar felsőoktatást az 1990-es években érte el a huszadik század utolsó demográfiai hulláma, melyet még inkább erősített a társadalmi és politikai nyomás a beiskolázási létszámok szabaddá tétele, illetve növelése érdekében.

„A felsőoktatás tehát úgy vált tömegessé, hogy erre sem az intézményi kapacitások (tantermek, laborok, gyakorló helyek), sem a személyi feltételek nem álltak rendelkezésre. Ráadásul a modernizáció kényszere (számítógépes infrastruktúra, majd internetes hálózat kiépítése) is elérte Magyarországot. A súlyos gondokkal küszködő költségvetés gazdái és a neoliberális közgazdászok a tandíj sürgős és kényszerű bevezetése mellett érveltek. A társadalmi ellenállás miatt azonban hibridre sikerült a kompromisszum. Jelentős személyi elbocsátásokkal, és pénzügyi elvonással élte át a Bokros-csomagot a főiskola, miközben elvárták a színvonal emelését és az intézmény bevételeinek növelését. A következmény a költségtérítéses hallgatói létszám emelkedése lett, és általában a jövedelemtermelő képzések szélesítése (nulladik évfolyamok, OKJ-szakképesítések).”

Átöröklődő múlt

„A hallgatóság nagy létszáma és a változó politikai szemlélet is szerepet játszott abban, hogy a hallgatói önkormányzat tevékenységi köre kiszélesedett, bővült. A diákság képviselete az intézmény minden szintjén működött (tanszékek, intézetek, Főiskolai Tanács). Jelentős befolyással bírtak a diákszociális juttatások szerkezetének átalakításában és általában minden olyan döntés előkészítésében, amely a hallgatóságot közvetlenül is érintette. Képviseleti rendszerük a magyar politikai szocializáció jó–rossz mechanizmusát tükrözte. Választmányukat (9 fő) a hallgató küldöttgyűlésen állították fel, az érdekképviseleten túl a diákrendezvények szervezése, kulturális csoportok és öntevékeny kezdeményezések támogatása, a tradíciók ápolása és az országos szervezettel való kapcsolattartás volt a feladatuk.”

„Ellentétes korszakokból állt a két évtized. A kilencvenes évek az előző időszak kiteljesedéseként értelmezhető, ahol a rendkívül magas hallgatói létszám nemcsak kínálta, de lehetővé is tette a színvonalas és sokszínű önszerveződő diákéletet.”

Diákélet = carpe diem

„A 21. századra azonban – nem függetlenül a fogyasztói társadalom és az individualizáció térnyerésétől – megváltoztak a hallgatói attitűdök. Rövid, az órákra koncentráló tannapok és hosszú, otthon töltött hétvégék jellemzik a diákéletet. Ez az életritmus eliminálta a belső tartalmas tevékenységformák jelentős részét. A carpe diem elve nemcsak felértékelte a szórakozási kínálatot, hanem gazdagította is a hallgatók számára igénybe vehető szolgáltatások körét. Az amatőr kulturális kezdeményezések egynémelyike professzionalizálódott, annak minden erényével és hátrányával. A komoly hagyományokra visszatekintő filmkultúra – a technikai fejlődésnek köszönhetően is – a kilencvenes években ’virágzott’.”

„Az új vizuális technika térhódítása ellenére továbbra is nagy hatásúak maradtak az öntevékeny és kifejezésre vágyó diákság számára a Guttenberg galaxis eszközei.”

Városi színház – az egyik legfőbb szombathelyi kulturális dilemma

„A rendszerváltás utáni Szombathelyen az egyik legfőbb kulturális dilemmának a városi színház szervezése számított. Thália főiskolás szerelmesei a megyeszékhely híres amatőr színészköréhez, a Ferrum Társulatot csatlakoztak, vagy maguk hoztak létre ilyen jellegű csoportot a főiskolán. Az említett városi problémát volt hivatott oldani a Berzsenyi Dániel Főiskolán 2004-ben létrehozott Színházművészeti tanszék, amelyen Színész II., 2007 őszétől pedig Színész I. képzést folytattak. 2006-ban a főiskolához kötődő magánszemélyek megalapították a Berzsenyi Színházat, amely túl azon, hogy a Színházművészeti Tanszék hallgatóinak előadásokkal teszi lehetővé a diploma megszerzéséhez szükséges gyakorlatot, hozzájárult az önálló városi társulat megteremtéséhez.”

„Majd megkezdődött 2006-tól a bolognai folyamat teremtette akkreditált Ba-szakok megindítása, még évekig párhuzamosan haladt a hagyományos kéttanár szakos képzés és az új szisztéma. A kifutó képzésekben sok olyan szak, tanári szakpár szűnt meg, amelyre méltán lehet büszke az intézmény. Az oktatói kar fájdalmasan búcsúzott az évtizedes hagyományokra visszatekintő általános iskolai képzéstől, nem a nosztalgia miatt, hanem mert nem volt meggyőződve, hogy a jogszabályok által kikényszerített új rendszer hatékonyabb, eredményesebb és költségtakarékosabb lesz, és hogy jobban szolgálja a honi közoktatás érdekeit.”