kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Egyéb cikkek
Egyéb cikkek : Szombathelyi előadás az izlandi bajkeverő vulkánról: nem nyugodtunk meg (videóval)

Szombathelyi előadás az izlandi bajkeverő vulkánról: nem nyugodtunk meg (videóval)

Kleinhappel Miklós  2010.04.20. 09:59

Akár évekig is működhet a múlt héten kitört izlandi Eyjafjallajökull vulkán. Ráadásul félő, hogy egy másik, ugyancsak Izlandon található, ám sokkal nagyobb, a Katla álmát is megzavarja a kitörés, s az is működni kezd. Európát a közeli jövőben a Vezúv is fenyegeti majd. Gadányi Péter, a Savaria Egyetemi Központ főiskolai tanársegéde Új vulkán születik Izlandon címmel hétfő délután tartott előadást. Szavait hallva nem mondhatjuk, hogy megnyugodtunk.


Gadányi Péter néhány napja tért haza a szigetről. Ez volt a tizedik alkalom, hogy Izlandon járt, ám az első, amikor vulkáni működésnek is tanúja lehetett. Földbe gyökerezett lábbal csodálta az eléje táruló látványt - és természetesen nem mulasztotta el fényképezni, filmezni a látottakat. A felvételeket szerkesztőségünk rendelkezésére bocsátotta, így olvasóink is átélhetik azt a kíváncsisággal és félelemmel vegyes csodálatot, amelyet kiváltottak belőlünk.

Eyjafjallajökull, az izlandi működő vulkán

Pár napja fejeződött be Izlandon egy kisebb vulkánkitörés, s a szakember bevallotta, szívesen maradt volna még néhány napot, hogy az Eyjafjallajökull-t is tanulmányozza. Legfeljebb nem repülőgéppel, hanem hajóval tért volna haza Magyarországra.

Eyjafjallajökull, az izlandi működő vulkán

Könnyen lehet, hogy a repülőgép-közeledés egy időre kizökken a megszokott kerékvágásból. A szakembereknek elképzelésük sincs, mennyi ideig keseríti meg Európa mindennapjait a vulkán, amelynek ígérjük, nem írjuk le többször a nevét. Akár több évről is lehet szó.

Eyjafjallajökull, az izlandi működő vulkán

Az izlandiak persze nem fogják fel ilyen tragikusan a helyzetet, ők megtanultak együtt élni a vulkánokkal; ezúttal is példás módon, zökkenőmentesen telepítették ki a környékről az embereket. A kitörést és a kitelepítést mindenki karcolások nélkül megúszta.

Eyjafjallajökull, az izlandi működő vulkán

Az előadáson kiderült, ez a vulkán azért ilyen kiszámíthatatlan, mert nincs magmakamrája. Így nem azért tört ki, mert ez a kamra megtelt magmával. És ha nincs magmakamrája, akkor a kamra méretéből nem lehet megbecsülni, mennyi ideig működik. A kőzetburok alól, nagy mélységből jön a felszínre a vulkanikus anyag. Csak reménykedhetünk abban, hogy a folyamat nem ébreszti fel az alvó oroszlánt, a sziget másik, sokkal nagyobb vulkánját, a Katlát. Ez történt 1821-ben és 1612-ben is - bár ez utóbbiról nincsenek pontos feljegyzések.

Gadányi Péter

Izland egyik legaktívabb vulkáni zónája az a terület, ahol jelenleg a vulkánkitörés van. 1783-ban egy kitörés a sziget lakosságának ötödét - 10 ezer embert - elpusztította, illetve megváltoztatta Európa klímáját. A kontinensen évről-évre rosszabbak lettek a termések, a parasztok egyre elégedetlenebbé váltak, kiéleződtek a társadalmi feszültségek, s végül kitört a francia forradalom - a vulkanológus a történelmi eseményeket is vulkánkitörésekhez köti, de Gadányi Péter úgy véli, nem minden alapot nélkülöző a gondolatmenete.

Előadáson kívül ...

Izland: a tűz és a jég országa

Gadányi Péter számára örökre emlékezetes marad a húsvét környéki izlandi utazás. Azt a vulkánt tanulmányozta, amely a március 20. és az április 12. közötti időszakban tört ki. Ekkor vált számára saját tapasztalattá, hogy Izland a tűz és a jég országa.

Mivel kutatási területe a bazaltlávából létrejövő barlangok, tudományos munkájához is különleges élményeket szerzett.
Nem csupán maga a kitörés jelentett leírhatatlan élményt.

Lávazuhatagnak is tanúja lehetett. Ez meglehetősen ritka jelenség. A lávazuhatag úgy keletkezik, hogy a kürtőből lávafolyások indulnak el. Az izlandi vulkán szerencsés elhelyezkedése révén a lávafolyások közelében volt egy szakadék, így 20 méter magasról folyt le a földre a láva. Az éjszakai fényben varázslatos látványt nyújtott a vízesésszerű kép.

Vulkán

Természetesen a „hétköznapibb” jelenségek is csodálatosak. Például az, amikor a láva eléri a havat, ezzel megolvasztja, így vízgőz keletkezik, amit az izzó láva vörösre színez a fényével. A láva és a hó találkozásakor a környéken folyamatosan jégkristályok hullnak alá, ez nem más, mint az előbb említett vízgőz fagyott állapotban. Az egész olyan, mintha piros hó szitálna. S egy alkalommal mindezt megkoronázta a sarki fény jelensége.

A SEK tanársegéde kisebb éjszakai földrengést is átélhetett. Éppen a szállása előtt tartózkodott, amikor megremegett a föld. A mozgáshoz olyan hanghatás is társult, mintha valaki egy kerekeken gurítható bőröndöt húzott volna a kavicson. Igaz, a földrengés Izlandon nem olyan ritka jelenség – főképp nem vulkáni tevékenységek ideje alatt –, mint hazánkban, s rombolást sem végzett, de az élmények efféle halmozódása még a sokat látott kutatókat is ámulatba ejti.

vulkán

Gadányi Péter azt is megtapasztalhatta, milyen kicsi az ember a természet erejével szemben. Két irányból is megközelítette a vulkánt. Először szerencsésebben járt, elérte célját, ám az időjárás rosszabbra fordult, így a tervezett idő előtt kénytelen volt visszatérni a fővárosba.

A második alkalommal sokkal hamarabb kellett visszafordulnia, miután a szó szoros értelmében elfújta a szél, a súlyos hátizsákjával együtt. Akkor terepjáróval tette meg az út egy részét, majd gyalogosan folytatta. 18 kilométert gyalogolt felfelé a hegyen. Ahogy egyre magasabbra ért, a lenti nagy szél szélviharrá erősödött. A hóhatárnál a látótávolság is lecsökkent. Képtelenség volt továbbmenni anélkül, hogy komoly veszélybe ne sodorja magát.

Piros vulkán

Másnap pedig – az izlandi időjárási viszonyoknak megfelelően – ragyogott a nap, a fák meg sem rezdültek, csicseregtek a madarak. Olyan volt az időjárás, mintha előző nap semmi sem történt volna.

 
Naptár
2025. Augusztus
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!