kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Egyéb cikkek
Egyéb cikkek : Választási földrajz: A Nyugat-Dunántúl emberemlékezet óta a jobboldal bázisa

Választási földrajz: A Nyugat-Dunántúl emberemlékezet óta a jobboldal bázisa

Kleinhappel Miklós  2010.04.21. 08:24

Látszólag nem sok köze van egymáshoz a politikának és a földrajznak, a valóságban azonban segítségükkel megválaszolható például az a kérdés, hogy választási eredmények szempontjából miért olyan nagyok a különbségek az ország keleti és nyugati része között, vagy az, hogy az egyes régiók politikai viszonyait időről-időre visszatérően miért uralják bizonyos tendenciák? Kedden időbeli és területi különbségeket boncolgató, választási földrajzról szóló előadáson jártunk.

Az előadó, dr. Paksy Zoltán bevezetőjében a magyar választás- és párttörténet főbb vonásait felvillantva elmondta, a történelmi korszakok nagy részében egy párt kezében volt az ország irányítása. Hazánkra még szintén jellemző – a politológusok által előszeretettel használt kifejezéssel élve – a politikai váltógazdálkodás: rendszerint két nagy párt váltja egymást a hatalmon. Ezen kívül az ország bizonyos régióiban vissza-visszatérnek bizonyos politikai tendenciák: a Nyugat-Dunántúl például emberemlékezet óta (de legalábbis az 1848-as első hazai polgári választásoktól) a jobboldali erők bázisa.

A választási földrajz tudománya egyébként Magyarországon rendkívül korán megjelent és azóta is betölti szerepét. Ezért vannak pontos választási földrajzi ismereteink már az 1896-os választásról is. Ez a dualizmust támogató Szabadelvű Párt fölényes győzelmét hozta. Ám a főképp magyarok lakta „nagy” magyarországi belső területeken az országosan második helyet megszerzett, dualizmust ellenző Függetlenségi Párt sikere arra utal, hogy az 1848-as hagyományokat sokkal inkább képviselte. A Dunántúlon a Katolikus Néppárt lett a befutó. Ez sem véletlen, itt szinte teljesen katolikus vallású lakosság élt.

Paksy Zoltán
dr. Paksy Zoltán

1922-ben a jobboldali Egységes Párt szerezte meg a többséget. A Dunántúlon keresztény pártok jelentek meg. A Munkáspárt többek között Győrben, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon ért el sikereket, tehát azokon a területeken, ahol a munkásság nagyobb számban képviseltette magát. A Szocialista Párt Budapesten körülbelül 50 százalékos győzelmet aratott, de a nagyvárosokban és az iparvidékeken is komolyabb támogatottságot mondhatott magáénak. A Liberális Párt a nagyvárosi polgárság körében volt népszerű, Budapest jelentette a bázisát.

Az 1926-os választás a választói folytonosság jegyében hozott eredményt. Hasonló politikai paletta rajzolódott ki, mint négy évvel korábban. A kormánypárt szinte ugyanolyan nagy számban szerzett voksokat. Némi változást az jelentett, hogy a szociáldemokraták a fővárosban és a nagyvárosokban, a liberálisok viszont már csupán Budapesten tudhattak maguk mögött jelentősebb választói támogatást.

1945-ben a Kisgazdapárt országosan elsöprő győzelmet aratott. E választás az ország történetének első általános, titkos, demokratikus voksolása. Hogy ennek mekkora jelentősége volt, kiválóan szemléltetik az adatok: Magyarországon 1848-ban a lakosság 6, az első világháborúig 8, a két világháború között 20–30 százaléka rendelkezett szavazójoggal. A nők 1920-ban voksolhattak először. Visszatérve 1945-re: a kisgazdák Vas és Zala megyében érték el a legnagyobb támogatottságot, a szavazatok 75 százalékát szerezték meg, míg a Kommunista Párt itt szerepelt a leggyengébben annak ellenére, hogy a zalai lista élén maga Rákosi Mátyás állt (akkoriban nem voltak egyéni indulók). A kommunisták az iparvidékeken arattak sikereket.

1945 és 1947 között a Kommunista Párt szétverte a Kisgazda Pártot, amely több kisebb pártra esett szét. A katolikus orientációjú Demokrata Néppárt bizonyult a legeredményesebb utódpártjának, Vasban és Zalában 50 százalék feletti eredményt ért el, és jelentős támogatottsággal rendelkezett a katolikus vallású régiókban.

Az 1990-es választás az MDF és az SZDSZ győzelmét hozta. A választók számára ekkor még nem volt egyértelmű, melyik párt mit képvisel. Az MDF tűnt a legkarakteresebbnek, konzervatív gyűjtőpárttá nőtte ki magát, ennek megfelelően a Dunántúlon MDF–SZDSZ túlsúly, a Dél-Alföldön és Északkelet-Magyarországon erős MDF-es bázis, Budapesten pedig a demokrata fórum mellett a támogatottságot illetően az SZDSZ is labdába rúghatott, főképp Pesten. A szabad demokraták dunántúli sikereit az indokolta, hogy antikommunista retorikát képviseltek, így a Dunántúlon élők inkább kommunistaellenesnek tartották őket, mint liberálisnak.

1994-ben az MSZP nyerte a választásokat. Újabb folytonosság: a szocialista utódpárt a munkásság táborában kapott kitüntető figyelmet, a korábbi baloldali bázisok, Somogy megye, mint az egykori kisgazda bázisterület, illetve a korábban szociáldemokrata beállítottságú Budapesten történő jó szereplés is nagyot lendített a szekerén.

1998-ban Fidesz–MDF-, majd később ugyanebben a ciklusban Fidesz-kormány irányította az országot. Ekkor a jobboldali–konzervatív párt legnagyobb támogatói körét a Dunántúl jelentette, de Budán is erős hátországgal rendelkezett. Baranya, Somogy, Heves, Borsod–Abaúj–Zemplén megye továbbra is a baloldalt részesítette előnyben.

2006-ban a Dunántúlon tarolt a jobboldal. Észak-Magyarországon, Somogyban és Baranyában továbbra is az MSZP támogatói voltak többségben. Mint ahogy végül országosan is.

A 2009-es EP-választás eredményei többek között a Jobbik színre lépése miatt figyelemre méltóak. A földrajzi adatokból kiderül, a szélsőjobboldali párt nem tekinthető a MIÉP utódának. Az utóbbi Budapestre, főképp Budára összpontosuló támogatókkal, az előbbi pedig a vidéki, az észak- és a kelet-magyarországi, valamint az alföldi településeken lett sikeres. Azon régiókban, ahol a szociális körülmények romlása miatt egy ilyen válságpárt üzenetei hatottak az emberekre.

2010-ben a Jobbik főképp az MSZP korábbi bázisterületeit „vette át”, a szocialisták csak a Dunántúlon voltak képesek megőrizni előnyüket. De a szélsőségesek a Fidesztől is „raboltak”, hiszen például Zala megyében, ahol a szocialista párt korábban sem volt erős, április 11-én is hozta a korábbi 20 százalék körüli eredményt.

Idén 20 év után törés következett be a választók politikai orientációjának földrajzi megoszlásában. A Jobbik és az LMP Parlamentbe kerülésével új irány bontakozik ki. Emellett még él a Nyugat-Dunántúl jobboldali orientációja, ami Budán és a falvakban is jellemző. Minél inkább hívőnek vallja magát egy közösség, annál nagyobb arányú a jobboldali pártok sikere. Ezért a választási eredményekből – a földrajz szempontjából – továbbra is kitűnik város–vidék megosztottság: a városi pártnak tekinthető az MSZP és az LMP, a falvakban a Fidesz népszerűbb.

 
Naptár
2025. Augusztus
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!