kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél : VII. évfolyam, 26. szám (2010. május 17.)

VII. évfolyam, 26. szám (2010. május 17.)

Kleinhappel Miklós  2010.05.17. 19:36

 A teljes szám az NYME SEK honlapján érhető el!


 

NYME SEK HÍRLEVÉL

 

 

VII. évfolyam 26. szám 2010.05.17.

 

 

Kiállítás diplomamunkákból


        A BA képi ábrázolás és kézműves, valamint rajz szakon végzett hallgatók diplomamunkáiból nyílik kiállítás Kezdőtőke címmel május 19-én 17 órakor a Szombathelyi Képtárban. A megnyitón bevezetőt mond dr. Gálig Zoltán, a képtár igazgatója. A megjelenteket köszönti Butak András, a Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Rajz Intézeti Tanszék vezetője. A kiállítást megnyitja dr. Bordács Andrea esztéta, főiskolai docens. A tárlat május 19. és június 6. között tekinthető meg (kedden, valamint csütörtöktől szombatig 10–17, szerdán 10–18 óra között).

 

(Kleinhappel Miklós)

 

Természettudományok: új tudományos közlemények-kötet


        Megjelent a Természettudományok 12. kötet, amely a Savaria Egyetemi Központ Tudományos Közleményei című sorozat 17. darabja. A kiadványt szerkesztette dr. Péntek Kálmán és dr. Tóth Gábor. A folyóirat 1988–2006. között a Berzsenyi Dániel (Tanárképző) Főiskola Tudományos Közleményei Természettudományok címmel jelent meg. A gyűjteményben 18 tanulmány kapott helyet, magyar és angol nyelvűek egyaránt. A publikációk matematika, természetföldrajz, technika, fizika, gazdaságföldrajz, biológia, gazdaságtudomány témájúak.

 

(Kleinhappel Miklós)

 

Érmes tornászok

 
     A Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület férfi és női torna szakosztályának versenyzői egyaránt ezüstérmet szereztek az országos másodosztályú tornász csapatbajnokságon. A versenyt Budapesten, az FTC csarnokban rendezték meg. Az egyesület fiataljai kiegyensúlyozott teljesítménnyel és szép versenyzéssel érdemelték ki a Vidék Bajnokságban az előkelő második helyet. Ezen kívül Barasits Andrea a szerenkénti döntőben harmadik helyezést ért el felemás korláton. A férfi csapat tagjai: Szabó Balázs, Hegyi Dénes, Magyar Gergő, Réti Gergő, Balogh Ádám. A női csapatot alkotja: Huszár Vanda, Szóka Orsolya, Majtényi Zsófia, Barasits Andrea, Szij Réka. A csapatokat edzi dr. Fügedi Balázs és Réti Gergő.

 

 

(Kleinhappel Miklós) 

 

Bajnoki SZOESE-érmek a kismaratoni ob-n

 

     Négy bajnoki érmet és több (pontokat érő) helyezést szerzett a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület (SZOESE) a 32. Kismaratoni Országos Bajnokságon, Encsen. Kívés István edző tájékoztatása szerint a serdülő távokat a város központjában kijelölt két kilométeres körön bonyolították le. „Együtt rajtolt valamennyi korosztály. A 13 évesek hat kilométeres távján Koósz Barnabás begyűjtött egy ’hajrábronzot’ (a kőszegi fiúnak ez a második ob-érme). Borsfai Dzsenifer pedig a negyedik helyen végzett. A 14 éves lányoknál esélyes volt, s győzött Csébits Eszter – ezzel ötödik egyéni és harmadik csapatbajnoki címét szerezte meg). A SZOESE csapatgyőzeleméhez ötödik és hatodik hellyel járult hozzá Kívés Blanka és Baráth Noémi. A szintén 14 éves Altay Levente hetedik helye is jónak számít a 31 fős mezőnyben. Altay Csilla a Mezei Diákolimpia Országos Döntője után most is ezüstéremmel bővítette amúgy is gazdag trófeagyűjteményét. A szentgotthárdi Németh Kevin végig az élmezőnyben futott, végül ötödikként ért célba. A 15 kilométer és a félmaratoni táv a városból kivezető úton, a környező településeket érintve haladt. A verseny lebonyolítói igyekezete ellenére akadtak olyan szervezési hibák, melyek közül a legsúlyosabb az ifi fiúkat érintette. A számukra előírt 15 kilométeres távról az élmezőny világcsúcs közeli idővel érkezett vissza. Ezt látva egy lelkes néző a felállított bevezető kordont lebontotta, és a serdülők számára kialakított körre továbbküldte az első nyolc versenyzőt, közte a vezető pozícióban lévő saját fiát, illetve a szintén az élmezőnyben futó Kívés Bendegúzt. Ez alatt a mögöttük futókat viszont a célba irányították. A pillanatnyi totális káoszból az vezetett ki, hogy a CHIPES időmérés utolsó kontrollpontja rögzítette a célegyenes előtt a helyes sorrendet, amit több órai küzdelem után nyilvánosságra is került (a Magyar Atlétikai Szövetség honlapján csak három nap múlva volt elérhető a helyes eredmény). A serdülő távok kimérésével is lehetett némi probléma, mivel egyetlen arajelvényes minősítést sem ért el senki” – mondta Kívés István.
      Eredmények: Fiúk: Serdülő, 13 éves (25 fő): 3. Koósz Barnabás SZOESE–Béri Balog 24:56. Serdülő, 14 éves (31 fő): 7. Altay Levente SZOESE–Bolyai 40:33. Serdülő, 15 éves (28 fő): 5. Németh Kevin Vossen–Szentogotthárd 39:00.IFI (45 fő): 6. Kívés Bendegúz SZOESE–ÉFSZ 45:22. Lányok: Serdülő, 13 éves (18 fő): 4. Borsfai Dzsenifer SZOESE–Bolyai 27:00. Serdülő, 14 éves (14 fő): 1. Csébits Eszter SZOESE–Bolyai 34:52, 5. Kívés Blanka SZOESE–Bolyai 36:57, 6. Baráth Noémi SZOESE–Zrínyi 37:16, 12. Kovács Gréta SZOESE–Béri Balog 40:45. Csapatban: 1. 2:29:50 SZOESE.Serdülő, 15 éves (23 fő): 2. Altay Csilla SZOESE–Bolyai 34:23.

(Kleinhappel Miklós) 

 

 

 

 
Naptár
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-