Kedden érkeztek a művészek Herénybe, mint ahogy a gömbfák is, melyeken ekkor még a kéreg is rajtuk volt. Az előkészületi munkák után a nagyközönség számára másnap nyílt meg a tábor. Három napig lehet figyelemmel kísérni, hogyan válik az alapanyag művészeti termékké.

Szekér Tamástól, a Herényi Kulturális és Sportegyesület elnökétől megtudtuk, az egyik művésszel, Ungváry Mihállyal a Civil Közösségi Házak Magyarországi Egyesületének összejövetelein rendszeresen találkozott. Az alkotó tavalyelőtt látogatást tett a Herényiek Házában, ekkor vetette fel a fafaragó tábor ötletét. A hely tehát adott volt, szponzorok révén a fákra is szert tettek, a művészek pedig csupán az utazási, szállás- és étkezési költségeik fedezéséért cserébe vállalták, hogy négy napig megmutatják az érdeklődőknek, hogyan dolgoztak a régi idők fafaragó mesterei.

Ungváry Mihály – aki egyébként a tábor művészeti vezetője – elmondta, összeszokott csapat jött el Szombathelyre. Kötegyánban található állandó művésztelepük. Ebben a 1,5 hektáros ökoparkban Magyarországon egyedülálló számú, 250 kopjafa áll, de szép számmal akadnak térplasztikák, figurális elemek és modern szobrok is. A művésztelep tagjai egyebek mellett Lakiteleken híres emberek számára egyedi padokat készítettek, Sára Sándor padjától az amerikai magyarok padjáig portrékkal, idézetekkel ellátott ülőalkalmatosságok születtek a kezük nyomán.

A művészek nem konkrét elképzelésekkel érkeztek a fafaragó táborba. Olyan műveket készítenek, „amit kiad az anyag”. Így született meg például annak az őrszemnek az ötlete, amely a Herényiek Háza bejáratába lesz illesztve, vagy annak a modern padnak a gondolata, amely „szinte ide lett kitalálva”. Minden egyes gömbfának van gazdája, aki eldönti, mit készít belőle.

A fafaragók gyorsan dolgoznak, munkájuk eredménye látványos. Várhelyi Györgyné elmondta, könnyen elfaragható fákat kaptak. Ő egyébként minden anyagot kedvel, kerámiával is foglalkozott, de a fa a kedvence. Hogy miért? Mert édesapja asztalos volt, a gyalu mellett nőtt fel. Aztán rajztanári képzettséget szerzett Szegeden, kijárta a Pécsi Művészeti Egyetemet is. „A fa örök szerelem akkor is, ha tönkretesz” – vallotta bekötött könyökére mutatva. Majd hozzátette: „Mások teniszkönyöknek hívják, mi Stihl fűrész-könyöknek.”

A fafaragás másik negatív velejárója a por. Főleg a nyári melegben kellemetlen. Ekkor az izzadsággal keveredve szúr, viszket a bőr tőle. Várhelyi Györgyné azt mondta, azért is jó a közösség, mert amíg otthon, egyedül könnyebben leteszi a szerszámokat, a társakkal végzett munka közben elfeledkezik a porról. „Mintha testvérekkel lenne az ember. Egy nyelvet beszélünk.”

S ha már beszéd, a művésztől megtudtuk, a fa él, mozog. „Ha a megmunkálás közben egy csomóra bukkanok, nincs mese, azt is bele kell komponálni az elképzelt végeredménybe. A fával beszélgetni kell faragás közben, hiszen a fa is beszélget a faragóval. Ezért a fafaragás az esetleges korlátok ellenére meglehetősen szabad művészet, tele a képzelet szárnyalására ösztönző újabb és újabb helyzetekkel. Munka közben nem is lehet semmit nagyon akarni, az rossz út. ”

A Herényiek Háza a gyermekeknek is kínál programokat. Kézműves délután keretében papírból, fonálból, textilből és gyöngyből készíthetnek portékákat. A fafaragó délutánon pedig népi játékok készítése által ízlelhetik meg a szakma szépségeit, nehézségeit, és tanulhatják meg, miképp kell úgy megfogni a szerszámot, hogy azt a faragó irányítsa, ne pedig fordítva. Ott jártunkkor egyébként nagyjából két tucat gyermek tette próbára ügyességét. A szombathelyi Bálint például már tudta, hogy fűrésszel, kalapáccsal, vésővel dolgoznak a fafaragók. Neki azért tetszik a faragás, „mert fából bármit lehet készíteni” – ő oroszlánt, farkast, sast és repülőgépet faragna szívesen.