kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Egyéb cikkek
Egyéb cikkek : Nagy sportágválasztó, nagy érdeklődés

Nagy sportágválasztó, nagy érdeklődés

Kleinhappel Miklós  2010.09.10. 18:53

Szombathelyen először rendeztek Nagy sportágválasztót. Pénteken délelőtt és kora délután benépesült a Savaria Egyetemi Központ udvara és tornacsarnoka. Folytatás holnap.


„Ha egyesületben szeretnél sportolni, érdeklődj a standnál” – mondta éppen egy testnevelő tanár a tizenegy-tizenkét év körüli kislánynak, amikor elhaladtam mellettük. Valószínűleg hasonló reakcióra számítanak minél többektől a sportágválasztó szervezői.

Ami nem csupán a nevében nagy: valóban több mint 40 sportág közül lehet választani – illetve nem is kell választani, ha valakinek kedve tartja, mindegyiket kipróbálhatja. Legyen szó a „hagyományos” labdarúgásról, a kosárlabdáról, a futásról vagy az „extrább” sportokról, mint például a vívásról, a golfról vagy éppen a BMX crossról.

A gyerekek – mert a pénteki nap jó része az előre bejelentkezett iskolai csoportoké volt – pedig éltek a lehetőséggel. A szervezők mindent megtettek, hogy felkeltsék az érdeklődésüket a sportok iránt. A másodéves rekreációszervezés–egészségfejlesztés szakos Krisztinától megtudtuk, játékossá tették a különféle feladatokat. A futás például egy csak erre a napra kialakított „buszmegállóból” indult, a gyereksereg élén a „buszvezetővel”, így mindenki együtt futhatott, s a célba érve sikerélménnyel gazdagodtak lurkók. Az ügyesebb gyerekek nevét és elérhetőségét felírták, hátha később kedvet kaptak ahhoz, hogy komolyabban is foglalkozzanak a sporttal.

Megkérdeztünk egy testnevelő tanárt is. Ő és kollégája a Dési Huber István Általános Iskolából ötödikeseket és hatodikosokat hozott a sportágválasztóra. A mai tanítási napot erre „áldozták”. Az áldozatról csak annyit, hogy bár az első percekben noszogatni kellett a gyerekeket a különféle sportágak kipróbálására, végül úgy belelendültek a mozgásba, hogy a tanítási idő végén haza sem akartak menni.

A nagy sportágválasztó holnap folytatódik, 10 és 16 óra között ugyancsak az egyetemi központban, ahol mindenki ingyenesen kipróbálhatja a sportágakat, élsportolókkal, edzőkkel is találkozhat, illetve szakmai tanácsadást vehet igénybe.

 
Naptár
2025. Július
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!