Már most többen vannak, mint tavaly – gondoltuk délután háromkor, amikor elkezdődött a néhány perces megnyitó (hat óra környékén mozdulni sem lehetett az aulában, annyian voltak). Főképp gyerekek ültek a SEK C–épület aulájában, a mikrofonok mögött többek között a Nyugat-magyarországi Egyetem nemzetközi rektorhelyettese, s az egyetemi központ vezetésének képviselői álltak.

Idén harmadszor rendeztek Szombathelyen a tudományok népszerűsítéséért életre hívott Kutatók éjszakáját, amikor kinyílnak a kutatóhelyek ajtajai és bárki bepillanthat a falak között végzett munkába. A kínálat gazdag volt; a kinyomtatott program 13 lapot töltött meg, ezzel a kezünkben indultunk el.

Mivel három órakor csupán egy-két program kezdődött, hagytuk magunkat a gyomrunkon át elcsábítani. Az aulában néhány gyerek vetélkedőben vett részt, mások a kiállított ásványokat vették szemügyre, és elég sokan álltak a különféle teáktól, magvaktól, lekvároktól, szárított gyümölcsöktől roskadozó asztal előtt. A céklateát nem vállaltuk, s ahogy tapasztaltuk, sokan voltak még így ezzel, de ott jártunkkor minden más kelendő volt, elég gyorsan kellett gondoskodni a csemegék utánpótlásáról.

A kóstolás után Jászberényi Balázs „standjához” léptünk. A papírhajtogatás helyi fiatal mestere nem csak munkáival, személyiségével is elvarázsolta a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt. „A papírhajtogatás nem egyszerű papírformálás” – mondta éppen egy hölgynek és egy kislánynak. „Önkifejezés, nyelv, amit az ember a szívével beszél a keze segítségével. Annyival több a hagyományos szobrászatnál, hogy társas tevékenység.” Majd azt mutatta meg, hogyan lesz a papírlapból műalkotás. A felnőtt ügyesebben másolta a látottakat, a kislány kevesebb sikerrel, de néhány segítő mozdulatot követően az ő keze által is megszületett a papírállatka. „Ezek a legaranyosabb pillanatok, amikor a hajtogatók egymást segítik” – kommentált Jászberényi Balázs, s bevalljuk, mi e néhány perc alatt kedvet kaptunk a papírhajtogatáshoz.

A B–épület első emeletén lufikat szorongató lurkók álltak az egyik terem előtt. Az ajtón az állt: Önismeret tesztközelben. „Ti ehhez még kicsik vagytok” – mondta nekik az egyik pszichológus. – „Ezek a tesztek 14 éves kor felettieknek szólnak”.

A gyerekeket tanárnő kísérte, s miután továbbindultak, néhány információ erejéig velük tartottunk. Az egyik körmendi általános iskolából jöttek a 11–12 éves lurkók. Nem volt kötelező itt lenni, de akinek kedve volt, az pedagóguskísérettel vehetett részt a Kutatók éjszakáján.

Később, mintegy két és fél óra múlva újra találkoztunk a kis csapattal. Ekkor a tanárnő elmondta, a gyerekek eddig mindenhol jól érezték magukat, mindenre kíváncsiak és fáradhatatlanok, így még nem mennek haza.

A C–épület egyik termében gombákat válogattak. Kisebbeket, nagyobbakat, több papírdobozra és tálcára valót. Megtudtuk, ezekből lesz nem sokára gombakiállítás az aulában. Néhány fajt sikerült felismernünk, de a többséget nem. Az egyik fekete színű gombáról kiderült, az a fekete trombitagomba, s annak ellenére finom és drága, hogy a külsejéből nem erre lehet következtetni. „Csak olyan gombákat szabad felszedni, melyeken a leírásában szereplő jegyek megtalálhatók. De egy fajtát sem könyvelhetünk el úgy, hogy az ehető vagy sem. Itt vannak például a tinórufélék, ezek egy része fogyasztható, egy része pedig nem.” – így hangzott a hevenyészett, kiállítás előtti, csak nekünk szóló „tanfolyam” anyaga.

„Mielőtt belépünk a terembe, kapcsoljátok ki a telefonjaitokat, bent ne csapjatok zajt és ne is fényképezzetek” – mondta a bemutató vezetője a helyiség ajtaja előtt várakozóknak.

A neurobiológiai laboratóriumban epilepsziás patkányokat vizsgálnak. „Az emberek többsége az úgynevezett nagyrohamos epilepsziát ismeri, ami ájulással, görcsökkel, habzó szájjal jár. De az is epilepszia lehet, ha például az órán elbambul a diák. Mindössze az látható rajta, hogy megremeg a szemhéja, az ujja, majd filmszakadás, és azt még érzékeli, hogy a tanár felírja a táblára egy mondat első betűjét, de a következő képe már az, hogy pontot tesz a végére. Ezeket a kis rohamokat vizsgáljuk, hiszen felnőtt korra ezekből fejlődnek ki a nagyok. Az epilepszia kialakulásáról jelenleg nincsenek ismereteink, gyógyítani nem lehet, csupán kezelni. Kísérleteink során az epilepsziás patkányok koponyájába elektródákat ültetünk, majd kis sapka kerül az állatok fejére, s az ebben lévő csatlakozó segítségével továbbítjuk az EEG jeleket a számítógépbe. Olyan szereket adunk az állatoknak, amelyek a jövőben gyógyszerekké válhatnak.”

A legmodernebb eszközökkel felszerelt terhelésélettani laboratóriumban több vizsgálatot végeztek. A labor vezetője éppen azt ecsetelte, hogy a gépeket az oktatásban is használják. „Ma a testnevelő-edző szak valójában sportszak. A hallgatóknak meg kell ismerkedniük ezekkel a gépekkel is, hiszen munkájuk során használniuk kell majd őket.”

A laboratóriumban EEG és EKG felvételeket készítettek, értékeltek. A terheléses vizsgálatokkal kapcsolatban valaki megjegyezte, a labdarúgóknak szerződéskötés előtt át kellene esniük egy ilyen vizsgálaton. Sajnos, ez ma még álom. A laborvezető némileg pozitív hangulatot adva a diskurzusnak elmondta, a Haladás már felismerte a vizsgálat jelentőségét, az ő játékosaikon elvégzik a vizsgálatot. Szerencse, hogy Szombathelyen van erre lehetőségük.