kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél : VII. évfolyam, 43. szám (2010. október 01.)

VII. évfolyam, 43. szám (2010. október 01.)

Kleinhappel Miklós  2010.10.01. 20:25

A teljes szám az NYME SEK honlapján érhető el!


NYME SEK HÍRLEVÉL

VII. évfolyam 43. szám 2010.10.01.


Köztársasági ösztöndíjasok lettek (képgalériával)
     Ebben a tanévben a Savaria Egyetemi Központ három karának 15 hallgatója vehetett át köztársasági ösztöndíjat. Az átadóünnepséget kedden tartotta az intézmény. Ezen dr. Czetter Ibolya, a SEK elnökhelyettese hangsúlyozta, a köztársasági ösztöndíjak átadási ünnepsége ugyanolyan rangos esemény az intézmény életében, mint a tanévnyitó és a diplomaosztó. Az elnökhelyettes elmondta, hogy a felsőoktatási intézmények számára a kiemelkedő teljesítmény és tudás elismerése rendkívül fontos. Megemlített egy interneten található videót, amelyből kiderül, egy az ELTE-n, valamint a Műszaki Egyetemen oktatók és hallgatók részvételével elvégzett vizsgálat alapján (is) elmondható, hogy Magyarország a féltudásúak paradicsoma. A korrupció és a kontraszelekció pedig tovább erősíti ezt az állapotot. A köztársasági ösztöndíjasok viszont példaként állhatnak hallgatótársaik előtt, hiszen tudásukkal értek el kiemelkedő eredményt. A köztársasági ösztöndíjat az egyes felsőoktatási intézmények  államilag támogatott teljes idejű alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatóinak 0,8 százaléka kaphatja meg. Azok a diákok, akik nem csak kiváló tanulmányi eredménnyel büszkélkedhetnek, hanem kiemelkedő közösségi munkát is végeznek. Az ösztöndíj két félévre szól, összege december 31-ig havonta 34 ezer forint (2011 első hat hónapjára vonatkozóan az adott évre szóló költségvetési törvényben meghatározott összeg egy tizede). A Bölcsészettudományi Karról Bokányi Adrienn, Szabó Renáta, Bősze Vivien, Pék Adrienn, a Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Karról Jandrasits Andrea, Fekete Tímea, Lakics Nóra, Tauker Márta, Hegyi Tamás, a Természettudományi Karról pedig Kéri Péter, Tóth Gábor, Gacs Alexandra Mariann, Kopecskó Zsanett, Kassai István és Halász Tamás részesült az elismerésben. A Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatói közül az intézmény tíz karáról ebben a tanévben 51-en kapnak köztársasági ösztöndíjat. Az ünnepségen készült fotók a
http://www.sek.nyme.hu/szki/NYME%20SEK%20KPTR/Forms/AllItems.aspx?RootFolder=%2Fszki%2FNYME%20SEK%20KPTR%2F2010%2FK%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1gi%20%C3%B6szt%C3%B6nd%C3%ADj%20%C3%A1tad%C3%A1si%20%C3%BCnneps%C3%A9g%20%2809%2E%2028%2E%29&View={84F047D4-F770-4DEE-9DB1-C55FE7A7ECAE} címre kattintva elérhetők.    

(Merkler Nikolett – Kleinhappel Miklós)


Elismerés dr. Gál Lászlónak
     Dr. Gál Lászlót címzetes főiskolai tanárrá nevezte ki a Magyar Táncművészeti Főiskola (MTF). A kinevezéssel intézményünk egykori főigazgatójának vezetői és képzésszervezési munkáját ismerték el. Dr. Gál László a vasi megyeszékhelyen 1998 óta irányítja az MTF kihelyezett tagozatát, ekkor hirdetett táncpedagógus képzést a két intézmény. A szakember 2007-től a képzés vezetője (e munkájáról most leköszön). Az elmúlt 12 évben a szakmódszertani tárgyakat kivéve szinte az összes elméleti és pedagógiai tanegységet a szombathelyi oktatók tanították. Ehhez dr. Gál László (és Antal László) munkája elengedhetetlen volt. A kifutó pedagógusképzést idén ősszel Szombathelyen is a táncos- és próbavezető szak váltotta fel. A címzetes főiskolai tanár a sikeres akkreditációs eljárás érdekében is kamatoztatni tudta sokrétű tapasztalatait.

(Kleinhappel Miklós)


Szaharai vízkutatással kezdődik a programsorozat
     A Vízkutatás a Szaharában című elődással kezdődik a Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi Csoport őszi programsorozata. Október 5-én 18 órakor a C–épület földszinti előadótermében dr. Benkó Zsolt élménybeszámolóját lehet meghallgatni. A szombathelyi meteorológiai csoport az előadást a Magyar Földrajzi Társaság Nyugat-magyarországi Osztályával szervezi. Ezt követően November végéig öt előadást lehet meghallgatni. Dr. Tar Károly és dr. Puskás János A potenciális szélenergia és az időjárási frontok kapcsolata Magyarországon, Nagy Katalin Meteorológia a vízügyi ágazatban, Tóth Zsombor Kis ország Európa “trónján”, Kúti Zsuzsanna Klímaváltozásról mindenkinek, dr. Bukovics István A klímaváltozás lehetséges hatásai és a lakosságot érintő katasztrófavédelem címmel osztja meg gondolatait az érdeklődőkkel. Az előadások idejéről és helyéről a későbbiekben tájékoztatjuk olvasóinkat.

 

(Kleinhappel Miklós) 

 

 

 

 
Naptár
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-