kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél
NYME SEK (korábbi BDF) Hírlevél : VII. évfolyam, 50. szám (2010. november 05.)

VII. évfolyam, 50. szám (2010. november 05.)

Kleinhappel Miklós  2010.11.05. 16:48

A teljes szám az NYME SEK honlapján érhető el!

 

NYME SEK HÍRLEVÉL

VII. évfolyam 50. szám 2010.11.05.


Kultúra és film Oroszországból 
       
Néhány héten belül immár a második jelentős szlavisztikai rendezvénynek ad otthont a Bölcsészettudományi Kar. November 8. és 12. között az Orosz kultúra és film hete keretében minden nap 17.30-tól sok máson kívül előadások, filmvetítések, kiállítás várja az érdeklődőket. 8-án az ünnepélyes megnyitón prof. dr. Gadányi Károly, a SEK elnöke, Horváthné dr. Molnár Katalin, a BTK dékánja és Szergely Vlagyimirovics Borozgyin, az Orosz Föderáció kulturális attaséja, az Orosz Kulturális Központ igazgatója köszönti a résztvevőket. Ezt követően a Ladanka népi együttes ad műsort, s a mai Oroszországról szóló kiállítás nyílik, ínycsiklandozó étkeket kínáló fogadással körítve. Később a mai orosz filmművészetből Mihail Viktorovics Alekszejev ad ízelítőt, ezt követően pedig a Puskin – Az utolsó párbaj című filmet vetítik. 9-én dr. Fresli Mihály egyetemi docens arról beszél majd, kanonizálható-e Sztálin, ezután az Ajándék Sztálinnak című film pereg a vásznon. 10-én a kortárs orosz politikát és társadalmat Szilágyi Ákos író, költő, kritikus mutatja be. E nap filmje Az admirális. 11-én Geréb Anna filmtörténész, kritikus az orosz film polgári hagyományairól szóló prezentációját követően A Nap háza című mozié lesz a vászon. 12-én Varró Attila filmkritikus előadásában a kortárs orosz populáris filmről szól, a rendezvényt a Fekete villám, avagy zúg a Volga című alkotás zárja. Az Orosz kultúra és film hetét az Orosz Kulturális Központ, a Bölcsészettudományi Kar Szláv–Filológiai Intézet, az Örökmozgó Művészmozi, valamint az Agora Kulturális és Turisztikai Központ szervezi. Részletes program a
http://www.sek.nyme.hu/Events/Attachments/611/szorolap_jav.pdf címen.      

(Kleinhappel Miklós)


Nemzetközi konferencia a régió környezeti állapotáról
       A nyugat-dunántúli régió környezeti állapotának eddigi legteljesebb képét kívánja összeállítani nemzetközi konferenciája segítségével a Természettudományi Kar Kémia és Környezettan Intézeti Tanszék. A rendezvény ideje november 11. és 12., helye a Megyeháza. A konferencia egyrészt lehetőséget kíván adni a régióban tevékenykedő kutatóknak, államigazgatási szereplőknek, hogy bemutassák az országrész környezet- és természetvédelmi állapotát, ráirányítsák a figyelmet az ezekkel kapcsolatos problémákra, valamint megoldási javaslatokat tegyenek. Másrészt a szimpózium fórumot akar teremteni a tudományos és az államigazgatási szervezetek közötti párbeszéd megkezdésének érdekében. A szakemberek a környezet- és természetvédelmi adatokból (az országban egyedülálló) internetes adatbázis létrehozását és működtetését tervezik. A konferencia első napja a plenáris ülésé és a poszter szekcióé. Előadás hangzik el többek között Környezetünk jelene és jövője, Sugárzások hatásai a környezetünkben, Civil válaszok a határon átnyúló környezeti problémákra címmel. Másnap három szekcióban folytatódik a diskurzus. A program a
http://www.bdf.hu/ttk/fldi/iborzsak/Dokumentumok/konferencia/PROGRAM_konferencia.pdf címen elérhető.

(Kleinhappel Miklós) 

 


Együttműködik az NYME és az Apple
       Oktatási, stratégiai együttműködést kötött az Apple hazai képviseletével a Nyugat-magyarországi Egyetem. Ennek eredményeképp az intézmény csatlakozott az Apple on Campus elnevezésű programhoz, aminek keretében az egyetem oktatói és hallgatói 10 százalékkal olcsóbban vásárolhatják meg az Apple-termékeket (kivéve az iPod-családba tartozókat), folyamatosan kipróbálhatják a cég termékeit, előadásokon és tanfolyamokon ismerkedhetnek meg annak hardver és szoftver technológiájával. Az Apple akkreditált képzési központot alakít ki az NYME-n, egyebek mellett kép menedzsment, DVD szerkesztő, digitális hang- és zeneszerkesztő professzionális szakemberek képzésébe fog. Az együttműködési megállapodás a

http://info.nyme.hu/fileadmin/dokumentumok/eik/nyme_apple.pdf címre kattintva olvasható.

(Kleinhappel Miklós)  

 


Gólyabál: jövő héttől lehet jegyet vásárolni
       November 10-től lehet jegyet vásárolni a Savaria Egyetemi Központ idei Gólyabáljára a C–épület aulájában. Elővételben az elsőévesek 1300, az egyetemisták 1800 forintért válthatnak belépőt. Másoknak 2500 forintba kerül majd a bálozás. Aki nem szerezte be előre a jegyét, annak a rendezvény helyszínén is lehetősége lesz megvásárolni, a fenti kategóriáktól függetlenül 2500 forintért. A Gólyabálnak a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is az Agora–Művelődési és Sportház ad helyet. A bál november 19-én 21.15-kor a Dinamik Rock ’n Roll Klub nyitótáncával kezdődik. Ezt követi a gólyaavató, majd 22 órától Péterfy Bori és a Love Band ad élő koncertet. Az éjféli tombolasorsolás után a Juice nosztalgiazenekar és Szandi gondoskodik majd a hajnalig tartó szórakoztatásról.

 

(Kleinhappel Miklós)

 
Naptár
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-