Nem tudok egyetlen dolgot megnevezni, ami azt hiszem, szerencsés. Jó, hogy nem csak egy-egy valami okán dobban meg a szívem, hanem sok-sok apróság képes arra, hogy boldog perceket szerezzen. Az apró örömökből sokkal hosszabb ideig tudok építkezni, mint abból, ami valami komoly.

Így hát elég hosszú lenne a listám, ha 2010 kis csodáit kellene felsorolnom. Ugyanilyen hosszú lenne persze az is, ha a bosszúságokat, de szerencsére ezekkel nem vagyok hajlandó perceknél tovább foglalkozni; általában sikerül is.

Tehát a lista – hogy csak az utóbbi hetekből említsek néhányat.

Jó volt, hogy az új Stephen King-novelláskötetet olvasva rádöbbentem, az író 33 évvel (és vagy 70 könyvvel) első nagy sikert aratott regénye, a Carrie megjelenése óta is ugyanolyan élvezetes műveket produkál, mint eddig. Szeretek kitartani valami/valaki mellett.

Jó volt, hogy ma egy lány azt mondta, örül, hogy olyan odaadó vagyok.

Jó volt, hogy Sz., akit még az egyetemről ismerek, éppen annyira közel áll hozzám, mint évekkel ezelőtt, még ha jó ideje Szombathely–Sopron távolság választ is el minket egymástól. Vagy talán még közelebb?

Jó volt az általam egyébként nem túlságosan kedvelt Tóth Gabi fellépése az X-faktorban.

Jó volt, hogy idén is sikerült olyan cikkeket megírnom, melyek készítése varázslat volt, ugyanazt a lelkesítő érzést okozták, mint amit akkoriban okozott az írás, amikor bő egy évtizeddel ezelőtt még a mainál is kezdőbb voltam a szakmában.

Jó volt, hogy az irodába kaptam egy új számítógépet nyomtatóstól, erősítőstől, hangfalastól, ami nagyban megkönnyíti a munkámat, s nem mellesleg az utóbbi kettő segítségével egészen kiváló minőségben tudok zenét hallgatni – a zene is ugyanolyan varázslat, mint az írás.

Jó volt, hogy sokszor kellettem és sokszor nem kellettem, illetve, hogy sokszor kellettek és sokszor nem kellettek.

Jó volt, hogy korábbi egyetemi tanáraim egyike ismerősnek jelölt a Facebook-on. Nem tartom túl sokra a közösségi oldalakat, de ebben az esetben azt mondtam, megérte, hogy regisztráltam. Pedig biztosan nem én vagyok az, akire úgy emlékszik, mint az egyik legjobb, legszorgalmasabb diák, sokkal inkább az utóvizsgákról ismer. Ő viszont – bárminemű hízelgés nélkül – kiváló tanár, és nagy kár, hogy már nyugdíjba vonult.