kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kriminovellák
Kriminovellák : Behálózva

Behálózva

Kleinhappel Miklós  2005.08.27. 16:16

Sose adják a fejüket arra, hogy bűnözővé válnak! Higgyék el, nem éri meg. Én csak tudom, nekem aztán elhihetik: most itt ülök a zárkámban ( nem az a kicsi, huzatos, patkányokkal teli fajta, amiben csak egy priccs van elhelyezve, de azért ha összehasonlítom azzal a házzal, amiben eddig laktam, a szívem kibírhatatlanul sajogni kezd ) és egyre csak azt számolom, mikor kerülök végre ki. Jó sokára. Minél régebb óta vagyok itt, annál inkább úgy érzem, egyre távolabb kerül az az időpont. Hogy mire gondolok, míg ülök és a napokat, órákat, még a perceket is számolom? Csak arra tudok gondolni, hogy jól ráfáztam. Mintha a cellám rácsa még a kellemes gondolatoknak is útját állná, kívül rekesztené őket. Léteznek egyáltalán kellemes gondolatok egy börtönben ülő rab számára?

    Ha körülnézek a cellámban ( mindössze néhány négyzetméternyi a birodalmam ), nem látok mást, csak a rácsot, a fehérre meszelt falat, egy WC kagylót, egy mosdót törölközőtartóval, egy asztalt székkel és egy priccset. A meszelt falon, mint sok - sok paca a hófehér papíron, legyek, szúnyogok és pókok maradványai - a cella előző lakói nem tétlenkedtek, ami a hivatlan albérlők elpusztítását illeti. Emlékszem, amikor először eszembe jutott, hogy valójában én sem vagyok más, mint egy agyoncsapott szúnyog egy hófehér falon, hátborzongatóan felnevettem. Olyan nevetés volt ez, amit az ember akkor hallat, amikor kínjában már ( férfiasság ide vagy oda ) elbőgné magát, akár egy kisgyerek. Tehát remek társaságban vagyok.                     

    Sose adják a fejüket arra, hogy bűnözővé válnak! Persze tudom: ha valaki azon töri a fejét, hogy holnap kirámol egy bankot, az annak ellenére ki fogja rámolni, hogy én most itt a sanyarú börtönéletről beszélek. Mert ő nem kerülhet ilyen helyzetbe, gondolja. Ő nem fogja elszúrni. Neki sikerülni fog. De belegondolt valaki már abba, hogy rossznak mondott közbiztonság ide vagy oda, a bűncselekmények nagy részét felderítik? A bűnözőket pedig rács mögé dugják? Én mint említettem, másra sem tudok gondolni. Csak ülök itt, ilyesmikre gondolok és a cella egyik sarkát bámulom. Nem tudom, melyik a legrosszabb, de ha sorrendet kell felállítanom, az attól kezdve a következő lenne: a cella egyik sarkát bámulom, itt ülök, arra gondolok, hogy elszúrtam a balhét. Első hallásra talán kicsit furcsa ez a sorrend. Több kérdésük is lehet:

    1. Miért bámulom a cellám egyik sarkát?

    2. Mit bámulok ott?

    3. Miért ez a legrosszabb annak ellenére, hogy börtönben vagyok?

    Minden kérdés jogos, és mindegyikre meg is kapják majd a választ, miután elolvasták ezt a történetet. Úgy döntöttem, leírom, ami velem történt ( történik ), talán így könnyebb lesz elviselni az egészet. Mert ha nem, úgy érzem hamarosan megőrülök. Az az átkozott sarok...

 

*                    *                    *

 

A nevem Martin O'Donnell. Harminchárom éves fehér bőrű férfi vagyok. Amióta az eszemet tudom, abból tartom fenn magam, hogy különböző elektronikai cikkeket lopok el és adok tovább. Televízió, videomagnó, számítógép, bármi érdekel, amiből hasznot tudok húzni. Miért adtam a fejem arra, hogy így keressem a kenyerem? Egyszer megpróbáltam, annyi pénzt kerestem vele, amit az akkori munkahelyemen három hét munka eredményeként kaptam meg és megtetszett. Csak így egyszerűen. Tudom, egyáltalán nem romantikus a történet, talán kiszínezhettem volna egy kicsit, tekintettel arra, hogy most tulajdonképpen egy kriminovellát írok, ha az a rendkívül kellemetlen szituáció áll is fenn, hogy én vagyok a főszereplője. De ha arra a bizonyos sarokra gondolok, csak az a cél lebeg a szemem előtt, hogy minél gyorsabban leírjam a sztorit mellébeszélés, színezés nélkül. És mindig arra kell gondolnom. Ha a gondolataim rövid időre véletlenül másfelé járnak ( szintén szörnyű utakon, de a legszörnyűbbhöz képest ezek csak sétagaloppnak tűnnek ), valami olyan erővel tereli arrafelé őket, aminek nem tudok ellenállni. És mondjak valamit? Talán nem is akarok. Talán sokkal könnyebb lenne, ha összekötném a lepedőmet, a párnám és a takaróm huzatát és felkötném magam egy arra alkalmas csőre. Talán fel sem tűnne egy újabb tetem a sok falon éktelenkedő között. De tudják mi történne ekkor? A sarokban az a valami nem hagyná. Biztos vagyok benne, hogy nem engedne el ilyen egyszerűen. Valami biztosan balul ütne ki: egy őr felfedezné, mire készülök, túl gyenge lenne a lepedőből és a huzatokból rögtönzött kötél vagy épp a cső, amire fel akarnám lógatni magam... Egyszer már megpróbáltam megszabadulni tőle. Nem sikerült. Most már addig velem marad, amíg itt leszek. Hacsak ki nem találok valamit, hogy ne keserítse tovább az életem. De pillanatnyilag semmilyen ötletem sincs.

    De folytassuk ott, ahol abbahagytam: abból éltem, hogy elektronikai cikkeket loptam el és adtam tovább. Jól ment az üzlet, mindig biztosra mentem, sosem hibáztam. Egészen addig a napig. Az az akció is úgy zajlott, mint az összes többi: a fickó, akinek az árut rendszerint továbbadtam, felhívta a figyelmem egy címre.

    - Pénzes a pasas - mondta a nagydarab, mindig izzadságszagot árasztó orgazda. - Van két nagy értékű laptopja, azokban pedig értékes informciók.

    A fickó miután ezt kimondta, megnyalta a szája szélét. Mint a szakács, aki valami különösen finomra sikeredett remekművét kóstolta épp meg.

    - Riasztók, egyéb biztonsági berendezések? - kérdeztem.

    - Az emberünk nem nagyon ad a biztonságra. Úgy hiszi, elég, ha magas kerítések védik a birtokát.

    - Más?

    - Van néhány hóbortja. Ne lepődj meg, ha a házban találsz néhány terráriumot bennük kígyókat, pókokat.

    Biztosítottam hát az orgazdát, hogy rövidesen megkapja az árut. ,,Munkatársamnak" egyébként igaza volt, valóban könnyedén bejutottam a házba. Késő este lévén csak az elemlámpám volt az egyetlen fényforrás. Az egyik laptopot a földszinten, a dolgozószobában találtam meg, a másikat az emeleten, az egyik hálószobában. Az emeletről tartottam lefelé a kezemben az egyik számítógéppel, amikor elvétettem az egyik lépcsőfokot. Megcsúsztam, egy pillanatig úgy éreztem, elveszítem az egyensúlyomat és lezuhanok a lépcsőn, de aztán sikerült annyira úrrá lennem a mozdulataimon, hogy a zuhanás helyett csak lecsúsztam azon a körülbelül tíz lépcsőfokon, ami még hátra volt a földszintig. A laptopot úgy szorítottam, mintha azon múlna az életem, eldobom - e vagy nem, ezért az elemlámpára már nem maradt energiám. Az kirepült a kezemből. A csendben olyan zajjal ért földet, mintha egy mázsás súlyt ejtett volna le valaki. Nem figyeltem rá, továbbra is azzal voltam elfoglalva, hogy miután lecsúsztam a lépcsőn, meg tudjak állni a lábamon. Valamibe belerúgtam, talán egy asztal volt, vagy egy állvány... nem tudtam, ugyanis nem láttam semmit, olyan sötét volt. Csak azt éreztem, hogy jó nagyot taszítottam rajta. Ekkor tudatosult csak bennem, hogy az elemlámpa már nem világít. A következő pillanatban valami - az asztal vagy az állvány - felborult, üvegcsörömpölést hallottam. Valami széttört. Ha a lámpa olyan zajjal ért földet, mintha egy mázsás súly esett volna a padlóra, ennek a valaminek a csendben olyan hangja volt, mintha maga a ház dőlt volna össze. Egy pillanatig képtelen voltam megmozdulni. Csak álltam a sötétben a laptopot szorongatva és pörgött az agyam. Mit törhettem össze? Mi... Úristen! A gondolat úgy hasított belém, mint éles fejsze a kivágandó fába. Lepergettem magamban az emeletre vezető utat: lassan haladtam a lépcső felé. Lámpám fénypászmája a feljáró jobb oldalán egy állványon álló terráriumot fogott be. Pókok voltak benne. Nem számoltam meg mennyi, lehettek legalább hárman. Van néhány hóbortja. - visszhangoztak a fejemben az orgazda szavai. - Ne lepődj meg, ha találsz néhány terráriumot, bennük kígyókat, pókokat. Rázni kezdett a hideg, remegni kezdtek a lábaim. A pókok kiszabadultak és én ott álltam közvetlenül az összetört terrárium mellett.

 

*                    *                    *

 

Voltak már olyan helyzetben, hogy azt gondolták, a következő pillanatban meg fognak halni? Érezték már a halálfélelmet? Bénultak már meg úgy a rémülettől, hogy bármennyire is szerették volna, nem bírtak megmozdulni? S bár ez a bénultság csupán egyetlen másodpercig tartott, tíz percnek tűnt? Mert én így éreztem magam akkor este ott a sötétben. Láttam magam előtt, ahogy a pókok ( nem három, öt, tíz, több tucat ) megindul felém, elérnek, rám másznak. Láttam, ahogy halálra csípnek és holtan rogyok össze. Biztos voltam benne, hogy azok az állatok nem ártalmatlan házipókok. Valószínűleg trópusi fajták, valószínűleg halálos a csípésük, gondoltam. Bár titkon reménykedtem, hogy gondolataim teljesen rossz úton járnak, a legrosszabbra kellett felkészülnöm. Veríték öntötte el a testem, mintha egy szaunában izzadtam volna. Nem tudom, csak a képzeletem játszott - e velem, vagy valóban jól hallottam, ahogy valamik össze - vissza mászkáltak a padlón? A pókok! Nem ismerem a pókok szokásait, de azt tudom, ha egy darázsfészket megbolygat az ember, a darazsak nem kímélik az illetőt...

    Eszembe jutott valami: ahogy az emeletre vezető lépcső felé tartottam, mintha láttam volna a falon egy villanykapcsolót. Ha lámpát gyújtanék, igaz, megnőne annak a kockázata, hogy lebukom, de talán nagyobb esélyem lenne pókcsípés nélkül ( élve ) megúsznom ezt az akciót, gondoltam. Megkereshettem volna az elemlámpát is, de számításba véve, hogy talán keresztül kellene csúsznom - másznom érte a fél nappalit, míg rábukkannék, ez nem tűnt jó ötletnek. Remegő kézzel tapogattam a falat ott, ahol a kapcsolót sejtettem, miközben az egyik kezemben a laptopot szorongattam. Hol a fenében lehet a kapcsoló? Egy szörnyű pillanatig azt gondoltam, nem a falon tapogatózok, hanem a padlón. Úgy kaptam el a kezem, mintha valami forrót érintettem volna. A következő nekifutásra aztán sikerült végre felkapcsolnom a lámpát. Illetve... Olyan kapcsolója volt, amelyikre ha az ember ráhelyezi az ujját, fokozatosan erősíti a fényt a helyiségben. Fokozatosan és lassan. Minden ember életében van olyan esemény, amiről azt mondja, mikor megtörtént vele, úgy érezte, soha nem múlt még lassabban az idő. Nos az enyémben ez a néhány másodpercnyi idő volt az. Mert valójában néhány másodperc volt csak, de én úgy éreztem, éveket öregedtem ez alatt az idő alatt.

    A fény lassan, egyre jobban birtokba vette a nappalit. Egyre csak azt vártam, mikor csíp meg valamelyik pók, amiért felforgattam az életét. De azon kívül, hogy a helyiségben világos lett, semmi sem történt. A padlón sem az összetört terrárium környékén, sem máshol nem láttam a pókokat. Benéztem az asztal alá, a székek alá, semmi. És ami a legfontosabb volt, rajtam, a ruhámon sem mászott egyetlen állat sem! Kicsit megkönnyebbültem. Néhány pillanat kellett csak ahhoz, hogy felkapjam a padlóról az elemlámpát és az asztalról a másik laptopot. Lekapcsoltam a villanyt, felkattintottam a lámpát és iszkoltam is kifelé a házból. Láttam magam előtt, ahogy a házigazda épp akkor hajt be a kocsijával a birtokára, amikor én felkapcsoltam a villanyt. Mostanra talán már értesítette is a rendőrséget! De ezzel nem volt szabad törődnöm, akár felfedeztek, akár nem.

    Nem fedezte fel senki, hogy a házban jártam. Ugyanolyan simán kijutottam a birtokról, mint ahogy be tudtam jutni. Vezetés közben tört rám az a feszültség, amit addig kisebb - nagyobb sikerrel el tudtam fojtani: kormányzás közben úgy remegett a kezem, mintha akkor ültem volna először volán mögött. Valószínűleg ezért állított meg az a két rendőr. Tudtam, hogy nem azért, mert épp néhány perce törtem be valahova, hiszen már akkor is itt voltak és autókat meszeltek le, amikor a ház felé tartottam. Ellenőrizték a papírjaimat, megfújattak velem egy szondát, és már elengedtek volna, amikor az egyik azt mondta:

    - Na nézd csak, mi mászik az ülésen! - és az anyósülésre mutatott.

    Társa is, én is odanéztem... és meghűlt bennem a vér. Egy pók volt! Egy olyan pók! Tudtam, ha csak néhány pillanatra láttam is, amikor az elemlámpával a terráriumba világítottam. Megijedtem, halálra rémültem, de nem azért, mert arra gondoltam, az állat lebuktathat. Arra gondoltam, amire a házban is nemrég: a darazsak nem hagyják megtorlatlanul, ha megbolygatják a fészküket... Nem, egyáltalán nem a rendőrök miatt aggódtam. Ezek csak zsaruk, gondoltam. Nem biológusok. De az egyikük - amelyik az előbb is szólt - konyíthatott valamit a dologhoz, mert így folytatta:

    - Ebből a pókból csak Mr. Leerynek vannak példányai az egész államban - mondta. Előhúzta a fegyverét, rám szegezte. - Hogy került magához?

    A többi félelmetesen gyorsan zajlott: átkutatták a kocsit, megtalálták a két laptopot, telefonáltak néhányat, én meg a rács mögött találtam magam. Néhány nap múlva megtudtam, hogy az orgazda és még néhány ember is lebukott velem együtt. Alapos munkát végeztek a zsaruk.

    Hát ennyi a történet. Hogy még nem kaptak választ néhány kérdésre? Semmivel sem maradok adósuk, ne aggódjanak. Cellámnak arra a sarkára nézek. Hátborzongató érzés. Most, hogy leírtam, ami történt, semmivel sem könnyebb. Figyelem a sarkot, a pókhálót és remegni kezd a kezem, miközben írok. Mint minden este, ma is el fogom pucolni onnan azt a pókhálót. És mint minden reggelre, a holnapira is ugyanúgy találok majd egy újabbat, mint ahogy az eddig is történt. És mint minden éjjel, a main is hallani fogom, ahogy mintha kis szőröcskés lábak mászkálnának a padlón, a falakon, miközben az ágyamon ébren forgolódom. Sosem láttam még a cellámban egyetlen pókot sem. Az egész börtönben nem láttam egyet sem. Mégis, mintha ez a börtön valójában a pókok lakhelye lenne.

    Mire gondoltam akkor, amikor azt írtam, hogy korábban már megpróbáltam megszabadulni  pókoktól? Néhány héttel ezelőtt átkértem magam egy új cellába. Nem engedélyezték, mire kiborultam és kétségbeesésemben dühöngeni kezdtem. Az egészségügyi részlegen tartottak néhány napig ( az ágyamból tökéletes rálátásom volt a helyiség egyik sarkára, a sarokban annak ellenére minden éjjel megújuló pókhálóra, hogy azt esténként ugyanúgy, mint a cellámban, eltüntettem ), majd az orvos javaslatára mégis másik cellába helyeztek. Ide is követtek.

    A sarokban ott van a legújabb pókháló, ami tegnap éjjel készült. Eldöntöttem, holnap már nem tüntetem el. Nem, ezután soha. Tudom, hogy így holnapután reggelre kicsit nagyobb lesz a háló. Minden nappal kicsivel nagyobb részét foglalja majd el a cellámnak, míg be nem kebelez. De ezt csak én látom majd, senki más. Mert nem hisznek nekem. Azt is tudom, miért: mert ebben a börtönben nincsenek elítéltek ( rajtam kívül természetesen ), nincsenek fegyőrök. Csak azok vannak. Az esküdtek a tárgyaláson, a bíró... mind - mind azok voltak. Pókok. Átkozott pókok. Nem, nem őrültem meg! Vagy ha aki most ezt olvassa, azt hiszi, hogy igen...

    Csak pókok.

    Az egész világon.  

 

 

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak