kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kriminovellák

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Kis hamis

Kleinhappel Miklós  2005.12.24. 09:09
A férfi érkezését a vegyeskereskedés ajtaja fölé szerelt csengő hangja jelezte. Hangtalanul mozgott a sorok között, amíg a pénztárpult mögött álló idős férfi az üzletben tartózkodó vevővel foglalkozott, ám közben minden apró rezdülésre figyelt. Még az egyik lámpa körül zümmögve repdeső rovar sem kerülte el a figyelmét. Levett valamit az egyik polcról és a kosarába tette. Majd miután a vásárló elhagyta a helyiséget, a pénztárhoz sétált.

A kölcsön visszajár

Kleinhappel Miklós  2005.11.24. 13:53
Kényelmes tempóban, ráérősen lépkedett a kapu felé; néhány perccel ezelőtt döbbent rá, hogy az ember bizonyos feladatok elvégzése után már megengedheti magának ezt a luxust. Útközben igyekezett eltávolítani nadrágjáról a rákerült földet - száraz volt az idei nyár, sárnak semmi nyoma, ezért néhány másodperc után elégedetten állapította meg, hogy az előbb végzett földmunkának alig-alig van látszata a ruházatán. Mintha csupán kertészkedett volna.

,,Holnap meg fog halni!"

Kleinhappel Miklós  2005.11.03. 14:16
Megcsörrent a telefon. Az asszony a konyhában tartózkodott, salátát készített az esti vacsorához. Lemosta és szárazra törölte a kezét, majd a falra szerelt készülékhez lépett és felvette a kagylót.

Benn a farkas

Kleinhappel Miklós  2005.10.12. 18:37
Az egyszerű zárszerkezet nem állta útját, a gyilkos szinte akadály nélkül jutott be a házba. Tudta, hogy az emeleten található hálószobába kell mennie, ezért tétovázás nélkül vágott át a nappalin a felső szintre vezető lépcső felé. Aprócska elemlámpája volt az egyetlen fényforrás; fénye a férfi lépéseinek ütemére ide-oda ugrált. Nem csapott zajt, hiszen puha talpú cipőjének köszönhetően még a lépteit sem lehetett hallani.

Nő a volánnál

Kleinhappel Miklós  2005.09.09. 12:16
,,- Ez egy piros lámpa volt!" Idegesen fordult hátra, hogy megnézze, minden rendben van - e azzal az autóval, amelyikkel az előbb kis híján összeütköztek. Még mindig ott állt a kereszteződésben. Szerencsére volt annyi lélekjelenléte a vezetőjének, hogy ijedtében nem egy lámpaoszlopnak vagy a járdára kormányozta a kocsit.

Életmentő találmány

Kleinhappel Miklós  2005.08.31. 16:03
A férfi észrevétlenül lopózott a háta mögé. Az egyik pillanatban még élvezte a kora őszi este minden ajándékát: az arcát símogató lágy, hűvös szelet, a tücskök kórusának énekét, a következőben apró darabokra tört az idill.

Behálózva

Kleinhappel Miklós  2005.08.27. 16:16
Sose adják a fejüket arra, hogy bűnözővé válnak! Higgyék el, nem éri meg. Én csak tudom, nekem aztán elhihetik: most itt ülök a zárkámban ( nem az a kicsi, huzatos, patkányokkal teli fajta, amiben csak egy priccs van elhelyezve, de azért ha összehasonlítom azzal a házzal, amiben eddig laktam, a szívem kibírhatatlanul sajogni kezd ) és egyre csak azt számolom, mikor kerülök végre ki. Jó sokára. Minél régebb óta vagyok itt, annál inkább úgy érzem, egyre távolabb kerül az az időpont. Hogy mire gondolok, míg ülök és a napokat, órákat, még a perceket is számolom? Csak arra tudok gondolni, hogy jól ráfáztam. Mintha a cellám rácsa még a kellemes gondolatoknak is útját állná, kívül rekesztené őket. Léteznek egyáltalán kellemes gondolatok egy börtönben ülő rab számára?

Rejtvény az egész világ

Kleinhappel Miklós  2005.08.19. 09:13

A kihallgatószoba mennyezetének két lámpája úgy világította meg a helyiség közepét, mintha az egy színpad lenne. Csak a sarkok maradtak félhomályban; az ablakon túl már jó ideje besötétedett.

A rendőrfeleség

Kleinhappel Miklós  2005.08.11. 08:16
,,A rendőrfeleségeknek két csoportja van: akiknek még él a férjük és akik már özvegyek."

Óh, azok a nyugodt nyugdíjas évek!

Kleinhappel Miklós  2005.08.04. 08:22
Wayne Skinner, az ékszerbolt tulajdonosa az aznapi újságot olvasta éppen. Ahogy a két férfi belépett az üzletbe, megszólalt a bejárati ajtó fölé szerelt kis csengő. Wayne letette az újságot és rájuk mosolygott.

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.