A szakács végzettségű elkövető tettéről néhány hónappal ezelőtt a Pandúr is beszámolt. Megírtuk: 2002. december 28-án a Vép és Tanakajd községek közötti területen vadászok emberi fejre bukkantak. Miután az áldozat összes szétszórt testrészét megtalálták, a boncolás megállapította, hogy a férfi brutális bántalmazás következtében lelte halálát, ami után a testét gyilkosa szakszerűen, az ízületek mentén feldarabolta. A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a nyomozást az ügyben, aminek következtében már december 30-án a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben tudatta, őrizetbe vettek egy vépi lakost, aki alaposan gyanúsítható avval, hogy ő követte el a szörnyű gyilkosságot.

    A 38 éves, szakács szakképzettségű, elvált családi állapotú T. K. őrizetbe vételének időpontjában nem rendelkezett állandó munkahellyel. Csekélyke jövedelemforrást csak az önkormányzat által kiutalt jövedelempótló támogatás jelentett számára. Korábban a Vas Megyei Vendéglátó Vállalat különböző vendéglőiben dolgozott szakácsként. A ’90-es évek közepén biztonsági őr képesítést szerzett. 2002 őszéig több munkahelyen dolgozott ilyen minőségben. Ezután alkalmi munkásként segédmunkával kereste meg a napi betevőre valót.

    1986-ban házasodott. A kapcsolatból három gyermeke született. T. K. italozó életmódja miatt azonban a bíróság 2000-ben felbontotta a házasságot. Ennek legfőbb oka az alkoholizáló családfő családjával szemben tanúsított durva magatartása volt. A férfi az ital hatása alatt nézeteltérésekbe torkolló, tettlegességig fajuló magatartását a család többi tagja ekkor már képtelen volt tovább tolerálni. A válás után a három gyermek az édesanyjuknál került elhelyezésre. A közös ingatlan az egykori házastársak között megosztásra került. Az asszony 2002 őszén megállapodást kötött korábbi férjével, aminek értelmében T. K. tulajdoni illetőségét 1 millió forint készpénz ellenében magához váltotta. Így az ingatlan kizárólag az ő tulajdonába került (a vádlott, miután volt házastársától átvette az 1 millió forintot és elköltözött a közös ingatlanból, a pénz egy részét játékgépeken eljátszotta. A maradék mintegy fél millió forintnyi összeget egy általa megnevezni nem kívánt hölgynél helyezte el.). Ezzel egyidejűleg a volt férj tartásdíj-fizetési kötelezettsége megszűnt, aki 2002 novemberében elköltözött az általa hat, hét éve ismert H. L. sértett családi házába.

    H. L. 2001 márciusától élt külön a családjától. Házasságának felbontása folyamatban volt. A Szombathelyi Bíróság határozata szerint a bíróság ideiglenes intézkedéssel H. L.-nét kizárólagos használattal jogosította fel a Vép, Ady út 14. szám alatti házas ingatlan használatára, és kötelezte a férfit, hogy bocsássa felesége birtokába azt. Az asszony korábban férje italozó életmódja miatt albérletbe kényszerült. Azóta a férj a házat egyedül lakta. Amikor szívességből befogadta a vádlottat, T. K. a bútorait a garázsban helyezte el, a ház egyik szobáját pedig kizárólagos használóként birtokba vette.

    H. L. korábban a helyi MOL-telepen dolgozott, ahol a vádlott ebben az időben kötelező szakmai gyakorlatát töltötte. Ekkor kerültek közelebbi kapcsolatba. A sértett korábban hivatásos katonatiszt volt, egészségügyi okok miatt azonban 11 hónappal a nyugdíjazása előtt leszerelték. Biztonsági őri foglalkoztatása is alkoholizáló életmódjának köszönhetően szűnt meg.

    Miután T. K. H. L.-hez költözött, gyakorta főzött kettejük számára, és a megélhetéshez, a ház fenntartásához maga is hozzájárult.

    De mi is történt pontosan a gyilkosság napján? 2002. december 17-én korán reggel H. L. a Rákóczi úti kocsmába ment, ahonnét 7.30 körül tért vissza. Ezután a két férfi megreggelizett, majd a sértett újra elhagyta a házat. Útja ezúttal egy másik kocsmába vezetett, ahonnan erősen ittas állapotban dél körül ért haza. T. K. délelőtt ebédet főzött, nem mozdult ki a lakásból. Ebéd után mindketten lepihentek. Majd a vádlott többször is a kocsmába ment, két literes flakonban bort vitt haza. Ebből mindketten fogyasztottak. T. K. a délelőtt folyamán diótörésbe kezdett, amit délután is folytatott. Ehhez egy fél kilogramm súlyú, a fejrész egyik végén tompa négyszögletű, a másik végén élben, hegyben végződő kalapácsot használt. Diótörés közben körülbelül másfél órai alvás után a két férfi a konyhában egymással szemben ült és borozgattak. A laboratóriumi vizsgálat eredménye szerint T. K. az elfogyasztott szeszesital hatására 17.30. körül 0,61-0,73 ezrelék etilalkohol koncentrációnak megfelelő, igen enyhe fokú alkoholos befolyásoltság alá került. A sértett ma már meg nem állapítható mértékű, de a közepest meghaladó ittasság állapotában volt. Beszélgetés közben H. L. a családjára terelte a szót, a feleségét kurvázni kezdte. Emiatt T. K. figyelmeztette és társa családjának védelmére kelt. Tudni kell, hogy a két férfi feleségei unokatestvérek. A vádlottnak H. L. felesége mindig is szimpatikus volt. Korábban is volt már példa arra, hogy H. L.-al szemben a vádlott a sértett feleségének védelmére kelt. Ezen a napon azonban nem végződtek ilyen békésen az események. A kialakuló szóváltás során a későbbi áldozat elmondta: feleségének nem lesz bátorsága kitenni a lakásból, mert ebben az esetben az asszony meghal. T. K. visszautasította ezeket a szavakat, ami H. L.-t különösen érzékenyen érintette, hiszen –mint mondta- éppen ő volt az, aki befogadta őt, ezért ne védje a feleségét. Közben mindketten felálltak, miközben a diótöréshez használt kalapácsot a vádlott a padlóra tette. Az ittassága miatt mozgásában szemlátomást erősen akadályozott, imbolygó testhelyzetű sértett T. K. felé indult, nekitántorodott, majd két kézzel megfogta a nyakát. A férfi lefejtette a nyakáról a másik kezeit, majd belökte társát a konyhából közvetlenül nyíló szobába. Ezután nyomban felvette a nem sokkal korábban a padlóra tett kalapácsot és a szobából kifelé induló H. L. felé lépett. A sértett újra megkísérelte megfogni a torkán, de T. K. oldalra lépett és a jobb kezében lévő kalapáccsal nagy erővel H. L. tarkójára ütést mért. Az ütés következtében a sértett felnyögött, majd eszméletét vesztve az akkor már a heverő előtt álló vádlott felé zuhant, aki ellépett előle, így a test arccal a heverőre zuhant. A vádlott ekkor egyre fokozódó, majd kirobbanó dühindulati állapotban a kalapáccsal további, legalább hét, nyolc ütést mért a másik koponyájára. A tárgyaláson elmondta, addig ütött, amíg el nem fáradt a keze, a sértett meg sem próbált védekezni, de erre esélye sem volt. A bíróság előtt külön kiemelte, hogy amikor a másik először megragadta, azt gondolta: ,,elég volt ebből a szemétből, H. L.-t meg kell ölnöm”. A nagy erejű ütések következményeként a sértett koponyája több helyen beszakadt, abból a vér sugárban fröcsögni kezdett. Emiatt a heverő melletti fal, a heverőn lévő ágynemű, maga a heverő, valamint az ágy előtt lévő szőnyeg vérrel szennyeződött. T. K. ruházata ugyancsak erősen véres lett. Ezután a vádlott a fürdőszobába ment, lemosdott, majd saját szobájában lefeküdt aludni. Meg sem fordult a fejében, hogy a sértettnek bármiféle segítséget nyújtson. Másnap reggelig aludt. Miután felkelt, kinyitotta a szoba ajtaját, ahol H. L. holtteste feküdt. Az ajtóból a tetemre pillantott, majd visszazárta az ajtót. A következő négy napban nem hagyta el a házat. December 20-án azonban a holttest már olyan elviselhetetlen bűzt árasztott, hogy úgy határozott, megszabadul tőle. A fürdőszobába vitte, a kádba tette, miközben a fürdőszoba ajtajának kulcslyukát betömte, mert nem szerette volna, ha a holttest bűze továbbterjed a lakásban. A kádban lévő holttestet egy 30 centiméter pengehosszúságú konyhakéssel feldarabolta. Az elkövetkező két éjszaka a maradványokat két kannába téve kerékpárral három fordulóval kiszállította a Vép község határában folyó Borza patak partjára, és ott azokat egymástól távol elszórta. Abban bízott, hogy a maradványokat a vadállatok végleg el fogják tüntetni. Ezután T. K. az ölés helyszínéül szolgáló szobát kitakarította, felmosta, a heverőt feldarabolta, az ágyneműket elégette, a véres szőnyeget felszabdalta, majd december 24-én Szombathelyre utazott, ahol különböző szemétgyűjtőkbe dobta a kalapácsot, a kést, a darabolás során a kezére húzott gumikesztyűt, valamint az áldozatnak még meglévő és a gyilkosságkor viselt ruháit.

    2002. december 28-án a Vadvirág Vadásztársaság hajtóvadászatot tartott a Vép és Tanakajd község közötti erdőben. Néhány vadász erős dögszagot észlelt. A keresés során megtalálták a sértett fejét, annak környezetében gerincoszlopának maradványait, majd a Borza patak partján a további maradványokat.

    Az orvosszakértői vizsgálati eredményből megtudtuk, a sértett koponyaboltozata a bántalmazás következtében többszörös benyomatos csonttörést, a hajas fejbőr többszörös csontig hatoló folytonosság-megszakításokat szenvedett el. H. L. halála a koponyáját ért kalapácsos ütések következtében létrejött koponyacsonttörés és agyi sérülések következtében állt be. A sérülések olyan súlyosak és az élettel összeegyeztethetetlenek voltak, hogy életének megmentésére gyors, szakszerű orvosi ellátás mellett sem lett volna remény. A kalapácsütések többsége egyenként is halálos eredménnyel járt volna.

    T. K. a bíróság előtt a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, bűnösségét azonban tagadta. Egyrészt azzal védekezett, hogy H. L. támadása miatt jogos védelmi helyzetben cselekedett, másrészt idegállapota miatt képtelen volt felismerni tettének súlyát. Előadása szerint az eseményeket megelőzően januári, majd novemberi vele szemben foganatosított rendőri intézkedések jogtalansága miatt olyannyira felzaklatott állapotba került, hogy 2002. november 24. óta két, három naponta álmodott azzal, hogy gyilkol. Ezeknek az álmoknak a szereplőit nem tudta beazonosítani, mint elmondta, álombéli áldozatai arcnélküli emberek voltak. T. K. szeszesital hatása alatt került összetűzésbe a hatóságokkal. Az állítólagos rendőrségi brutalitásra vonatkozó állításait az eljárások adatai és a nyomozásokat megszűntető ügyészi határozatok cáfolták.

    A vádlott személyiségzavarban szenved, mondta ki a szakértői vélemény. Ezt a tünetét paranoid beállítódás, a sérelmekre való fokozott érzékenység, az indulatszabályozás labilitása jellemzi. Személyiségzavarának mértéke azonban nem éri el az elmebetegség súlyosságát. Állapota a terhére rótt bűncselekmény elkövetésének idején és a tárgyalás időpontjában is beszámítási képességét enyhe fokban korlátozta abban, hogy cselekménye következményeit felismerje és hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék.

    T. K. a 2002. december 17-én történtekről az eljárás során mindvégig határozott, következetes és egybehangzó vallomást tett. Védekezése a tények beismerésén túl az volt, hogy tényleges szándéka nem irányult az ölésre, hiszen mintegy ,,kívülállóként” szemlélte az eseményeket, akaratának pedig képtelen volt gátat szabni. A bíróság álláspontja szerint a BTK 13§-ban meghatározott szándékosság értelmi oldalának az a valóságos tartalma, hogy az elkövető felismerje az adott törvényi tényállás valamennyi tárgyi elemét. Egységes az ítélkezési gyakorlat abban, hallottuk a tárgyaláson, hogy az ölési szándék akkor áll fenn, ha az elkövető tudata mindazon ténykörülményeket átfogja, amelyek az emberölés törvényi tényállásának tárgyát és tárgyi oldalának elemeit alkotják. A vádlott nem hagyott fel az eszméletlen sértett bántalmazásával, hanem fékezhetetlen dühindulati állapotban a test fölé hajolt, a kalapács tompa végével igen nagy erővel legalább hét ütést mért H. L. fejére, addig amíg a keze el nem fáradt. Tehát kifejezetten a sértett fejére célzottan nagy erejű és nagy számú ütést adott le, ami nem csupán a halálos eredménybe való belenyugvására, hanem az eredmény kívánására levonható következtetést is megalapozza, hiszen a sértett életben maradására egyszerű esélyt sem hagyott. Az alkalmazott eszköz jellegére, az alkalmazás módjára, a bántalmazás irányára is tekintettel T. K. tudata át kellett hogy fogja azt, miszerint tettének közvetlen és egyenes következménye  H. L. halála. Ezek alapján a vád emberölés bűntette, mégpedig egyenes szándékkal. A Vas Megyei Bíróság álláspontja szerint a vádlott cselekménye elsősorban az elkövetést övező emberiességi és erkölcsi szempontok alapján nem csupán az emberölés bűntettének alapesetét valósította meg. A vádlott ugyanis rendkívüli embertelenséggel és brutalitással párosuló módon emberi mivoltából kivetkőzve vitte véghez ölési cselekményét. Támadása áldozata olyan testrészére irányult, amelynek sérülése köztudottan halálos eredményt hozhat magával. A bíróság felhívta a figyelmet arra, hogy a minősítés körében nincs jelentősége annak, hogy a sértett –eszméletlensége folytán- ténylegesen elviselt-e fájdalomérzetet. Hangsúlyozandó, hogy az elkövetőnek a sértett megölése után tanúsított magatartása, azaz a holttest feldarabolása kívül esett az elkövetésen és kizárólag a cselekmény felfedezésének a meghiúsítását célozta. Ez pedig nem a cselekmény jogi minősítése, hanem a büntetés kiszabása  során értékelendő körülmény. A bíróság elutasította azt a védelmi érvelést, mely szerint T. K. jogos védelmi helyzetben cselekedett. 

    Az ítélet kihirdetése előtt hallhattuk: minden embernek született joga van az életre, amelytől önkényesen senkit sem lehet megfosztani. Az ember ezen jogát pedig a törvénynek védelmeznie kell. Különösen fontos érdekek fűződnek ezért a legfontosabb érték, azaz az emberi élet védelméhez. A bűncselekmények körében kiemelkedő jelentősége van a szándékos emberölésnek, hisz az ilyen bűncselekmény következményét az elkövető tudata átfogja és ő ebbe belenyugszik. T. K. esetét az elkövetés brutális súlya kiemelkedő tárgyi súlyúvá minősíti. A vádlottnak az elkövetés után tanúsított magatartása, azaz a holttest feldarabolása és szétszórása ezt tovább erősíti. A bíróság a büntetés kiszabásakor súlyosbító körülményként értékelte azt a lényegében kellő ok és alap nélkül kirobbanó fékezhetetlen gyűlölettel teli vádlotti indulatot, amely az ölési cselekményt kísérte. Jelentős súlyosbító tényező továbbá, hogy a bűncselekmény a közvéleményt felzaklatta, az elkövetés körülményei, különösen T. K. elkövetés utáni magatartása közfelháborodást váltott ki. A vádlott az eljárás során teljes közömbösséget tanúsított, amit a bíróság ugyancsak súlyosbító körülményként értékelt, mint ahogy az élet elleni támadások gyakoriságát és a vádlott alkoholos befolyásoltságát is. Enyhítő tényező a vádlott személyiségzavarából eredő és beszámításai képességét érintő enyhe fokú korlátozottsága. Fontos azonban az, hogy a személyiségzavar nem betegség, hanem T. K. személyiségének olyan tartós és rendellenes állapota, amely nem érinti értelmi képességét, hanem  érzelmi, akarati vagy cselekvőképességi zavart idéz elő. Kiemelendő, hogy a személyiségzavaros elmeállapotú személy azt az alapvető erkölcsi követelményt és jogi szabályt, amely szerint más ember életének kioltása tiltott, ismeri és általában képes is ennek megfelelő magatartásra. Ebből következik, hogy a beszámítási képességének enyhe fokú korlátozottsága nem értékelhető jelentős súlyú enyhítő körülményként. T. K. volt házastársával kötött perbeli egyezség alapján tartásdíj fizetésére nem köteles, ezért a három gyermekes állapot nem enyhítő körülmény. A vádlott büntetlen előéletű, ennek a ténynek azonban az élet elleni durva támadást megvalósító elkövető esetén számottevő enyhítő hatása nincs. A bíróság álláspontja szerint a büntetési célok hatékony érvényre jutásának érdekében a vádlottal szemben szigorú büntetés kiszabása szükséges.

    Mindezen tények figyelembevételével a Vas Megyei Bíróság dr. Spitz János vezette büntetőtanácsa a következő ítéletet hozta: T. K. különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében bűnös. Főbüntetése 15 év fegyházban letöltendő szabadságvesztés. Mellékbüntetése: tíz évig a közügyektől való eltiltás. A bíróság elrendelte T. K. kényszergyógyítását (a vádlott idült alkoholista, esetében az alkoholizmus talaján fennáll a bűnismétlés veszélye; a bűncselekmény alkoholizáló életmódjával függ össze). Kényszergyógyításának orvosi ellenjavallata nem állapítható meg. Az eljárás során jelentős összegű perköltség keletkezett. Ennek összegét, 1 467 970 forintot a vádlott köteles az állam részére megfizetni. Mivel az elkövetett cselekmény még az ölési cselekmények körében is kiemelkedő tárgyi súlyú, ezért a bűnügyi költség egy részének megfizetése alóli mentesítésére nincs törvényi lehetőség.