„Ha jó vállalkozói közeget hozunk létre, akkor a nemzetgazdaságon kívül a társadalom is előnyökhöz jut”

– Néhány hónappal ezelőtt komoly visszhangja volt a hazai sajtóban annak, hogy sok szlovák rendszámú gépkocsi közeledik az ország útjain. A jelenség oka: a magyar cégek szlovákiai vállalataik nevére íratták járműveiket, mivel a költségek szempontjából számukra ez kedvezőbb. De rajtuk kívül például az osztrák és a cseh vállalkozók is szívesen telepednek le Szlovákiában.

         – A kormány feladata, hogy ne öncélúan vezesse az országot, hanem mérje fel a problémákat, véleményük megismerése érdekében hallgassa meg a társadalmi és a gazdasági élet szereplőit, és ha okos, akkor döntései meghozatalakor vegye figyelembe az elhangzottakat. Mi ráéreztünk arra és beláttuk, ha jó vállalkozói közeget hozunk létre, akkor a nemzetgazdaságon kívül a társadalom is előnyökhöz jut. Tény, hogy eredményeink eléréséhez nem vezetett fájdalmaktól mentes út. És arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a jövőben is sok tennivaló vár ránk.

         – 14 évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy északi szomszédunk ilyen látványos eredményeket ér el.

– A Csehszlovákia legszegényebb vidékének számító Szlovákia 1993. január 1-jén jött létre. Gazdasága 1995-ig csak sodródott az árral, ami azt eredményezte, hogy egyebek mellett a GDP jelentősen visszaesett, a mezőgazdaság válságba került, országos átlagban körülbelül 17 százalékos lett a munkanélküliség. 1994 és 1998 között problematikus kormány vezette az országot, emiatt 1998-ra jelentősen megnőtt a külső és a belső eladósodottság, megugrott az infláció és a kamatok, a vállalkozások nagy része csődbe jutott. Ráadásul a kormány a folyamatok menedzselése érdekében külföldi hiteleket vett fel, ám így sem sikerült kezelnie a problémákat. Ebben a helyzetben került hatalomra a Magyar Koalíció Pártja közreműködésével létrejött első Dzurinda-kormány. 2000-ig azzal voltunk elfoglalva, hogy stabilizáljuk a helyzetet, ezért mandátumunk lejártáig, 2002-ig nem tudtunk csodát véghez vinni. Ennek ellenére adósságaink nagy részét törlesztettük, a nagy és életképes gyárainkat külföldi kézbe adtuk, többé-kevésbé egészséges gazdasággal vághattunk bele a választási küzdelembe. Győztünk, így öt évvel ezelőtt elődjéhez hasonlóan szintén négy párt közreműködésével jobbközép kormánykoalíció jött létre. Ez volt a politikai alapja a mai szlovák gazdasági helyzetnek. Az úgynevezett chicagói iskola jegyében kormányoztunk, mely azt vallja, a gazdasági stabilitást mindenáron helyre kell állítani. Több mint egy tucat pontból álló programot valósítottunk meg. Jelentősen lefaragtuk a szociális kiadásokat, átalakítottuk a jogi feltételeket és még hosszasan sorolhatnám. Mindennek az lett a következménye, hogy a korábbi 56 nap helyett jelenleg 9–11 nap alatt el lehet indítani egy vállalkozást, a kamatcsökkentésnek hála sokkal rugalmasabbá vált a kölcsönhöz jutás. Ám az intézkedéscsomag egyik legfontosabb eleme az adórendszer volt. Ennek két érdekessége van: az egyik a viszonylag alacsony, 19 százalékos adókulcs, a másik és lényegesebb, hogy ez minden adónemre igaz. Egyrészt a kisebb elvonás érdekében nincs mód a különböző tételek máshova könyvelésére, másrészt relatív adócsökkentést hajtottunk végre, hiszen a 25 százalékos vállalkozói adókulcsot mérsékeltük – de sietve hozzáteszem, ugyanakkor az élelmiszereket, a gyógyszereket, a kulturális termékeket terhelő általános forgalmi adót 12 százalékról 19-re emeltük így juttatva több bevételhez az államháztartást.

Adóverseny és a multinacionális vállalatok letelepítése

– Miért éppen 19 százalékra?

         – Az elemzők úgy vélekedtek, 23–24 százalék az a pszichológiai határ, amikor az emberek már nagynak tartják az adóterhelést, de 20 százalék körülit elfogadnak. Szintén pszichológia: a 19 pedig még 20 sincs.

         – Romániában viszont most 16 százalék az adókulcs. Úgy tűnik, megjelent a konkurencia.

         – Problémát is okoz az Európai Unióban ez az adóverseny. A németek például nagyon mérgesek voltak ránk, azt mondták, az EU-s alapokból származó, Szlovákiának juttatott pénzeket csökkenteni kellene, mert nem korrekt, hogy miközben jelentősen részesülünk a strukturális alapokból, elszívjuk a vállalkozásokat és a beruházásokat. Voltak tehát ebből eredő feszültségek, de elfogadták a gazdaságpolitikánkat. Azon is sokat vitatkoztunk, hogy mennyire szükséges a multinacionális vállalatok Szlovákiába telepítése. Ebben is versengés alakult ki a térség országai között.

         – Ám Szlovákia nem panaszkodhat.

         – Így van, ugyanakkor sokba került az országnak például a négy nagy autógyár, a Volkswagen, a Citroen, a KIA és a Ford letelepítése. Egyenként körülbelül 500 milliárd szlovák koronába. Ma már ezek évente nagyjából 300 ezer gépkocsit gyártanak európai, illetve a kontinensen kívüli piacokra is, ez pedig jelentős teljesítmény annak minden előnyével. A másik nagyvállalat, a Samsung pedig nem egyszerűen letelepedett az országban, hanem a kutatásfejlesztési tevékenységét is hozta magával. Az ország technológiai színvonalában mindez nagy fejlődést eredményezett, de tisztában kell lenni azzal, hogy ez valójában nem a sajátunk, hanem a nagyberuházók által fenntartott, amit jól szemléltet, hogy  a nyári szabadságolások időszakában a szlovák külkereskedelmi mérleg látványosan zuhan.

„Ha a kormány 2009-ig szabadságra menne, az autógyárak akkor is húznák magukkal a gazdaságot”

– Vétettek nagyobbnak mondható gazdaságpolitikai hibákat?

         – Létrehoztunk egy a beruházásokat támogató pénzcsomagot, aminek 85 százalékát a nagyberuházókra fordítottuk, s csak a maradékon osztozhattak a kisebb cégek. A dán modellt tartom követendő példának, amely szerint ha a vállalkozás sikeres, az állam elvesz tőle pénzt, amikor rosszul megy a sora, akkor segít neki a talpra állásban.

         – Meddig tartható fenn Szlovákia látványos gazdasági növekedése?

         – Az előrejelzések szerint ha a kormány 2009-ig szabadságra menne, az autógyárak akkor is húznák magukkal a gazdaságot. A makrogazdasági mutatók jók, az államháztartás hiánya három százalék alatti, a belső eladósodottság „egészséges”, 36–37 százalék. Az átlagbér körülbelül 150 ezer forintnak megfelelő korona – ennél Magyarország jobb helyzetben van, de az egy főre jutó nemzeti össztermék, valamint a munkanélküliség szempontjából is. A most hatalmon lévő kormánnyal kapcsolatosan az a legfőbb kifogás, hogy kiszámíthatatlan. A szakértők úgy tartják, Ficoéknak nincs víziója. Eközben a kormány bizonyos elemeket ugyan megváltoztatott, de a nagy rendszerekhez nem nyúlt hozzá, mert a mögötte álló érdekcsoportoknak a jelenlegi állapot kedvező. A válság 2009-re várható. Az inflációval Litvániához hasonlóan nekünk is problémáink lesznek. Ezen kívül ha két év múlva bevezetjük az eurót, a várható negatív hatások miatt feszültségekre számíthatunk, de ugyanez a helyzet akkor is, ha erre nem kerül sor, hiszen addigra felkészítjük, sőt átállítjuk a bankrendszert és a gazdaságot a közös európai valuta bevezetésére, ennek elmaradása pedig komoly károkat okozhat.

„A `kicsik` számára nincs más út, mint hogy rugalmasan alkalmazkodnak a változásokhoz”

– A jövőkép hiánya úgy tűnik nem csupán egy-egy országra, hanem egész Európára jellemző.

         – Látni kell, hogy gyorsan változó világban élünk. A globalizációs hatások miatt a kontinensen versenyhelyzet alakult ki. A „kicsik” számára nincs más út, mint hogy rugalmasan alkalmazkodnak a változásokhoz. Egyrészt figyelembe kell venni a valószínűsíthető folyamatokat: Szlovákia esetében azt, hogy a nagyberuházások, főképp az autóipar felfutása 2009-ig megteremti a gazdasági növekedést még ha nem is a korábbi évi 8–9, hanem 4–5 százalékos mértékben, hála az autógyárak újabb beruházásainak. Ám egy bölcs kormány nem ülne a babérjain, hanem már most azon gondolkodna, mihez kezd három év múlva. Nem szerencsés az sem, ha meggondolatlan lépésekkel nehéz helyzetbe sodorjuk a vállalkozásokat. Az ország vezetésének optimális esetben az a feladata, hogy perspektívákat keressen és a mindennapjaikba nem beleszólva hagyja élni a cégeket. Ezek megvalósítására léteznek nemzetközi tapasztalatok és technikák.

         – Egy bölcs vállalkozónak ebben a helyzetben milyen lehetőségei vannak?

         – Két dolgot tehet: egyrészt megpróbálja maximálisan kihasználni a jelenlegi rendszer kínálta lehetőségeket, a másik pedig, hogy felméri a várható folyamatokat.

         – Az utóbbihoz tudnia kellene, mi vár rá 2009 után.

         – Nagyberuházóink egy része elmegy például Ukrajnába, mert ott olcsóbb lesz a munkaerő. A negatív jelek 2010 és 2014 között már érezhetők lesznek. Kérdés, hogy fel tudunk-e készülni egy ilyen komoly szerkezetváltásra? Ezért a leglényegesebb, hogy az Európai Uniós forrásokat milyen módon és mértékben használjuk fel.