kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Egyéb interjúk
Egyéb interjúk : Dr. Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség főtitkára: Bankszektor, a tőkés társ

Dr. Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség főtitkára: Bankszektor, a tőkés társ

Kleinhappel Miklós  2008.02.11. 10:29

Tartósan egyetlen nemzet sem alapozhatja jövőjét külföldi hitelek felvételére. A fejlődést hosszú távon elsősorban a hazai megtakarítások teszik lehetővé, felelte kérdésünkre dr. Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség főtitkára. A szakemberrel Répcelakon, a helyi takarékszövetkezet takarékossági világnapi rendezvényén beszélgettünk.

Dinamikus kis- és középvállalkozói hitelállomány-növekedés

2002 és 2006 között a kis-és középvállalkozások (kkv-k) hitelállománya 124, a nagyvállatoké mindössze 44 százalékkal bővült. Az adatokat alapul véve kijelenthetjük, hogy e tekintetben a kkv-ké a jövő?

– A pénzintézeti szektorban korábban egyebek mellett azt tapasztaltuk, hogy a nagyvállalatok hitelállományának részaránya meghatározó volt, vagyis az összes vállalati hitelállomány 80–90 százalékát tette ki. Mára ez az arány kevesebb, mint a felére csökkent. Az utóbbi 5–7 évben egyrészt a lakosság, másrészt a kis- és a középvállalkozások hitelei növekedtek nagyon dinamikusan többek között annak eredményeképp, hogy kifejezetten az utóbbiak érdeklődésére számot tartó termékek jelentek meg a piacon. A széles értelemben vett szolgáltatói szektorban, az építőiparban – ahol ezek a cégek beszállítóként és kivitelezőként vannak jelen –, a kereskedelemben, valamint (aminek sokszor az ellenkezőjét halljuk a médiából) az agrárgazdaságban is figyelemre méltó fejlődést lehetett tapasztalni. A tendencia a jövőben is folytatódik majd, hiszen nincs más lehetőség a dinamikus növekedésre: hazánkban körülbelül százötven nagyvállalat található, mindenki a kegyeiket keresi, de ezek már kiépítették a finanszírozási csatornáikat.

A pénzintézetek a hitelhez jutást a közelmúltban egyszerűsített hitelbírálattal segítették, aminek következtében jelentős hitelkapcsolat-bővülés következett be. Hasonló lépések ezután is várhatók?

– Igen. Jelennek meg a kkv-k fejlesztéséhez is köthető uniós források lehívásával összefüggésben kifejezetten a minél egyszerűbb hitelbírálatra építő konstrukciók, melyekhez új eszközök is kapcsolódnak. A Széchenyi kártya igénybevételekor például a Vállalkozók Országos Szövetsége, illetve a Kereskedelmi és Iparkamara hitelinformációt ad a cégről. Említhetem a gazdahitelt, amit ugyancsak perspektivikus terméknek tartok; igaz jelenleg csak a takarékszövetkezetnél lehet hozzájutni, de remélem, a nem olyan távoli jövőben a bankok is bekapcsolódnak majd a hitelezési folyamatba. Fontos még megemlíteni, hogy a pénzintézetek szabályozásának egyik központi eleme, és nem utolsó sorban az ő érdekeiket is szolgálja, hogy a kis- és középvállalkozások esetében bizonyos határokon belül alkalmazhatják az egyszerűsített hitelbírálatot.

 

A banki erőfölény miatt kiszolgáltatott kis cégek – mindez már a múlt

2007 második felében dolgozták ki a kkv-szektor fejlesztési és finanszírozási lehetőségeit közvetlenül is érintő pénzügyi eszközök (Jeremi) programot. Mennyiben különbözik ez az eddigi lehetőségektől?

– Az jelenti a változást, hogy bizonyos kiegészítő állami garanciák is kapcsolódnak hozzá. A pénzintézetek számára komoly kockázatot jelent egy hitel abban az esetben, ha a pénzintézet viseli a teljes kockázatot. A bankok és az ügyfelek számára ma már nem az az alapvető kérdés, hogy mekkora a kamat, mert az előbbiek között olyan mértékű a verseny, hogy az a kis- és középvállalkozói szektorban sem lehet indokolatlanul magasabb, mint ahogy a kis cégek kiszolgáltatott helyzetéből és a banki erőfölényből adódóan ez hosszú időn át jellemző volt. Ma már azok a banki hitelkonstrukciók a sikeresek, amelyekben a kockázat megoszlik a pénzintézetek és a különféle garanciát nyújtó intézmények között.

Más téma: a Magyar Bankszövetség elnökségének legutóbbi állásfoglalása szerint sürgető a magyar adórendszer egészének átalakítása. Milyen változtatásokat tartanak szükségesnek?

– Nem jobbnál jobbnak tűnő tippeket szeretnénk adni, hanem négy általunk fontosnak tartott szempontot kívánunk maximálisan érvényesíteni. Adórendszerünk ma áttekinthetetlen, ezért váljon lényegesen egyszerűbbé a személyi adózás éppúgy, mint a vállalatokat érintő. Legyen minden tekintetben semleges, mert jelenleg vannak olyan ágazatok, melyekben más szektorokhoz képest akár a kétszeres mértéket is eléri a tényleges adókulcs. Kívánatosnak tartjuk, hogy a tőkét terhelő adózás súlya csökkenjen, ezzel párhuzamosan a munkát terhelőé növekedjen: a társadalombiztosításhoz kapcsolódó adózás helyébe részben olyan lépjen, amely kevésbé terheli a vállalkozásokat.

 

Ügyfélbarátabb eljárások a pénzintézetek közötti verseny erősítésével

A Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet takarékossági világnapi rendezvényén beszélgetünk. A gazdasági fejlődés motorja – mint ahogy azt köszöntőjében is hangsúlyozta – a megtakarítások növekedése. Hogyan tudják elősegíteni ezt a pénzintézetek?

– Családi kapcsolatokból adódóan személyes kötődésem van Vas megyéhez, ezért jól látom, hogy akárcsak az ország többi vidékén, itt is a takarékosság teszi lehetővé a fejlesztéseket. Egyetlen nemzet sem válhat naggyá, ha jövőjét kizárólag a külföldi hitelek felvételére alapozza. Ezek csak kiegészítői, gyorsítói lehetnek a fejlődésnek. Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is erős, stabil, minden minőségi próbát kiálló, dinamikusan fejlődő a pénzintézeti rendszer. Ennek ellenére természetesen vannak megoldandó feladataink, ezért nem ülhetünk a babérjainkon. Komoly kihívást jelent a makrogazdasági stabilizáció. Az első év eredményei jók, ám nem nyugodhatunk meg, mert előttünk áll még néhány egyensúlyjavító esztendő. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a fejlett országok példájával ellentétben hazánkban alacsony a megtakarítási hányad. Szerencsére egyértelmű jelekből látható (a bankok és a takarékszövetkezetek például egyre több és vonzóbb betéti ajánlatot kínálnak), hogy ennek növekedése elkezdődött. Elengedhetetlen a pénzügyi termékkör folyamatos fejlesztése, valamint a pénzintézetek részéről a mainál korrektebb, közérthetőbb, pontosabb tájékoztatásra van szükség. Nagyobb figyelmet kell fordítanunk ügyfélbarátabb eljárások megteremtésére; ennek egyik, sőt talán leghatékonyabb eszköze a pénzintézetek közötti verseny erősítése.

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!