kleinhappel miklós írásai
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Egyéb interjúk
Egyéb interjúk : Győrfi János, az Önkormányzati Minisztérium Sport és Stratégiai Főosztály vezetője: Komplex kódok hiányában

Győrfi János, az Önkormányzati Minisztérium Sport és Stratégiai Főosztály vezetője: Komplex kódok hiányában

Kleinhappel Miklós  2008.08.04. 10:03

Másképp kell gondolkodnunk a humán kultúra, ezen belül a sport szerepéről a 21. században. Olyan megoldásra van szükség, amely a sporttudományi szakemberek, a sportszakembereket képző intézmények, a multinacionális vállalatok, illetve a kis- és középvállalkozók együttműködésén alapul, fejtegeti lapunknak adott interjújában Győrfi János, az Önkormányzati Minisztérium Sport Szakállamtitkárság Sport és Stratégiai Főosztály vezetője.

Pekingben hamarosan elkezdődik az olimpia, így aktuális a kérdés, hogy az állam megtette-e azokat a lépéseket, melyek sportolóink eredményességét segítik?   

– Négy évig dolgoztunk hazánk sportstratégiáján, melyet a közelmúltban elfogadott az Országgyűlés. Cselekvési programot készítettünk, amelynek lényege, hogy az eredményes nemzetközi modelleket és a hazai gyakorlatot közelítsük egymáshoz az adaptálható elemek átvétele segítségével. Ennek érdekében tárgyalási terveket készítettünk a társtárcák részére. Célunk, hogy a jövőben következetesen haladjunk a megkezdett úton.

Merre vezet ez az út?

– A sport-, a szabadidő-, valamint a szabadidősport-gazdaság fejlesztésének az államon múló elemeit kell impulzusokkal ellátnunk. Tavaly együttműködést alakítottunk ki a Magyar Sporttudományi Társasággal. Ennek keretében sport- és gazdaságtudományi konferenciát rendeztünk, valamint sport és gazdasági kutatócsoportot hoztunk létre. Mindezt annak érdekében, hogy megismerkedjünk a sporttudomány elkötelezett gondolkodóival, kutatóival. Tizenhét éven át dolgoztam edzőként, ebből adódóan tudom, mi az, ami a „terepen” hiányzik. A közvetlen kapcsolat a sportszakembereket képző intézményekkel, vagyis azokkal a bázisokkal, ahol a jövő szakemberei találhatók. Tavaly még arról beszéltünk, az állam részéről nem érkezik megrendelés a szakma felé. Ez ma már nem igaz. Várjuk, hogy a sportértelmiség adjon fejlesztési tanácsokat, ne különféle cégek sok-sok millió forintért. Az oktatás, a kultúra és az esélyegyenlőség ugyanis felfűzhető a sport köré. De lényeges az is, hogy további két nagy csoporttal erősítsük a kapcsolatot: a multinacionális cégekkel, illetve a kis- és középvállalkozókkal. Ki kell dolgoznunk, a magántőke hogyan kapcsolódhat az állami forrásokhoz úgy, hogy az ösztönzően hasson. Jó példa erre az üdülési csekk, amelyből milliárdos bevételhez jut az ágazat. Több ilyen gyakorlatra van szükség.

A nemzetközi tendenciák és hazai gyakorlat között mi a különbség?

– A kelet-közép-európai régió történelmi fejlődése sajátos. Többször kellett alkalmazkodnunk, váltanunk. Itthon például a rendszerváltást követően a szponzoráció kérdése a mai napig speciális, a mecenatúrának nincs kialakult gyakorlata. A másik oldal szintén komoly problémákkal küzd: a sportszolgáltatások komplexitása, a sportrendezvényekhez kapcsolódó családi vagy kisközösségi jelleg elég gyenge. Nem elég egyetlen sportrendezvényben gondolkodni, a szabadidő eltöltése szempontjából ugyancsak kultúraváltásra van szükség. Ennek sportfilozófiáját eddig senki sem dolgozta ki. Minisztériumunk – elmúlt évi tevékenysége kapcsán – 100–120 kutatóval áll kapcsolatban, hogy kísérleti projektek szülessenek.

Milyen eredményekről tud beszámolni?

– A multinacionális vállalatokkal a tavalyi évben étkezés és egészég vonalon, a táboroztatási programunkkal kapcsolatosan működtünk együtt, ám ez csupán az ebbe az irányba tett első lépés volt, a kapcsolat még gyerekcipőben jár, fejlesztésre szorul. A multikkal idén különböző programjaink kapcsán a finanszírozás okán álltunk kapcsolatban egy kísérleti projekt keretében. El kell mondani, hogy ez a terület jogi és szerveződési szempontból rendezetlen. Idén újra szervezünk gazdasági konferenciát, a résztvevőkkel megtárgyaljuk, milyen fejlesztési lehetőségeink vannak. De hogy konkrét példát is mondjak, megterveztettünk egy itthon soha nem látott multifunkcionális épületet. Ez döntően abban különbözik az eddigi kulturális és sportterektől, hogy fenntartható módon próbál meg 21. századi modellt kialakítani. Környezetvédelmi szintje egy passzív házhoz közelít, energiatakarékos, környezetbarát. Ugyanakkor a benne található üzleti terek aránya 60–80 százalék – tehát egy térben képzeljük el az üzlettel történő együttműködést. Ennek a projektnek kicsit nagyzolva a Világtengely, Világköldök elnevezést adtuk. Jó lenne, ha a jövőben a hétköznapi életet az ilyen típusú terek tudnák szervezni, valamint az üzleti élettel összekapcsolni. Ez ugyan napjainkban még idea, de nem szeretnénk, ha távoli elképzelés lenne. Ezért a tárgyalások megkezdésére van szükség egyrészt az Európai Uniós források megszerezhetősége érdekében, másrészt a magántőkével egy új típusú PPP-konstrukció kialakítása céljából.

Nem lehet könnyű feladat elérni, hogy egymásra találjanak a partnerek.

– Magyarországon sajnos rendkívül alacsony a kooperáció. Az államnak viszont nagy szerepe van az együttműködések segítésében. Ültessük egy asztalhoz a partnereket, hogy tisztázzák, kinek mi az érdeke. Ezt követően meg kell határozni azokat a prioritásokat, amelyeket az állam – mintegy katalizátor szerepet ellátva – képvisel majd, és ezek köré szervezhető a hétköznapi élethez szükséges szolgáltatáskomplexum. Ebben a pillanatban a sok az eszkimó, kevés a fóka szindróma időszakát éljük. Nekünk most olyan mintákat kell adnunk, melyeket látva mindenki elgondolkodhat a követhető modellen. Jelenleg a komplex kódok hiánya a gátja a továbblépésnek. A 21. század nem arról szól, mint amiről a 20. szólt. Másképp kell gondolkodnunk a humán kultúra, ezen belül a sport szerepéről. A tudás- és az informatikai társadalom korában élünk. Eddig a sport még nagyon esetlegesen vagy semennyire nem kapcsolódott rá erre a rendszerre. Ma a fizikusok például a fizika, a matematika, valamint a humán tudományok találkozásában rejlő lehetőségeken töprengenek. A sport tudományközi volta miatt eddig hátrányt szenvedett. S bár helyzete most is megerősítésre vár, interdiszciplinaritása révén, határterületeinek megtalálásával válaszolni lehet az új kihívásokra.  Azon vagyunk, hogy a sportnak új, követhető vágányokat rendeljünk meg úgy, hogy a részt vevőknek természetesen a szabad választás lehetőségét is megadjuk.  

 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Zene
 
Gyűjtemény
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!